Az ember hajlamos lenne sok mindenen utólag változtatni. Ki nem tévedett életében? Ki nem szeretne egyes dolgokon utólag változtatni. Kis simításokat végrehajtani a cselekedeteiben, mondataiban, reakcióiban. Vagy akár nagyobbakat is, egész döntéseket utólag megváltoztatni. És ezáltal jobb irányba terelni az életét. A kérdés az, lehetséges lenne-e ily módon bármit is változtatni azon, amit az Élet, meggyőződésem szerint valami felettünk álló elképzelés alapján (és ide bárki behelyettesítheti a saját hitét, és senki nem követelheti a sajátjának az igazát, még akkor sem, ha az a legelterjedtebb elképzelés) kitervelt nekünk. Itt eszembe jut egy film, amit nagyon régen láttam már, és egyike azon keveseknek, amelyek cselekményére és mondanivalójára ennyi idő után még pontosan emlékszem (lehet már Róza működik). Talán a Pillangó effektus a címe, de nem tenném le a nyakam. A lényeg az, hogy a sztoriban, egy srácnak lehetősége van újrakezdeni, és másképpen dönteni bizonyos helyzetekben. Újra meg újra, és egyre inkább rossz irányba fordulnak a dolgok. Tanulságos. Ezért hát úgy döntöttem, én semmin nem változtatnék. Ami megtörtént, annak bizonyos, bár időnként számomra is ismeretlen, sőt azt is mondhatnám, néha nehezen elfogadható céllal kellett megtörténnie. És valamiért talán valaki úgy vélte, szükségem van rá. S ha nem is látom most egyes történésekben, hogy miért volt szükség rá, az nem azt jelenti, hogy valamikor nem fogok erre rájönni.
És mondom mindezeket pont akkor, amikor ráébredtem arra, mennyi minden másképpen történhetett volna az életemben, ha bizonyos pillanatokban másképpen döntök. Hány esetben voltam rosszkor, rossz helyen. Vagy ismertem meg valakit a legszerencsétlenebb momentumban. Van viszont egyetlen dolog, amit ha elérhetnék, megoldhatnék, elintézhetnék, akkor lázadás nélkül tudnék belenyugodni a saját sorsomba, bármikor, bármibe. Ha minden egyes alkalommal, a saját cselekedeteimből kifolyólag történnének a dolgok, és nem mások, néha rosszindulatú vagy akár hibás jóindulatú "közbelépéseinek" következményeként. Na igen, akkor lenne az Élet igazságos.
Az a személy, akivel való beszélgetés kihozta mindezeket ma belőlem, azt kérdezte, hogy mi ösztönzött a blogírásra. A legfontosabb indok azonban itt a főoldalon, piros betűkkel, és a címe az, hogy: A provokáció... Remélem megérti így a válaszom.
Szerettem volna, ha egyes történésekhez szerencsésebb időpontot talál a sors, de annyira azért nem volt kegyes. Hiszen mindenkivel megvan a terve. S nekünk meg az marad feladatként, hogy tanuljunk. Mindenből tanuljunk. Hogy amikor ott az idő, jobbá tehessük az életünket.
És mondom mindezeket pont akkor, amikor ráébredtem arra, mennyi minden másképpen történhetett volna az életemben, ha bizonyos pillanatokban másképpen döntök. Hány esetben voltam rosszkor, rossz helyen. Vagy ismertem meg valakit a legszerencsétlenebb momentumban. Van viszont egyetlen dolog, amit ha elérhetnék, megoldhatnék, elintézhetnék, akkor lázadás nélkül tudnék belenyugodni a saját sorsomba, bármikor, bármibe. Ha minden egyes alkalommal, a saját cselekedeteimből kifolyólag történnének a dolgok, és nem mások, néha rosszindulatú vagy akár hibás jóindulatú "közbelépéseinek" következményeként. Na igen, akkor lenne az Élet igazságos.
Az a személy, akivel való beszélgetés kihozta mindezeket ma belőlem, azt kérdezte, hogy mi ösztönzött a blogírásra. A legfontosabb indok azonban itt a főoldalon, piros betűkkel, és a címe az, hogy: A provokáció... Remélem megérti így a válaszom.
Szerettem volna, ha egyes történésekhez szerencsésebb időpontot talál a sors, de annyira azért nem volt kegyes. Hiszen mindenkivel megvan a terve. S nekünk meg az marad feladatként, hogy tanuljunk. Mindenből tanuljunk. Hogy amikor ott az idő, jobbá tehessük az életünket.
