2010. április 28., szerda

Aktuális - Katyn

A délutáni pangásban filmnézésre adtam a fejem és megtaláltam a gépen egy lengyel filmet, amely címét amikor először láttam most pár hónapja, őszintén szólva még nem tudtam összekapcsolni a témával. De most, miután a lengyel elnök tragikus repülőgép balesete kapcsán többször is téma volt a katyni orosz népirtás kérdése, rögtön belekezdtem Andrzej Wajda - KATYŃ című filmjét megnézni. Megdöbbentő alkotás, amely nagyon élethűen elmeséli az akkori idők történéseit, megszemélyesített formában drámaian. Utána olvastam aztán a szörnyű mészárlásnak, amit az oroszok mai napig sem hajlandóak népirtásként elfogadni (hiszen akkor nem évült volna még el). Kell azt is tudni, hogy eredetileg a mészárlás 1940 április-májusa között történt, több helyszínen. A tömeggyilkosságot a szovjetek azon lengyel katonatisztek ellen követték el, akik a második világháború kirobbanásakor, 1939 szeptemberében a Lengyel Köztársaság keleti területein védték hazájukat az országba hadüzenet nélkül betörő szovjet agresszor ellen. Közülük nagyon sokan értelmiségi tartalékos tisztek voltak. És jóval 10 ezren felüli emberről beszélünk. Egy népnek a legfontosabb szakembereiről, akiket könyörtelenül, minden alapvető vádemelés és nemzetközi egyezmény betartása nélkül szervezetten lemészároltak.

Aztán a németek 1943-ban, amikor elfoglalták a területet, a katyni helyszínen tárták fel a tömegsírokat (amelyeket eredetileg már 1942-ben megtaláltak). Aztán a szovjetek, amikor visszafoglalták a területet, igyekeztek a németekre fogni mindent (aminek az előre elterveltsége abból is egyértelmű, hogy mindannyiukat (!) nagyrészt német pisztollyal végezték ki, tarkólövéssel), megcsinálták "saját" exhumálásaikat 1944-ben. És ezt az álláspontot, gyakorlatilag 1990-ig fenntartották, sőt a Lengyel Népköztársaság propagandagépezete (hisz egyértelműen szovjet komcsi befolyás alatt állt) is folyamatosan ezt hirdette. Végül aztán 1992-ben nyilvánosságra kerültek titkosított dokumentumok, amelyek között a P13/144 számú határozat, amelyben eldöntik a 14 700 hadifogoly és 11 000 rab agyonlövését.

Mindenesetre, a filmre visszatérve, személy szerint a fő üzenetét abban láttam, hogy bár remélem mindannyian tudjuk, hogy a történelmet a győztesek írták az eltelt évszázadok folyamán, azért időnként végül is fény derül eltitkolt szörnyűségekre, bár nagyon jól megszervezték őket. De azért mindent annak fényében ítéljünk meg, hogy a történelmet a győztesek írják.

Mindezeket végigolvasva a katyni népirtásról, meg tudom érteni, hogy miért tartják a lengyelek sokan elátkozott helynek azt, ahol idén a lengyel elit jó része másodszor veszett oda. A kérdés csak az, hogy vajon ezúttal tényleg külső beavatkozás nélkül történt-e ez. És nem bírom nem megemlíteni azt, hogy valahogyan a lengyel 1940 kisértetiesen hasonlít a magyar 1956-hoz. És a Rossz mindkét esetben ugyanaz volt.

2010. április 27., kedd

Időnként szeretnek

Csak vannak olyanok, akiket zavarok. Jó lenne tudni, hogy mivel, elmondhatnák. Kaptak egy lehetőséget, hogy bárki írhat nekem, a dolog nyitott. És, ha egyeseknek fáj az igazság, akkor ezt ki is használják. Gondolkoztam közöljem-e. De utálom a névtelen fenyegetéseket. Ha valakinek bármilyen problémája van, akkor nevezze meg a témát, amivel nem ért egyet. Lehetőség van kommentálni. Eddig még egyetlen egyet sem tiltottam le. Csak nemigen gerincesek az ehhez hasonló névtelen besszóllások:

Visitor 12974: Isten szajba fog baszni egy nap
Visitor 12974: es megbanod hogy a vilagra jottel

Régóta megijedhettem volna már. Sőt, folyamatosan ijedt vagyok. Lehet világra se kellett volna jöjjek. De kifejezetten jó érzés az, amikor egy sima véleménnyel bekavarok valakinek ennyire az "érdekébe". Barátom, ilyenkor is hiányzol!

UI. Isten megpróbáltatásai segítségemre vannak. Igyekszem tanulni belőlük. Máskor majd írd meg azt is, mivel zavartam meg a burádat.

2010. április 26., hétfő

Szó nélkül hagyni?

Régi téma ez már azon barátaimmal, akikkel többé kevésbé egyformán gondolkodunk. Melyik sajtóorgánumot olvassuk, nézzük naponta? Melyikben bízhatunk, melyik tájékoztat korrekt módon. A vélemények megoszlanak. Én meg azt mondom, kell ismerni, melyik kihez tartozik, és annak fényében olvasni talán mindeniket. Ahogyan az igazságnak is több oldala van, ugyanígy van ez a hírportálokkal is. Ritka az, amelyik teljesen független lenne. Ha mástól nem is, de egy eszmétől mindenik függ. A baj azokkal van, akik nem csak egy eszmétől, hanem vaegy érdekcsoporttól függnek inkább. És talán tagadják is ezt, és magukat függetlennek állítják be. Személy szerint jómagam mindent próbálok elolvasni. Az emberekkel is így vagyok, szeretem mindkét felet meghallgatni egy témában. És ettől függetlenül, az első oldal, amire rányitok, például amikor a csonkaországi választásokról akarnék infót, az az index (egyesek zsindexnek becézik, de ha ezt elmondom, csak nem leszek antiszemita, bár kitudja). Persze, utána nem azért nyitok más oldalakra, mert szükségem van arra, hogy szűrjem az onnan kapott infókat, azt anélkül is meg tudom tenni (legalábbis úgy érzem). Egyszerűen csak jól esik, ha pozitívan írnak arról, amiről az index negatívan. Hisz időnként még képekben is megnyilvánul a negatív hozzáállásuk. Ezt az érzést keltette bennem a második forduló képösszeállítása is. Tessék kérem végignézni, akinek van kedve, s türelme. ITT. Már magában az is érdekes, hogy az MSZP-s képeknél csak az van kiírva, hogy a képet ki készítette, a FIDESZ, meg a JOBBIK képekhez kommentár is van fűzve (azt meg se kérdem, miért nincs sehol az LMP). Nem mondom, időnként csípős. Sőt, frusztrációt sejtető. Hajrá fiúk, de nem a cannabis okozza a frusztrációt. Remélem nem arra fognátok. Az erdélyi kvázi alteregótokra, a transindexre már rá se szoktam nyitni.
UI. Bocsi, érdekes infó: Molnár Oszkár függetlenként (!) azon kevesek közé tartozik, akik egyéniben nyerni tudtak a FIDESZ ellenében.

2010. április 24., szombat

Kis barangolás

Rég nem barangoltam, így hát ideje volt. Észbontó, hogy ha az ember kicsit figyelmesen mozog a természetben, csendben és megadva a tiszteletet, mennyi érdekes dolgot felfedezhet. Magamra vettem hát a terepszínű felsőt és elvegyültem a fák takarásában. Persze, csak miután sikerült kikerülni a cementrengetegből. Kerültem az embereket kis ideig. És velem volt a "fegyverem". Az első meglepetés egy mókus volt, igaz ő még felkészületlenül ért, s így nem tudtam elkapni. Körbefutkározta az összes faágat. Aztán eszembe jutott, hogy amikor utoljára jártam a Somin, pont 20 napja, akkor leellenőriztem az ezelőtt 3 évvel ismert rigófészket. És újraépítésben volt része. Nem valószínű, hogy az ÚjHáz program keretén belül történt mindez. De ma, amikor megközelítettem, már ott ült a fészken a rigónk. Újra. És közelítettem. És újra. Már ott voltam a közvetlen közelében, és nem hagyta ott a fészket. Még egy akku cserét is kibírt. Végül azért csak kiröppent. És akkor jöttem rá, mire vigyázott annyira. Csupa tojásokra számítottam, de pont a megfelelő pillanatban értem én oda. Ezek a csupasz szörnyek, alig pár órásak lehettek, hiszen egyik testvérük még ki sem bújt a bölcsőjéből. Onnan a következő irány a BotKert volt. Fel voltam teljesen készülve a kerítésugrásra, de mikor odaértem, újra megtapasztaltam az országot, amelyben élni kényszerülünk. Nagyjából 20 méter kerítés lebontva, lehet még észre se vette senki. A megszokott varjúcsalád rikácsolása fogadott amúgy. És a virágaim, az a kevés tavaszi. Dühített kicsit, hogy nem kellett bemásszak. Mert én mindig tisztelettel tettem, erre egyesek ellopják a kerítést. No meg úgy tűnik, padokat is. Aztán hazafelé indultam, vissza a tető felé. Egyszer csak szembementem egy őzike fehér fenekével. Méterekre voltunk egymástól, de rögtön rájöttem, hogy hátból fúj a szél. Néztük egymást egy darabig, aztán mire az objektívben láttam volna, elszökkent. Nem ijedt meg túlságosan, így sikerült azért elkapnom. Ezek után visszatértem az ösvényre, a Somiig. De a másik oldalon is, lefele jövet. És, csak hogy megerősítsem a figyelmesség intézményét, találtam még egy elbujtatott esetet. Egy kismadár rakott fészket. Gondolom, egyértelmű...

Egy almafa virága

Rövid leszek ezúttal is, hisz nem igazán van, amiről írni szeretnék. Ezt a képet azért megosztom. Várom már én is a Tavaszt.

2010. április 11., vasárnap

Fekszem bár...

Fekszem bár szépen ülök, alszom bár a szemem nyitva, tátognál, bár homályos a kép, de az agyam tiszta, Ma szemezek a nappal, így még nem nézett rám senki, Talán ezért szeretem a sötétet, mert ott nem lát senkiiiii. Ott biztosan sosem. A barátom nélkül sosem ittam semmit. Lelkileg velem volt, van mindig. Talán szemezek a nappal. Szeressetek a katika dalát. Én napok óta azt teszem.

2010. április 4., vasárnap

Álomvilág kapujában...

Időnként az emberrel történnek kellemes dolgok, teljesen meglepetésszerűen, amikor nem is számít rá. Utána meg csak kapkodja a fejét, hogy akkor ez most mi volt? Miért volt? Szinte megfordul az is a fejében, hogy volt-e egyáltalán? Hisz reggel úgy ébredt, hogy semmi sem emlékeztette igazán arra a környezetében, ami volt.
No, de ettől függetlenül, egy kedves ismeretlen olvasóm sugallatára elmentem ma lefotózni Dumbóékat. Hát mit mondjak, egész reprezentatív személyiségük van, ami azt illeti. Ekkora állatot még egyet láttam, de arról inkább nem beszélek. De DUMBÓÉK legalább szelidek, lomhák, s egyben jópofák is. Egyesek sokat tanulhatnának szerintem tőlük. És amint látható, pózolni is tudnak, minden lomhaságukkal együtt. Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok mindenkinek!

2010. április 2., péntek

Tegnap ápr. 1 volt

Köszönöm az engem olvasóknak a támogatást, annak kifejezetten örvendtem, hogy néhányan rájöttek, a tegnap április 1. volt. Hisz mi más lett volna. Vicc. Előre kitervelt, persze. Kezdjük már ott, hogy 2008-ban szerdán írtam az első bejegyzést. De egyébként sem szeretném abba hagyni. Tehát: nyugi! Az élet megy tovább, blogilag is. Legalábbis addig, amíg végül vége nem lesz majd.

2010. április 1., csütörtök

Döntöttem...

Igen, itt abbahagyom. Nem volt könnyű döntés, de a körülmények erre kényszerítettek. Elkezdtem 2008-ban, szintén egy csütörtöki napon, pont ezért újra csütörtökön döntöttem el, hogy nem folytatom tovább. Azért kezdtem el, hogy bárki kérdezhessen, aki meg szeretne ismerni és nem mások véleménye alapján. Ott van, el lehet olvasni a főoldalon. Nem elegen akartak ezzel a lehetőséggel élni, sokan inkább annak hisznek, amit hallanak. Így hát arra a döntésre jutottam, nincs értelme. Vannak más okok is, de azokról inkább nem beszélnék nyilvánosan. Köszönöm, hogy eddig velem voltatok időnként. Talán még írok.