Tavasz, talán minden szinten?

Hacsak újabb meglepetések nem okoz valami be nem kalkulált havazás, ténylegesen elérkezett a tavasz. Az időjárásban is, majd esetleg a szívekben is. Eltelt biza kis idő, mióta nem írtam. Már kritikát is kaptam emiatt, de hát mindenkinek vannak periódusai és periódusai. Bár lett volna miről, csak hát van olyan, hogy pillanatnyi időhiány. És később meg már nem annyira eleven az érzés, amiről az ember írna. Vagy ha eleven is, de nem tisztult le teljesen. Mindenesetre visszakaptam valamit, ami régen az enyém volt. Igaz, hogy csak részlegesen és emiatt nem is jelent éppen annyit. Bár lehet, hogy nem megalapozott az összekötés, de pont a hiányzó rész fáj a legjobban. De mindent nem akarhat az ember. Volt egy-két emlékezetes kiruccanás is ebben a második felében március hónapnak, viszont az utamba kerülő virágokat, ha lehetett megörökítettem. Sikerült is belőle egy kis VÁLOGATÁST összehozni. Persze mindenki annak örül aminek tud, így azért vannak még elintézendő dolgok. Aztán még említésre méltó az év első piknikje is, megerősítendő, hogy a tavasz lehetőséget biztosított hozzá. Fotóalanyok pedig mindig is akadtak, csak nyitott szemmel kell járkáljon az ember a világban. Úgy gondoltam, megosztom a piknikes KÉPEK egy részét is. A továbbiakban az élet megy, egy kevéske reménykével a jobb jövőről.

Ki, mit, de mikor?

Rómeó nem politizált. Vajda nem hitte el sosem, hogy egy nő szerelmes lehetett volna belé. Van aki verseket is írt, politizált is, szerelmi ügyei is akadtak bőven, de neki meg a gerince nem volt soha egyenes. Az irónián túl, talán fel kell fognunk, nem kaphatunk meg mindent, amire vágyunk. Időnként talán pont azt nem, amire leginkább vágyunk. Maradunk néhány régi elmúlt pillanattal, igyekszünk abból táplálkozni, és egyenes gerinccel maradni mégis. Hogy annak hiánya, amire vágyunk, nem kergetett minket abba az elkeseredésbe, hogy cselekedeteinket ki kelljen magyaráznunk. Kapaszkodunk abba a néhány pillanatnyi jóba, ami történik velünk, még akkor is, ha pontosan a pillanat rövidsége a legfájdalmasabb. Megrázzuk magunkat és megyünk tovább. Remélve, hogy egyszer majd eljön a mi időnk is, ha nem lesz még túl késő hozzá.

Élénk színek