2011. december 26., hétfő

Egy szép karácsony

"Csak azért nem mondom, hogy te vagy életem szerelme, mert azt remélem, hogy sokkal hosszabb ideig foglak szeretni. Mondjuk inkább úgy, hogy te vagy a létezésem szerelme."

2011. november 27., vasárnap

Kellett még egy angyal odafönn

Sokszor nem értjük meg, ki miért megy el. Mikor megérdemelné az életet. Mikor életvidám, kedves, mosolygós, aztán egyszer csak valami elragadja közülünk. Régen nem is láttuk, de valahol ott volt, barátként, aztán egyszer csak, derült égből jön a hír, amit talán fel se tudunk fogni elsőre. Vagy másodikra sem. Mert nem is igazán értjük a miértjét. És marad az emlékezés. A gondolat, hogy másoknak mennyire fájhat, a megértés, a hiány. Mert lakóhelyet váltott közülünk egy angyal, és most értjük meg annyi idő után, hogy mi sugallta neki, hogy "_angyalka". Nyugodj békében, mert angyal voltál és angyal lettél.

2011. november 15., kedd

Ekkora meglepetés

A román sport.ro a magyar lengyel meccset közvetíti élőben. Nekem ez a meglepetés, hallgatom a magyar himnuszt a román tévében. Aztán miután a bemondó lekicsinylően beszél a magyar foci eredményeiről (miután kétszer másodikok voltak a világkupán, 86-tól nem jutottak be sehova). De mikor jutottak el odáig a románok? Aztán azt hozza fel a bemondó, mennyire hasonlítanak a magyar válogatottban a nevek a románhoz. Hisz a románoknál is van Tamas, meg Sechei és Cochis. Hat igen, volt náluk is Ladislau Boloni is, meg Selimechi. A hülyét tenni a legkönnyebb. Az alkotmányban marad a nemzetállam. Miközben szép lassan megeszik őket a cigányok, csak idő kérdése.

2011. november 14., hétfő

Buta reklámok

Meg kell írjam, mert annyira szórakoztat a malőr. Napjaink egyik tévé reklámja, egy bevásárló központot reklámoz. Vendégségbe várnak valakit, nagy a sürgölődés, készülnek a kaják. Aztán már a vendég mondja, hogy nem kellett volna ekkora kiadásba verjétek magatokat, mire jön a válasz, el se hiszed, milyen kevésbe került. Belövik az áruház logóját, majd az aktuális akciók egyikét: 100 grammos macskaeledel, csak 99 forint. Abból tényleg olcsón kijön a vendéglátás.

2011. november 11., péntek

Huszonhatezerkettőszáznyolcvan óra

De ettől, hogy az három év, nem lesz se könnyebb, se nehezebb. De valahogy mégis nyomottabb volt ez a nap a többinél. Mert számomra nem azt jelentette, mint annyi embernek, hogy 11/11/11, hanem, hogy ezelőtt 3 évvel elveszítettem két barátom. És ez 3 év után is annyira fáj, mint amikor megtudtam. Nyugodjatok békében.

2011. november 10., csütörtök

Ügyintéznünk?

Panaszkodnak az állami alkalmazottak, hogy csökkentették a fizetésük, kirúgták őket. A magán szférában dolgozók ezt valahogy nem értjük. Hiszen, ha úgy vesszük, mindannyian szolgáltatást nyújtunk. Csak mi, a magán szféra harcolunk a kliensért, ők meg monopol helyzetben nem igazán érdekeltek ebben. Összehasonlító példaként elmesélem, hogyan jártam Csíkban, a hajtási igazolvány cserélésnél. Miután a 68 oroszlán járulékot már egy hónapja befizettem, valahogy feljutottam megfelelő időben Csíkba (miután kétszer 5 percnyit lekéstem), bőszen, hogy végre itt vagyok, minden papírom rendben. Letöltöttem az ispánság honlapjáról a kitöltendő nyomtatványt, ki van fizetve az illeték, megvan minden fénymásolat. Ezek azt mondják, kiszűrték a bürokráciát, én sietek amúgy is, minden rendben lesz. Van gépük, sorszámot kell kérni. Írja rajta, mindenki várjon a sorára. Nálam a patikában (magán szféra) ez azt jelenti, hogy aki előtted van, előnyt élvez. A hivatal üres, munkaidőben, a hivatalnok sehol. Amikor a mellette levő asztalnál kérdem a kollégáját, mintha túlléptem volna valami határt a szemtelenségemmel. Mindjárt jön, mondja. Eltelik fél óra, miközben a teremőr rám szól, hogy ne beszéljek a mobilomon, pedig még a környéken se dolgozik senki, hogy zavarnám. Aztán újra megkérdem a kollégát, hogy jön-e valaki a munkahelyére vissza munkaidőben, hisz az ügyintézés náluk csak délelőtt van, amikor más a munkaidejéből kell eljöjjön. Ideges magyarázkodás, hogy az előző jogosítvány cserélők igazolásaiért van elmenve a kolléga (amit a teremben nem vár senki, de hova ment értük???). Aztán végre jön. Kiderül, hogy a honlapról letöltött nyomtatvány már régi. Újat nem tud adni! Mert nekik, NINCS! a 68 lejbe nem fér ez már bele. Keressek egy fordító irodát, akinek van. Rohanás, miközben lenne egyéb dolgom is. Megkerül, kitöltöm, visszaviszem, nem kell újabb sorszám, de ezt mintha bónusz lenne, úgy adják elő, pedig a környéken sincs senki. Végre az irataim rendben, az 5. fénykép sikerül. Aztán, egy óra múlva menjek vissza, és kiadják az igazolást (DOVADA). Felháborító. Hiszen, ez két klick, kinyomtatni. Olyan ez, mintha bejönne hozzám valaki egy recepttel. Egyrészt vár, amíg előre jövök, mert a raktárt rendeztem. Aztán visszaküldöm az orvoshoz, mert rossz nyomtatványra töltötte ki a gyógyszereket. Majd, amikor minden rendben, akkor adok egy térképet a város szobrairól, hogy nézze meg őket, amíg egy óra múlva majd kiadom a gyógyszereit. Annyi csak a különbség, hogy a páciensnek van lehetősége elmenni egy másik patikába.

2011. október 23., vasárnap

Ima

A mai misén kedvesemmel azokért is imádkoztunk, akik ma ünnepelték házassági évfordulójukat. A szívemben elevenen éltek. Mint ahogyan az a nap is.

2011. október 17., hétfő

Változó idők eredménytelensége

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzet kapcsán leltem rá a napokban egy régi írásomra, amely annak idején az RMDSZ Hírmondóban jelent meg.

Új fejlemények a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE)

Lezajlott a második forduló a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen a magyar oktatás fenmaradásáért folytatott harcban. Miután a január 12-i szenátusi ülésen az egyetem rektora, anélkül, hogy tartalmát a szenátus tagjaival ismertette volna, törvényellenesnek, abszurdnak és rossz viccnek titulálta a 64 magyar oktató által aláírt, külön magyar tagozatok létrehozását célzó beadványt, a március 1-én tartott szenátusi ülésen újra szóba került a kérés. A rektor most már felolvasta a beadványt (erre már az előző ülésen felkérték, de akkor a szenátusnak címzet kérés még egy "titkos, csak általa ismert" helyre volt eltéve), pontonként magyarázva kifogásait. Szerinte a külön magyar tagozat MOGYE-n való létrehozása nem az egyetemi szenátus, hanem a román parlament hatáskörébe tartozik ( erre bizony már nem érvényes az amúgy oly sűrűn emlegetett egyetemi autonómia). Arra a kérésre, hogy a magyar oktatóknak döntési joguk legyen a magyar oktatást illetően azt válaszolta, "amíg nincs külön kar, nincs döntési jog". "És miért nem tűzték napirendre a kérdés megvitatását január 12-én?" Válasz: "Mert ki kellett kérni a jogászok véleményét." Valószínűleg hosszasan vitázhattak, mert a kérés nov. 19-i leadása óta röpke három és fél hónap telt el.

És most, 10 évvel az emlékezetes gyertyás, könyves felvonulás és az egyetemista ülősztrájk után, a probléma még mindig aktuális. Pedig azóta már kormányzati szerepet is vállalt az RMDSZ és az új tanügyi törvény is lehetőséget ad a megoldásra. Mégis, mi hiányzik akkor? Hát előszőr is a felső RMDSz-vezetés nyílt politikai támogatása. Mindenki csak a Kolozsvár központú egyetemről beszél, nem említve Marosvásárhely szerepét az orvostudományi oktatásban. Hiányzik továbbá a mi közös, határozott kiállásunk. És ne feledjük Deák Ferenc szavait: "Amit erő vagy hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse újra visszaadhatják. De amiről a nemzet, félve a szenvedésektől, önként lemondott, annak visszaszerzése mindig nehéz és kétséges."

Ölvedi Zsolt.
RMDSz Hírmondó, 2000. március 9.

Nagyon érdekes, hogy akkor az egyetem szenátusa, pontosan azzal utasította vissza a magyar karok létrehozását, hogy nem az ő hatáskörébe tartozik. Jellemző továbbá a már szinte groteszk irónia, a "amíg nincs külön kar, nincs döntési jog" hozzáállásban. De ami ennél sokkal tragikusabb, és hűen szemlélteti a "kis lépések politikájának" az "eredményességét", hogy eltelt azóta 11 év, és a helyzet még mindig nem oldódott meg, és az akkori cikkem minden betűje most is megállja a helyét. A cikk megtalálható ITT, érdemes elolvasni alatta még egyéb hozzászólásokat a témában.

2011. szeptember 20., kedd

Nehéz nap.

Születésnapod van, drága barátom.

2011. szeptember 14., szerda

Elképesztő...

Az óvodás gyerek értelmetlen hisztijét a az óvónéni egyszerűen tudja kezelni. Sarokba állítja, kukoricára térdepelteti (bár újabban lehet nem szabad), de mindenképpen megvannak a módszerei, hogy jobb belátásra bírja. A román a közoktatási törvény 135-ös cikkelye előírja, hogy a multikulturális egyetemeken külön vonalat kell létrehozni az anyanyelvű oktatás érdekében, s biztosítani kell a szervezési és döntési önállóságot. Persze, mint minden román törvénynek, megvan ennek is a kiskapuja, hisz ezek létrehozását az egyetemi autonómia jogcímén, az egyetemek szenátusaira bízza. (Évek óta mondom, hogy hiába a kampánycélokra jól használható "kiharcolt" törvények, ha az alkalmazásuk terén nincs eredmény. Ugyanígy van ez a közigazgatási törvénnyel, hiszen hány magyar utcanévtáblát látunk Marosvásárhelyen?). És akkor itt van néhány óvodás. A nevük elé odabiggyesztik a Prof. titulust. És nem akarják létrehozni, hiszen szerintük ők kell döntsenek róla. Az egésznek egyszerű lenne a megoldása, de az óvónéni egy ÁRULÓ. A régi rendszert is kiszolgálta, így került oda. Ráadásul az óvodások pontosan azok játékait veszik el, akiket amúgy sem szeret az óvónéni, akik régóta ismerik a óvónéni hovatartozását. Miért ültetné sarokba őket? De mikor ültetjük már a sarokba az óvónénit, mikor nyílik már ki a szemünk?

2011. szeptember 5., hétfő

Turista, otthon.

Alkalmam volt megízlelni az érzést. Saját szülővárosom bemutatni turisztikailag. A fontosabb helyeket, ahogyan egy városlátogató ízlelgetné őket. Nagyon sokszor voltam már a Kultúrpalotában, azt hittem, minden zugát ismerem. Anno ott szerveztük a gólyabált. Ma meglátogattam turistajeggyel (4 ron, diákjegy). A tükörteremben tábla tiltotta, hogy leüljek oda, ahol ültem már. De feltehettem a kérdést, amit kevesen tesznek fel, hogy miért magyarul értők tudják csak elolvasni a festett ablakokba vésett legendát. Miért csak a Bernády terem látogatása nyújt lehetőséget a város régi életébe való betekintéshez. Hisz előszedték Dandea-t valahonnan, de a "szobája" nincs kinyitva. Miközben a Bernády terem szinte minden eleme a magyarságról beszél abban a városban, ahol pont a magyarság megmaradásáért folyik most a legnagyobb harc. Mondja már el valaki nekik, hogy nem őket igazolja a történelem.

2011. augusztus 23., kedd

Reloaded

Hát, volt egy kevés szünet, gondolom észre vettétek. Úgy történt, hogy én mindegyre készültem írni, aztán valahogy nem jött össze. De ugyanígy elmaradt a képek feltöltése is. Meló az volt ezerrel és elvesztem az abszolút nem szürke hétköznapokban, amikor a boldog pillanatokat már nem győzi az ember megosztani. Pedig sok-sok minden történt, amit igyekszek sűrítve most pótolni. Először is adós vagyok egy beszámolóval az idei Liliom-projekt lefolyásáról. Úgy gondolom elég jól sikerült, hosszú időn keresztül bevirágozta új lakhelyem ablakát. És volt amit FOTÓzni. De virágos KÉPEK készültek a nárcisz virágzásakor tett kirándulásunkkor is. Majd ruccantunk egyet Rabsonné várához, aztán hozzáadtunk az Udvarhely körbe FÉNYKÉPezéséhez is egy újabb szöget. Aztán végre jött néhány nap jól megérdemelt szabadság, igaz csak napokra osztva, de az is több, mint semmi. Sok idióta megnyilvánulást el kellett viselni ahhoz, hogy bár ennyi is összejöhessen. De végül voltunk Tusványoson is, majd felfutottunk egy hétvégén a madarasi Hargitára, de voltunk EMI táborban is (ahonnan meglátogattuk a gyergyószárhegyi kastélyt). Eközben valahol megtörtént a születésnapom, igaz a rohanás miatt elég hirtelen, de a legszebb ajándékot így is megkaptam. Sőt másnap még színházba is mentünk. Aztán a csúcs, 5 egész szabad nap (el se hiszem...), 1800 km, roaming1 és roaming2, Hajdúszoboszló, Eger, Lillafüred és Kassa, Szeged, majd a debreceni virágkarnevál. És így szép lassan elmúlt a szép nyár, jön a szép ősz, én pedig igyekszem gyakrabban írni. Rövid volt, de bepótoltam nagyjából mindent, legalábbis képileg, remélem a linkeket megtalálják akiket érdekel. Éljen a Roaming szigetek, csodás hely (mosoly). És, szeretlek!

2011. május 11., szerda

Csend

Két és fél év nélkületek. Hiányoztok, még a szép napokon is.

2011. május 6., péntek

Az új projekt

Idén elmaradt a Crocus projekt, objektív okok miatt. De ezt pótolandó néhány napja belefogtam a Liliom-projektbe és az eredmények remélem tükrözni fogják azt, amit érzek, hiszen mindig is volt egy elképzelésem ezzel kapcsolatosan. Az első bemutatni való eredmény meglepően hamar megjelent, amint ezt a mellékelt ábra is mutatja. Hétvégén családi program lesz, Isten éltessen édesapám, jövünk látogatóba.

2011. május 1., vasárnap

Már szinte minden szögből

Az utóbbi idők ünnepelő hétvégéinek köszönhetően sikerült szép lassan minden oldalról lefotózni új lakhelyemet. Emlékezetes kirándulások, álomvilág, újra fotózhatok és ráadásul úgy érzem, hogy a boldog ember sokkal jobb FOTÓKAT tud készíteni. Szombat: Kerekerdő, mi, komáék, tűz, sütés, eső, tűz, sütés, eső, gyaloglás, Szarkakő, hazagyaloglás, szép este. Vasárnap: Prézli, biciklizés, ismerkedés Paducokkal, mászás, mászás, mászás, kiértünk, fotók, sütés, beereszkedés, biciklizés, ölelés, biciklizés, képnézés, blogírás. Minden Veled töltött pillanat emlékezetes. És már-már szinte hihetetlenül szép. Köszönöm.

2011. április 26., kedd

Húsvéti kirándulások

Kissé macitlanabb kirándulásokat terveztünk be húsvétra, de annál szebbeket. Szombaton sétáltunk egyet a környező domboldalakon, és kinéztem az Udvarhelyről készítendő panoráma helyét, majd vasárnap végre is hajtottam azt. Aztán a vasárnapi ebéd nagyon finom volt, majd utána meglepetéssel tapasztalhattam, hogy milyen nagy (értsd nehezen fűthető) a zetelaki templom. Aztán az álomhétvége hétfőn folytatódott, biciklitúrával kezdtem, jó kis verseny volt. Majd kirándultunk egyet Székelyvarságba, meglátogattuk a Csorgókői vízesést, aztán felmásztunk a varsági kilátóhoz megtekinteni az egyedi kilátást. A kilátó mellett készülő sült szalonna, de még a kolbász is nagyon finom. A fantasztikusan eltöltött nap zárásaként esti hazabiciklizés lámpamentesen, majd megnéztük a közösen készített KÉPEKET. Köszönöm Kedvesem, hogy vagy nekem.

2011. április 21., csütörtök

...s a medve nem játék

Barangolni indultam ma délután, bevetettem magam az innen nem messze levő gyümölcsösbe, nyakamban a fényképezőgéppel. Hopp egy kankalin, hopp egy ibolya, aztán az erdőhöz közeledve egy pirosló hunyort is lencsevégre kaptam. Nagyon szép kis helyet találtam, ahol ideális sétálni egyet. Aztán az erdőbe érve, rögtön elszökkent egy őzike, felébresztve a bennem szunnyadozó vadászösztönt, így hát elkezdtem becserkészni. Ugrabugráltak az őzikék, mert közben előkerült még kettő, én lopóztam utánuk. Aztán beosontak egy bozótosba, úgyhogy én azt nagy ívben megkerültem, és a másik irányból közelítettem. A madárcsicsergést leszámítva nagy volt a csend, bár a város aligha volt 1 kilométernyire. Elég sűrű volt a bozót, de ilyenkor tavasszal ez még nem veszélyes, csak az ágakat kell kerülgetni. Megfordult ugyan a fejemben, hogy ez meg az, de hát, ha őzikéék csak úgy futkároznak erre, akkor csak nyugis a hely. Aztán egyszer csak jobbra néztem, és észrevettem. Lelassult kicsit az idő, mert ott volt a Der Medve. Én is meg lehettem dermedve, eltelt kis idő, amíg eljutott az agyamig. Néztük egymást egy keveset, olyan 20 méterre lehetett. Végigfutott rajtam, hogy akarom még látni a Kedvesem. De úgy tűnt, nem akar megenni. Így hát csináltam egy gyors fényképet, hogy ha aztán mégis megenne, akkor majd megtalálják a memóriakártyán. Még megnéztem, hogy felismerhető-e a fotón, aztán elkezdtem hátrafelé lépegetni. Nem integettem, hogy viszlát, az biztos. Mert ő sem egy mézes bödönt nyalogatott közben. De 50 méterrel tovább újra elém ugrottak az őzek. Bár lehet kicsit izzadságszagúak lettek már azok a képek...

2011. április 20., szerda

Berendezkedtem

Az ideköltözéstől eltelt időt hagyjuk figyelmen kívül, s akkor nagy eredményként jelenthetem, hogy sikerült berendezkednem az új szobámba. Szépen lassan (főleg lassan) minden a helyére kerül, íróasztal, polcok, könyvek, szekrény, ruhák. Még nem teljes ugyan ez, hiszen még van másfél falnyi, amit majd képekkel fogok megtölteni, de az már kialakul. Hogy a hétvégi lázról is említést tegyek, úgy néz ki, minden jól sikerült, mindenki szimpatikus volt mindenkinek, csodálatosan emlékezetesre sikeredett úgy a szombat, mint a vasárnap. Olyan érzés ez, amit ilyen teljességgel sosem éreztem eddig. És amiért megérte minden eddigi küzdelem. Amikor együtt vagyunk, az mindenért kárpótol. Végre az április is úgy tűnik kitombolta magát és szép mosolygós napra ébredtünk. A tegnap kertészkedtem is, és mivel az idén a Crocus-projekt a költözések miatt elmaradt, az időponthoz jobban illő királyliliom-projektbe kezdtem. Ezen kívül még néhányan nagyobb cserepet kértek és tavaszra volt megígérve nekik. Most nekiszökhetnek a fejlődésnek újra. A helyzet az, hogy megszerettem és megszoktam itt élni. Vannak dolgok, amik hiányoznak szülővárosomból, nem mondhatom, hogy nincsenek. De sok felfedezni való akad majd itt a környéken. De május elején, ha megyünk, akkor elviszem majd a kedvesem egy helyre, ami hiányozni fog. Jó lesz oda elmenni Vele.

2011. április 15., péntek

Bemutatkozós hétvége

Bármennyire érdekes legyen, az eddigiekhez viszonyítva, azt akarom, hogy mindenki megismerje. Mindenki tudja meg, hogy ki az, akivel végre igazán boldognak érzem magam. Csodálatos már maga ez az érzés is. Voltak pillanatok az életemben, amikor nem hittem volna, hogy eljön ez az idő. Voltak pillanatok, amikor szerettem, de valami mégsem volt teljes és emiatt csak magamnak akartam megtartani az érzést. És semmiképpen nem beszéltem róla például a szüleimnek. Sőt kifejezetten titkoltam, az én magánügyem volt, amire, ha rákérdeztek, akkor talán kissé agresszíven is reagáltam. Mert úgy éreztem, megsértik a magán szférám. De Vele már az első pillanattól másképpen történt minden. Az első pillanattól azt akarom, hogy senki előtt ne legyen titok. Sőt biztos vagyok benne, hogy mindenki, akinek számítok valamennyire, nagyon fogja szimpatizálni. Azt már csak remélem, hogy akinek Ő számít, az meg engem fog szimpatizálni és megérti idővel azt, amit Mi érzünk.

UI. Bárhová megyek, Nélküled olyan vagyok, mint egy vitorla nélküli hajó az óceán közepén.

2011. április 10., vasárnap

Mintha mindent tudnál rólam

A legszebb ajándék, amit az élettől kaphattam, névnapomra kitalálta a legszebb ajándékot, amit adhatott. És ez annyira kedves volt számomra, hogy totál elvesztődtem és csak kapkodtam a szavakat, amitől Ő azt gondolta, hogy elszúrta. Nagyon remélem, hogy sikerült éreztetnem vele, hogy teljesen az ellenkezőjéről van szó. Minden Zsolt barátomnak Boldog Névnapot kívánok. Neked pedig szívből köszönöm ezt a napot is.

Serendipity

Írtam már arról többször, hogy valahogy jó ideig, amikor filmet választottam, amit megnézzek, tiszta véletlenül sikerült az épp aktuális érzelmi állapotomhoz találót megnézni. És ezáltal természetesen a hatás sokkal intenzívebb volt. De volt egy film, amit már jó néhányszor láttam, és ami az egyik kedvencem volt évek óta, bár nem tudtam igazán kötni semmilyen személyes érzéshez. Rég nem láttam, de ma megnéztük és most illett bele a képbe. Vannak érzések, melyet megérteni sem tud senki, aki nincs bennük. És szerencsés azon ember, akinek megadatik, hogy rátaláljon ilyen érzésre. Mert akkor fog rájönni, hogy megérte a várakozás, hiszen az Érzés minden addigi küszködését érdemessé teszi. Köszönök minden Veled töltött pillanatot, mert szinte hihetetlen. És amint a mellékelt ábra mutatja csináltam ma egy panorámát az új munkahelyemről is.

2011. április 3., vasárnap

Végigsétáltunk...

... egész Udvarhelyen és környékén, de jó néhány kilométeren keresztül. Szép időnk volt ma. Talán a mai napra esett a tavasz. Ilyenkor a legszebb dolog szeretni. Csak mentünk egymás mellett, kézen fogva, a szavak is csak néha kellettek. A természet kibontakozását csodáltuk, lépegettünk az ibolyákat és százszorszépeket kerülgetve. Még most is hihetetlen, hogy ilyen rövid idő alatt mennyire közel lehet kerülni valakihez. Azon dolgok közé tartozik ez, ami a mai tudásunk szerint emberi elmével megmagyarázhatatlanok, és léteznie kell valaminek, amit nem ismerünk. Tulajdonképpen az egész hétvége fantasztikus volt. Együtt lehettem, Veled.

2011. április 1., péntek

Kezdünk...

Ez nem április elsejei poén. A napokban már többen próbáltak benyitni, de ma reggel tényleg jöhetnek. Az utolsó simításokat elvégeztük. De mit számítana mindez, ha nem lenne közben az, amiben volt már pillanat, hogy nem is tudtam reménykedni. És most erőt ad, lendületet. Évek óta kitartóan kerestelek. Sokan szórakoztak rajtam időnként, mert nem töltöttem a dolgom számomra értelmetlen megvalósításokkal. Aztán jött a Sors és egyetlen mozdulattal megtette azt, ami boldoggá tett. Történések sorozata jött megfelelően össze. És végre megtapasztaltam azt, hogy milyen a teljes kölcsönösség, a végtelen bizalom érzése és, hogy semmi sem állhat közénk. És mindez annyira rövid idő alatt, hogy mások, akik nem érzik, legyintenének egyet. Miközben mi, minden egyes találkozáskor megtapasztaljuk. Azt, amit a kívül állók sosem tudnának megérteni. Hogyan lehet, hisz oly rövid az idő? De olyan szép az élet, Veled!

2011. március 28., hétfő

Csodás hétvége

Valahogy már most sokkal otthonosabban érzem magam az udvarhelyi lakásban, mint valaha Segesváron. Pedig a szobám egyelőre bombatámadás utáni hangulatban van, doboz doboz hátán és szinte semmi nem találok (főleg azt nem, amit épp keresek). Néhány személyes dolog, amit helyet talált, segít ugyan a szoba hangulatán, de még sok ott a munka. És mégis, annyira kedves számomra az a szoba, hiszen ott vagy velem. Csodálatosan telt veled a hétvége, köszönöm. Téged kerestelek.

2011. március 24., csütörtök

Eljött az idő

Az utolsó hetek/napok már nagyon nehezen teltek el. De most már úgy néz ki, utolsó fél munkanapomat töltöttem ma Segesváron. Nagyjából felköltöztettek a tegnap, csak néhány dolgom maradt még a segesvári lakásban, azokat remélem már könnyen felviszem valamikor. Bár nem sokkal ezelőtt rájöttem, hogy a lényeges dolgaim pont nincsenek itt, ugyanis nem találtam a lakásban egy csuprot se, nem hogy poharat. No meg a késeim, villáim, kanalaim. De még így is, valahogy sokkal jobban érzem magam itt, mint Segesváron. Ma olyan nap volt, amikor láttalak. Lehet rossz egy ilyen nap? Csak az lehetne a rossz, ha mostantól nem gyakrabban történne meg az ilyen nap. Hiszen én minden egyes napomat olyannak szeretném mostantól fogva, amikor láthatlak.

2011. március 18., péntek

az Érzés

Február 26-27, március 10, március 17 együtt hozta talán azt, hogy ma, március 18-án hazafelé jövet, egyszer csak megérintett a felismerés. Hogy, bár az utóbbi időben (és itt sok évről beszélek) azt hittem néhányszor, hogy ott van az érzés, de tulajdonképpen mindig csak egy rosszul sikerült másolata, a keresése, a reménye lehetett annak. Valami valahogy mindig hiányzott belőle. És akkor végezetül megoldotta a rejtélyt 50 percnyi érintés, ami előhozta az igazi érzést. Valami nagyon tisztát, ami mindent megoszt, ami azt szeretné, hogy mindent tudjanak rólad, és a múltbéli régi fájdalmaid ne veszélyként érzékeljék, hanem megértsék és ezáltal begyógyítsák azokat a kölcsönösséget tartva szem előtt. Az érzést, amely eltiporja az attól való félelmed, hogy az őszinteséged miatt veszíthetsz el valakit, hiszen aki az őszinteségedtől megijed, azt lehet jobb elveszíteni, mert nem az igazi. Erre építeni az életed elég rizikós, az igaz. Amolyan mindent vagy semmit játszma és türelmed kell legyen kivárni. De, ha megvan hozzá a kellő türelmed, akkor ajándékba megkaphatod talán egyszer majd cserébe az érzést. Az igazit.

2011. március 16., szerda

Előző életek?

Történik valami, ami azt sugallja számomra, hogy létezhet egy léleknek több élete. Hisz másképp hogyan lehetne az, hogy megismersz valakit, aztán rövid idő után az az érzésed, hogy már nagyon régóta ismered. Miközben összesen kétszer találkoztál vele, először hatott a meglepetés, másodszor meg rövid volt az idő. Rövid és mégis olyan sokat jelentett az a kevés is. És sokat jelentene akár öt perc is vele. És úgy érzed, akkor jön majd minden rendbe, ha együtt lesztek, mindörökre, majd aztán az elkövetkező életekben is. Csodálatos érzés. És mindehhez csatlakozik egy dal, amit újra csak a Roxette énekel és ma figyeltem meg a szövegét:

Roxette - No One Makes It On Her Own

Have you ever had the feeling
You take it all for granted
You wake up every morning
And expect to rise
Have you ever had a moment
To look into the mirror
To find a person
Who won't open her eyes
Have you ever felt a presence
(Or is it all in the past, dear?)
So mesmerizing
It chills you to the bone
Have you ever been in love
And overcome that first fear
Well, then you know
No one makes it on her own

Did you ever catch a sunset
Right across the ocean
The universe revealed
And it didn't make sense at all
When you came into my world
Causing quite a commotion
I could have sworn I've met you
Many times before
Cos there's something in your eyes
That links us together
Something 'bout your face your lips
Your smile looks so alone
Have you ever been in love
And thought it'd last forever
Well, then you know
No one makes it on her own

Hey, there's something in your eyes
That links us together
Something 'bout your face your lips
Your smile looks so alone
Have you ever been in love
And thought it'd last forever
Then you know
No one makes it on her own

Nobody makes it on her own
Nobody makes it
Nobody makes it
Nobody makes it on her own
No one makes it on her own

UI. És azóta kétféle nap van, olyan mikor találkozunk és olyan mikor nem találkozunk.

2011. március 15., kedd

Kedves ünnepelni egybegyűltek!

Amikor a tegnap este elgondolkodtam azon, hogy mit is fogok ma mondani ezen a nagy napon, előkerestem az ezelőtt 11 évvel elmondott beszédem. És szomorúsággal azt kellett tapasztalnom, hogy akár ugyan azokat a dolgokat elmondhatnám most is.

Hiszen az 1848-as szabadságharc célkitűzései ma is időszerűek, javaink, munkánk eredménye akárcsak akkor, most is csak részben illetnek minket, annak ellenére, hogy ennek az országnak adózó polgárai vagyunk. Kis iróniával talán azt is mondhatnánk, hogy kormányzó polgárai. Miközben nincs állami magyar egyetemünk, de időszakosan lenyomják a torkunkon a tanügyi törvényt és az 1848-as forradalom hőseiről való megemlékező beszédem csak a szívemben mondom a Kossuth utcában, mert sehol nem írja ezt. Nemzeti kultúránk, nyelvünk és ezáltal az erdélyi magyarság egész jövője folyamatosan veszélyben van, épp ezért felelősségünk és elkötelezettségünk hasonló kell legyen a márciusi szabadságharcosokéhoz. A nemzeti összetartásra, amelyre a 48-as szabadságharc hősei példával szolgáltak, ma is óriási szükség van. De szükségesnek tartom felhívni a figyelmet arra, hogy 1848-ban a viták ellenére nem volt olyan magyar közéleti személyiség, aki Bécs szándékait próbálta volna védeni, magyarázni a forradalmi magyarságnak. Nem magyarázkodtak Bécsnek, nem fordultak szembe a nemzettel. A magyar a magyarnak kívánt megfelelni, a nemzet egységét, a nemzet érdekét mindenek fölött állónak tartotta. Bár így állna most is a helyzet, de azért nem adjuk fel. Hiszem és vallom, hogy hosszútávon az egyetlen lehetőségünket a szülőföldünkön megmaradni úgy hívják, AUTONÓMIA. De ezt akkor tudjuk megvalósítani, ha hiszünk a lehetőségében és sikerében. És elsősorban a jogosságában, hiszen a többségiek ezt ígérték annak idején Európának, egy országért cserébe. Ezt kellene számon kérni tőlük és azokkal alakítani ki partnerséget, akik nem csak kirakatként használnak minket Európa felé. Tanuljunk meg hát újra nagyok lenni, hogy méltó leszármazottai lehessünk a „márciusi ifjaknak”. Mert magyarnak lenni jó és székelynek lenni büszkeség. „Itt az idő, most vagy soha!” És fogalmazódjon meg a szívünkben egy szép gondolat azokról a bajtársainkról, akik hittek ebben a harcban, de ma már nincsenek köztünk.

2011. március 9., szerda

Még tranzitban...

Az már biztos, hogy hamarosan udvarhelyi lakós leszek. Most már bennem az is biztos, hogy alig várom. Az ok titkos, de reménykeltő, és mint tudjuk, a remény után már csak a tinta hal meg. Kicsit fura az érzés, hogy vár az udvarhelyi lakás, ott virulnak a virágaim és én meg nem tudom még pontosan, mikor költözöm. Az elkövetkező napok nagyon intenzívek lesznek és tűkön ülök, hogy úgy sikerüljenek, ahogyan szeretném. Valami miatt úgy érzem, hogy sok minden függ ettől, nagy napokat élek meg. És ez érvényes szinte minden téren. És sok minden ebből nem tőlem függ, ez a része az, ami kissé nyugtalanít. A sors keze. Hisz valahogy minden úgy alakult, hogy a talán jó irányhoz, a szereplők maguk alatt vágták a fát. A virággal, így utólag, MINDEN nőnek kívánok Boldog Nőnapot, azoknak is akik kiérdemelték és azoknak is, akik nem.

2011. március 7., hétfő

Idézet egy érzéshez

Az utcán a szülők és a rokonok futottak előre a pályaudvarra. - A világon semmi sem kényszeríthet engem iskolába! - mondta Wolzow. Egy síp éles hangja sivított végig a téren. - Figyelem! Sorakozó ... beállniindulásindulás! - vezényelt Otto Barth. És a pályaudvaron ott várt Uta.
Holt énekelve menetelt az oszlopban: - Menetelünk tovább, ha minden összedöl is... - A pályaudvar nem volt messze. A vonat befutott. Holt végre elszabadult. Utát kereste. Távol a tömegtől, a fagyalsövény előtt állt, amely az előteret elválasztotta a vágányoktól.
- Nem tudom kivárni, amíg véget ér. Most szeretnék veled maradni - mondta Holt.
- Hamar megunnád, ha úgy lenne - felelte a lány, de nem nézett rá.
A mozdony füttyentett, a vonat megindult. Az Utával való kézfogás után egy kis papírdoboz maradt Holt jobbjában. Elszakította magát tőle. A sövényen, a síneken át ugrott fel az induló vonatra. Gomulka húzta be a kocsiba. Valaki bömbölt a folyosón: - Különjelentés! Az ejtőernyősök kiszabadították a Ducét! - Holt tudomásul vette a szavakat, anélkül hogy felfogta volna értelmüket.
Csigatempóban vánszorgott át a vonat a hegyeken. Holt a folyosón maradt. Gomulka feszesen és mozdulatlan állt mellette.
Holt kinyitotta a kis dobozt. Fekete bársonyon egy kis lánc volt benne, rajta cizellált aranykereszt. Nehezen betűzte ki a belevésett apró betűket, az 1692-es évszámot és a régimódi írást: "Istenünk a szerelem, mindent a szerelem éltet. Ember, mily boldog lehetsz, ha véle töltöd életed." Ez volt az egyetlen, ami megmaradt a lányból. És az emlékezés.

2011. február 28., hétfő

A veszélyes hétvége kipipálva

Nagyon sűrű program alakult most hétvégére. Csomó utazás, rohanás, kihívások, megfelelés, taktikázás, tapogatózó beszélgetés a célok érdekében. Ráadásul mindezek az élet iskolája folyamán felvett témák mindenikében. Hiszen nyilvánvaló az, hogy az élet egy iskola. Egy olyan, ahol az oktatás opcionális, ahogyan a tantárgyak is azok. Mindenki maga választhatja meg többé kevésbé, hogy milyen témákban fog tanulni akarni. És a hétvégén nagyjából minden fontos témában volt változás, remélem előre lépés. Persze ehhez az kellett, hogy intenzíven megélje az ember az eseményeket, esetenként bátorság kellett, esetenként ötletek és odafigyelés. Beléptem az "oroszlán torkába" is, az én torkomban egy kis gombóccal. De ha nem bíztam volna önmagamban, akkor nem teszem meg. A visszajelzések még csak részeredmények. De a helyszíni értékelés alapján én magam meg vagyok elégedve. Az első vizsgát sikeresen vettem abban a témában, ahol jelen pillanatban a legnagyobb változásoknak nézek elébe. Kissé stresszes ugyan, hogy nem teljesen pontosan leszögezettek az időpontok, de talán most már unalmasnak is találnám az életem stressz nélkül. Bár őszintén szólva, lenne néhány tényező, amit elhanyagolnék. És úgy sokkal jobb lenne. Azt viszont meg kell említsem, hogy a vasárnap este sok mindent sikerült kárpótoljon, a maga megoldott kellemetlenségeivel együtt. Valami kell éltesse a reményt, nem? Kapaszkodjunk bele.

2011. február 24., csütörtök

Szerelem és más drogok... SzKFA

Azt mondták, érdemes megnézni, időm van, mert itt unatkozom Segesváron. Tehát minden adott, még a hangulat is hozzá talán... a kezdés biztatóra sikeredett, nőcsábász pasi, aki egyébként határozottan jó eladó, főleg ami az empátiát illeti a klienssel... és láss csodát, orvoslátogató lesz, úgy néz ki, nulla egészségügyi tudással... nyilván a film főszponzorát megismertük azonnal, a kék tabletta eladásaiból tellett rá... és az emberünk a legfelsőbb körök képviselőinek az ágyában is helytáll... mekkora stratégiák csajozáshoz... gyógyszerreklám egymás hátán ez a film... a csajoknál kell bejönni, s akkor megy az orvoslátogatás is... de azért ellopni a raktárból az ellenfél termékét?... s aztán már egy hajléktalannak is jut vény nélkül is nyugtató... Atya, Úr, Isten, mekkora gyógyszeres kezelés, teljesen értelmetlenül... egy 26 éves "parkinsonosnak"... láttunk egy pókcsípett mellet is, az extrákhoz írjuk (mint ahogy a szép mosolyt is)... próbálkozások, aztán jöhet egy kemény csata... meghatározása a következő szónak képekben: vad... változatos helyeken... egy sokat sejtető kiértékelés... a konkurencia keménységét meg kell ismerni, hogy felállíthassuk a stratégiát a legyőzésére... mekkora csőd, a konkurencia kidobált gyógyszerének köszönhetően a hajléktalan állásinterjúra megy... aztán még egy, de sokkal nagyobb kihívás, amiben meg lehet verni a konkurenciát... egy fail... célzás, találat... a konkurenciát mindig és mindig a fájó pontján kell pofán vágni... öcsike próbálja a lelkiismeret szerepét eljátszani, de nem igazán jön össze neki... ha a hátsó ülésen alszik az ember, akkor büdösen ébred... előre leszögezett játékszabályokra számítani lehet, amikor egy sérült személyt próbálunk szeretni... és a kék tabletta első bedobása a piacra, mondom én, hogy reklám a film. De jó reklám, ezért fontosnak tartom elmondani, hogy a reklám ellenére, a családjából a kék tabletta a leggyengébb hatású (a tanulmányok szerint)... 4 jó dolgot mondani magadról?... egy pillanatnyi kísértést láttunk, utána meg az elsimítását, majd a konkurencia lealázását szavakban... egy fantasztikusan kitalált (a rendező által), nagyon szimpatikus vallomás... ahogy elnézem, biztosan félrediagnosztizálták, a felírandó kezelés érdekében... miért játszik időnként önmaga ellen az ember?... igaz, bocsi, nem neki megfelelő, gyógyszeres kezelésen él... idióta tanácsot kapni, és az ember pofán csapni, de ez csak egy érzés, nem így kell csinálni... a helyzetet ismerve, a második fél vallomása fájt... és a fájdalom tovább kísér... ezt kell idézzem: "Gyere, menjünk haza, szeretkezzünk és aztán menj el"... itt minden álom összejött egy helybe... hüe helyzet, négyzeten... nővérek számára kellemes gyógyszermellékhatás... ismerős képsorok. Amikor költözik az ember és összecsomagol. Akkor jön elő, csomó régi, talán valahol még fájó emlék, amint megtalál addig elveszett dolgokat... most épp egy régi film... 5 (öt) perc... ha most, a busz utasai tapsolni fognak, akkor elvesztem... balfék rendező, de minden más csodás volt, megérte.

2011. február 14., hétfő

Buli az élet?

"Van végzet, de csak egy bizonyos pontig. Mert onnan az embernek magának kell tovább lépnie." Ezt a filmet lehetett volna akár szubjektíven kommentálni is, de elmaradt. Egy régi JLH movie, amit megtaláltam ma estére. Hangulatfokozónak. De azt a nézést, ha utánozni tudná valaki. "Azóta is együtt vannak". Néha utálom a happyendeket!

UI. Muszáj megírjam, hogy megjelent a Roxette új albuma, a címe Charm School. És fantasztikus!

2011. február 11., péntek

Szerelem sokadik látásra...SzKFA...

Van idő mostanság filmet nézni, hát nem hiszem el. A hétvége szabadra sikeredett eddig, és a város valamiért nem vonzott be. Persze többszörös okai is vannak ennek, de lényeg, hogy jól fog kis pihenés. Talán sikerül megejteni az első 8 órás éjszakai alvást is az idei évben, ha nem vigyázok. Már a melóból felkészültem arra, hogy hazaérve megnézem ezt a filmet, remélve, hogy az idegesítően csiga-lassú net segít ebben. Aztán kiderült, hogy közben megállt a gépem valamikor, tehát film nemvolt. Viszont amikor elindítottam, meglepetésemre jóval gyorsabb a net. Így már elég elviselhető, csak el ne szóljam magam. Szóval itt van, egy rámenős csaj, lássuk mit hoz össze, a repülős szexen kívül, mert az megvan... alkalmi... kicsit sok lesz a rossz pont osztogatás... a bonyodalmak kezdődhetnek abból, hogy valakit felhasználnak egy kifogáshoz... brutális kijelentés a csábítótól: "nem állok össze olyan pasival, akiről biztosan tudom, hogy mgdgja az első nőt aki rányit egy repülőgép vécéjében."... hülye fogadásokat mások is szoktak kötni... aztán 3 év múlva, egy szakítás után sok észosztó van... utolsó pillanatban találni társat szilveszterre, ismerjük... így hát, játékszabály megszegve... huh, ennyit tudok írni... egy dolog jutott eszembe erről, a srác rák, de a csaj csillagjegyét nem igazán ismerjük, bár lenne tippem... két hülye... izgi az első rossz pont megkapásának az oka (nem lehet büntetni még a játék megkezdése előtt)... szilveszteri bulira hívni, miközben a régi pasi után fürkészünk?... pasinknál fontos a jó megfigyelőképesség, értékelendő, hogy nem buta... mentés az év utolsó pillanatában, vajon?... s fakép... ja csak szundi... na, hát az ilyen se lehet kellemes ébredés... most a másik oldalt rúgták ki, lássuk, mi lesz?... igen, ez egy oda-vissza akkor... bumm, és ez barátnő?... hirtelen változó szereposztás, ki panaszkodik és kit vigasztalnak... na szinkronfordítók, ez nagy gáz. Egy magyar szinkronos filmben, angol számot hallgatva, a kocsiban a magyar szöveget énekelni? Ki hallott még ilyet?... "ha nem vállalod, hogy hülyének néznek nem érdemled meg a szerelmet"... és egy igazán művészi fotó, holnap ha fagy is, kimegyek (de nem ilyet csinálni)... Most a KT ülés lövi ki a dolgot... aztán egy pocséknak nevezett vicc a temetőben... az üzlet bejön, az üzlet úszik... 2 rossz pont kijavítása talán elfeledtetheti a horoszkóp jegyet... és az is kiderül, hogy az első rossz pont se volt jogos... álhíreknek nem kell bedőlni, akkor is kell adni még egy esélyt, lehet félreértés is... én szóltam... ha minden így működne...

UI. de reménykedni azért lehet

2011. február 10., csütörtök

Öccáz nap nyár...SzKFA...

Kellett ma estére kis kikapcsolódás, köszönhetően a egészségügyi biztosítóház (csupa kisbetűvel) kénye kedve szerint kiszabott meglepetésszerű gyorstalpaló fáradalmai után, tehát kedvesem ajánlatát elfogadtam film témában. Egész jó a kezdés, rögtön az elején a bevezetőben lenőinemiszerveznek valakit... hát, mit is mondjak, ha nem azt, hogy egyelőre a megszokott női megnyilvánulásokkal kezdünk... a film lebonyolítása, ugrálunk a napok között, előre és vissza, érdekes lehet, csak fáradtan ne próbáljuk összetenni a képet... pasik beszélgetnek: "miért hiszi minden jó csaj, hogy beléd rúghat, mint egy kutyába." A válasz: "Mert több száz éve működik"... "Ebből baj lesz" - egy baráti előrejelzés a 154. napon... hogy néha mikről hisszük azt, hogy esélyt adtunk vele... csak hozzáfűzném, hogy a film címét magyarra fordítók nem vették figyelembe, hogy a lányt hívják Summernek... egy függetlenségre vágyó lány magyaráz két ittas fiatalembernek miután meghódította őket a karaokéval... röpködnek a szavak, szerelem nem létezik, ha mégis igen, mond el, miről maradtam le, ha érezni fogod megtudod, abban egyet értünk, hogy nem értünk egyet... reváns a karaokéban, ami egy olyan sport, amibe ha elég részegen mersz csak beszállni, akkor már túl részeg leszel hozzá... ja, hát nem kell a szerelem, csak jól esik, ha tényleg csípsz engem... hinnye, pénteken legyünk akkor barátok, hétfőn (31.) meg csók, miközben a fénymásolók dolgoznak... aztán fakép... vannak dolgok, amiket remélünk nem hallottak azért... de hallottak... a 284. nap sanyarú képet mutat, aztán szembehelyezik a 34. nappal (édesem, nem is tudom, hogy mondjam el neked. Egy kínai család van a fürdőszobánkban)... hoppá, íme a tévedés... monológ dialógnak játszva, önmagunkkal a tükörben, erősítőként... és az éjszaka után még Hans Solo is visszamosolyog nekünk... 35-ről a 303-ra nyílik a liftajtó... a 45. napon még golyó... napok, szép napok... 109. nap... a 259.(!) napon egy idióta a láthatáron kap is és ad is, ami érdekes módon a kapcsolat milyenségének a meghatározását követeli egyik oldalról... aztán a másik fél hozza az áldozatot a békülésért, de az indoklás az áldozat nagysága alatt van messze... ez az ugrándozás a napok között teljesen összezavar... de a 167. napot figyelve megértjük azt, hogy egy ember teljesítőképessége, ötleteinek színessége, kreativitása, milyen mértékben függ a lelkivilágának a kiegyensúlyozottságától... talán ez lesz az áttörés, a 345. nap, randi egy másik lánnyal (ami megadná a megoldást)... de csak a karaoke meggyalázása lesz belőle... day 402: öreg nyanya hív az esküvőjére, vonat, Nyár, kávé... és egy két képernyős párhuzam a várakozás és a realitás között... de a realitás részében, miért hívta oda???!... még semmit nem írtam erről a meglepően jó tanácsokat adó kislányról, aki most épp tudatosítja, hogy egy elmúló kapcsolat feldolgozása azért is nehéz, mert ahogy az idő telik, hajlamosak vagyunk csak a jó dolgokra emlékezni... és nem vesszük észre sokszor az apró jeleket... amiket könnyen ki tudnak dumálni... 20 nap alkotás... dühítő válaszok... van akinek a Nyár helyett az Ősz jön majd be.

UI. Utólag jövök rá, hogy mekkora üzenet. És mennyi hasonlóság.

2011. február 9., szerda

Sometimes When We Touch

Egy nagyon szép számot osztok meg, ami pont megfelel a mai hangulatomnak. A szám legalább kilenc előadásban megvan, de a legjobban talán a Rod Steward verzió tetszik. Íme a szöveg:

You ask me if I love you
And I choke on my reply
I'd rather hurt you honestly
than mislead you with a lie
And who am I to judge you
On what you say or do
I'm only just beginning
To see the real you

(Chorus)
And sometimes when we touch
The honesty's too much
And I have to close my eyes and hide
I wanna hold you 'til I die
'Til we both break down and cry
I wanna hold you 'til the fear in me subsides

Romance and all its strategies
Leaves me battling with my pride
But for all the insecurity
Some tenderness survives
I'm just another writer
Still trapped within my truth
A hesitant prize-fighter
Still trapped within my youth

(Chorus)

At times I'd like to break you
And drive you to your knees
At times I'd like to break through
And hold you endlessly

At times I understand you
And I know how hard you try
I've watched while love commands you
And I've watched love pass you by
At times I think we're drifters
Still searching for a friend
A brother or a sister
And then the passion flares again

(Chorus)

2011. február 5., szombat

Tovább.

Erre a hétvégére elég bőven kijutott a melóból. Péntek délután, szombaton 2-ig és 8-ra megyek vissza éjszakai ügyeletbe, vasárnap reggelig. Utána azonban repülök haza. Nem erősen tudom megszokni az itteni létet, még akkor se, ha csak olyankor voltam eddig itt, amikor amúgy Vásárhelyen is csak otthon ültem volna a gép előtt. Távol lenni a megszokott társaságtól, attól akivel szívesen találkoznál, nagyobb magányérzetet okoz, mint amikor ugyanabban a városban vagytok, de valamiért nem tudtok találkozni. Persze azért megvannak ennek az előnyei is, mert azokon a napokon, amikor itt maradok, nyertem két óra alvást, feltéve, ha élek vele, s nem ülök késői órákig a gép előtt. Jó lenne kicsit pihenni, de egyelőre nem igen van kilátás szabadságra. Szerencsére van ami életben tartson:)

2011. február 1., kedd

Elhatároztam...

Szeretni fogom. Mindent megadok neki, ha szeretni fog. És jó lesz.

2011. január 30., vasárnap

Keep walking...

Ezt olvasom a szemeim előtt, és minden ezt sugallja. Akkor mi legyen?

2011. január 27., csütörtök

Dedication ... SzKFA...

Bizonyos érzelmi elemeiben ismerősnek tűnő sztori, tehetséges fiatalember, rossz karmával (eddig)... pont valaki olyat keres, aki részben tudja pótolni az űrt, amit egy közeli személy elvesztése okozott, illetve, egész pontosan ő maga nem keresi, csak a munkájából adódóan keresik neki... a lány meglenne hozzá, épp olyan magányos ő is... Megvan az első találkozás, mindenki szkeptikus... huuuu, mekkora szarkasztikus megnyilvánulás... ez van fiú, össze kell szedni magad... a lány pedig, egy szó szerint skorpió anyával a nyakán... a bocsánatkérés ideje is eljött... és egy reakció, amiből sok mindent megérthetünk egy ember viselkedéséből, ha figyelünk kicsit rá, és ha sikerült megértenünk, hogy MIÉRT, akkor már van esélyünk feloldani ezt... villámbemutatkozás a fantasztikus, 1 percben... huh, wow, ezt nevezem őszinteségnek... jóra is vezethet-e egy találkozó az expasival?... juj, mekkora replikaaaaaa... végre egy idióta, aki megérdemelten hoppon marad... nehezen hinném, hogy egy márványlappal érdemes lenne éjszaka takarózni a szabadban... és kézben van az eszköz a győzelemhez, bármennyire inkorrekt is legyen felhasználni... alakul valami, amikor már évtizedes fóbiákat is képes elviselni az ember valamiért/valakiért... megszabadul a lehetőségtől, mert nem érzi szükségét már... meglovagoljuk akkor a dolog romantikus oldalát. Itt van ez a hód, Marty. Nem kell neki barátnő, nem érzi szükségét ennek. Kicsit olyan, mintha nem is hód lenne... szólok előre, hogy most épp jó lehetne az időzítés, dehát mit tudok én erről... mégis igazam volt, fél pillanat szemetakárkönnybelábasztó, aztán puff, feszültség, stressz és pánik... és olyan szép kis történet alakult ki ebből... persze, kell jöjjön a komplikáció, amikor kiderülnek kompromittáló dolgok, amelyek csak annak tűnnek, bár jogosan. Másképp túl egyszerű lenne... és újra az a fránya magány... aztán a felismerés, hogy visszaüldözted... egy követ keresel a tengerparti homokban, mint az utolsó reményt... aztán a bizonyítékot, amit eldobtál... "Azzal töltöttem az egész életem, hogy kerestem valamit, és mindent megtettem, hogy ne találjam meg. Soha."... és akkor a nagy döntés, melyik lesz a nagyobb hatású, az áldozat, vagy az ellenfél támadása... a helyes választás volt, de nem a jó...

2011. január 26., szerda

SzKFA ismeretlen

Cím nélkül kommentálok néhány dolgot. Majd talán néhány személyesebb megjegyzés is lesz, ha sor kerül rá. Nagyon kellene már pár szabad nap. "A bevésődés valaki iránt, az olyan, hogy amikor meglátod, minden megváltozik. Mintha hirtelen nem is a gravitáció tartana a Földön, hanem Ő. Semmi más nem számít, bármit megtennél, bármi lennél őérte." Egy érdekes film azért, kár, hogy annyira leszámozták. Kíváncsi vagyok, rájön-e valaki a címére, hisz igyekszem nem adni konkrét tippeket... mindkét fél harcol egy lányért, mert úgy gondolják, megéri... csúnya játék... aztán egy önzetlen szerelem bizonyítéka, hányan, talán még én sem volnék képes erre... mások is vannak rossz helyen, és rossz időben. Illetve a hely jó, csak az időzítés hibádzik... Egy téves döntés nyomán sok minden kedvezőtlenül változhat... aztán a legjobb beszéd se segít a döntésben... aztán meg, időnként az ellenségek is összefognak egy nagyobb rossz kiküszöbölése ellen... mennyi igaz szerelem, akik megtalálták a párjukat... "Ne izgulj, nem csókollak meg, amíg te nem kéred."... mekkora gáz egy elkésett felvilágosítási próbálkozás... aztán egy kis humorpróbálkozás... ekkora mázlistát még nem látott a világ... hogy ez mekkora párbeszéd volt... pfffff... most mit mondasz?... "Velem lenned olyan könnyű volna, mint lélegzetet venni." Végső fogalmazás: Ez kedvesen fájdalmas volt.

2011. január 24., hétfő

A kedd megy tovább...

Megosztom veletek: "Legyen végre egy ország, hol a szavakat kimondhatják, Legyen végre egy nép, mely elmondhatja kínját. Legyen végre sok ember , kik tudjak hol a menyország. Az lesz az a hely, mit úgy hívnak: Magyarország". (UI nincs, de lesz)

2011. január 17., hétfő

Az ideiglenes segesvári

Első éjszaka, hogy itt alszom. Berendezkedtem az egyik szobát mindenfélének. A nagy szoba továbbra is tele dobozokkal. A 10 éves albérleti életem hozománya, számomra értékes kacatok. Persze azért nem csak, mert könyvek, dokumentumok is vannak a dobozokban. Virágaim túl fogják élni, de a Crocus-projekt idén elmarad. Furcsa dolog egyébként, hogy aki távolabb van az embertől, az jobban hiányzik. Hamarosan megszokom majd, melyik villany hogyan kapcsolódik, s akkor minden családiasabb lesz. Bár nem igazán találó ezt a szót használni. Inkább azt mondjam, hogy megszokom majd ezt is. Nem rossz hely ez egyébként. Szívesen maradnék akár, de újabb kihívásoknak kell eleget tennem, ez úgy néz ki. Változásokkal teli az életem mostanság és remélem, hogy pozitív irányba mozdít el mindez. Aztán meg egyébként nem értem, hogy miért ítélkeznek felettem azok, akik egyébként nem igazán figyelnek oda, hogy mi van az én lelkemben. Pedig őszintén beszéltem róla nekik. Már magában az is visszafogottabb reménykedésre kellett volna biztassa őket. De mintha összefogtak volna, mindenki postán akar ezt meg azt visszaküldeni. Számon kérik, hogy miért dolgozom annyit, hogy ne legyen időm reájuk. Az extrém helyzetek, extrém megoldásokat kérnek. Lehet, hogy hamarosan jó lenne néhány szabadnapot kivenni a tavalyról megmaradottakból, pihenni. De én kitartok még. Adja más fel.

2011. január 16., vasárnap

Kilátások a világba

Fel fogjuk lendíteni a munkát. Ezen dolgoztunk a hétvégén. És reményeink szerint sikeresen. Más témában nem sok előrelépés történt, maradt minden a régi. Még csak elméletileg vagyok segesvári. Igazán az nem is leszek. Amikor lehet itt tart a város, még a számítógép előtt üléshez is. Itt tart valami, aminek egy része ismert számomra, a másik része viszont egy megmagyarázhatatlan erő? Aztán majd, ha tovább megyek, akkor lehet ez is elmúlik. Van azonban valami, ami nem múlik el. Még akkor sem, amikor már minden elmúlt. Az idők folyamán sok minden elmúlt fájdalmasan. Ennél csak az fájdalmasabb, ami nem múlik. De annak még van esélye. Fájdalmaim miatt viszont időnként rossz is vagyok egyesekkel. Pedig igyekszem, hogy ne más szenvedje meg azt, amit én érzek. Csak hát nem mindig sikerül ez sem. Egy dolgot nem tud sehogy-se megtanulni az ember. Ez törvény kellene legyen. Az élet NEM JÁTÉK. Nem játszani kell a másikkal. Mit veszítünk, ha őszinték vagyunk és nem jön össze? Csorbul a büszkeségünk? És akkor mi? Az ilyen büszkeség az ami eltávolít sokszor a boldogságtól. Megpróbálni valamit, amit a szívünk mélyén érzünk, az egy esély a boldogsághoz. Ha megtartjuk magunknak az érzést, elbaltáztunk egy lehetőséget. És nem jutottunk előre. Persze, azok, akik szerencsésebbek voltak, valószínűleg majd ellent mondanak ennek. Abban talán igazuk is lehet, hogy aki egy stratégia szerint éli le az életét, hamarabb boldogul. De miért mindig stratégia? Szeressünk valakit és rögtön van egy csodás érzés a szívünkben. Ami már megéri.

2011. január 14., péntek

A költözés nehézségei 2.0

Közeledtem a régi lakhelyem felé. Éreztem, most már tényleg utoljára adatik meg, hogy ott aludjak. Ő úgy fogadott, ahogy éreztem magam. Elhagyottan, üresen, kiürítetten. És mégis maradtak benne otthonos dolgok. Amelyeket otthagyott a kiürítés. Egy ismerős ágy, egy kép a crocusokkal, egy régen sokat jelentő száraz rózsa lógva az ablakban, és egy mindegyre a lábamhoz ragadva jeleket adó plakát. Hogy tudjam ezután is, mik az értékeim, amelyek erőt tudnak adni. Valószínűleg mindezek másoknak egyszerű kacatok lennének vagy kacagni való semmiségek, amiket megőriztem, de az emlékek teszik teljessé az életet. Léptem és megleszek.

2011. január 12., szerda

A költözés nehézségei

Tudtam előre, hogy utálok költözködni. Rég laktam már a szobámban és megszoktam mindennek a helyét. Egész kedves kis odúvá sikerült varázsoljam, most meg mindent szétszedni, dobozokba pakolni, elszállítani. Csak hát a nehéz döntések nehéz megvalósítással is járnak általában. És mindig valamit valamiért tesz az ember, sosem teljesen pozitív egy változásnak minden vonzata, a lényeg az, hogy a végén megérje. Ettől függetlenül persze, pillanatokra már jó néhányszor megbántam, de aztán előtérbe kerültek mégis az előnyei. És főleg az eddigi helyzet hátrányainak a kiküszöbölésének a lehetősége. Az utóbbi hetekben több nehéz döntést kellett már hozzak, és még nincs véglegesítve. Néha azért lehetne kicsit egyszerűbb is az élet, ne csak egyeseknek. Néha meg azt érzem, sok minden sokkal könnyebb is lehetne, ha. Csak az a "ha" kialakulna. Pedig igazán csak egy helyes, időben megtett, szerencsés lépés kellene hozzá. A kulcsszó az, hogy pontosan a megfelelő időben, mert mindegyre ezzel voltak a problémák. És csak az indulás nehéz, utána már elég lenne minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy működjön is.

2011. január 9., vasárnap

Elhagyom a VÁROST

Húztam a lépést. És mégis be kell következnie. Bár itt hagyom a szívem. A városért is, és az éppen benne lakókért is. Én itt születtem és itt is leszek mindig otthon. A Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen. De itt vagyok!

2011. január 7., péntek

Szemtelenkedések

A 2011-es év ugyanolyan fárasztó napokkal kezdődött, ahogyan az előző végződött, de hát ezt lehetett gondolni. A munka nemesít, így hát eddig már nagyon nemes kell legyek. Ráadásul ezek a kedvesek az egészségügyi biztosító háztól belekötnek az élő fába is. A mai napon meglátogattam őket, ugyanis levélben közölték, hogy a novemberi receptek nem megfelelően voltak leadva, kijavítandó hibák vannak. Aztán szinte elkacagtam magam, amikor kiderült a hiba az formai hiba, ugyanis nem tetszik nekik, ahogyan bekötöttük könyv formába a recepteket, elvárják, hogy sokkal esztétikusabban vigyük őket vissza a jövő héten, ugyanis el kellett hozzam újrakötésre az egész paksamétát. Már arra is gondoltam, hogy egyszerűen csak újra akartak látni, annyira szánalmas volt a kifogás. De hát ez van, így majd elvisszük őket egy könyvkötészetbe, csináljanak neki egy bőrkötést, lehetőleg aranyozott betűkkel írják rá a novembert és a patika nevét, hogy örömmel nézegessék majd a kedves betegjeinknek felírt gyógyszerek neveit a biztosítós hölgyek. Esetleg opcionálisan betehetünk nekik egy könyvjelzőt is, hogy mindig tudják melyik oldalon hagyták abba a tanulmányozást. És mindezt köszönetként, amiért december 29-én találták ki, hogy az év utolsó előtti napján adjuk még le a novemberi recepteket.

2011. január 2., vasárnap

Rövid téli álom...

Ha rövid volt, az azt jelenti, hogy vége lett. Nem tudom, mikor kezdődött, de egyszer csak ott volt. Az első ilyenkor, aki megjelenik a helyszínen az a remény. Olyan ez, mint egy akciófilm, hiszen ő hal meg utoljára. És, hogy miután meghalt mi következik, azt senki nem tudja, mert nem mutatják. Volt egy újabb álmom. Átvitt értelemben, teljesen függetlenül az alvástól, mert alvás az viszont kevés volt. Nem tudom, mióta tart ez az álom, mikor kezdődött el. Talán egy december 4-i bejegyzés óta. Talán már előtte is álom volt. És valószínűleg nem volt semmi több, csak álom. De egy szép álom akkor is mindent megér, ha túl tudjuk élni utána az ébredést. Az a néhány napnyi álom, hogy talán ez az lehet, amit egész életünkben kerestünk. És álmodunk, miközben az élet zajlik, rohanás van folyamatosan. Az volt, rohanás. És közben a felismerés elrohant mellettem. Ha valamit szeretnünk, hogy sokáig tartson, de az hamar véget ér mégis, akkor rövid volt. És álom. Hiszen: Mindenkinek van egy álma. Örömökben gazdag Boldog Új Esztendőt kívánok neked, aki olvasod.

UI. Na és egy klasszikus.