Radnai hétvége

A terv rég megvolt. Ki volt nézve. A kedv hozzá szintén régen létezett. Sőt, igény rá. Kiszabadulni kicsit a civilizáció nyomásából. A napi rutin időnként unalmas szorításából. Elindultunk hát szombat reggel, miután pénteken előkészítettük a hozzávalókat. Semmi extrát, csak legyen előszedve a sokat megélt bakancs, talán egy utolsó bevetésre, legyenek feltöltve a fényképezőgép erőt adó elemei, a mászáshoz erőt adó kaja, térkép, állvány, s minden, amit egy ilyen kiránduláshoz talán értelmetlenül cipelni kell. Aztán elértük a kiindulási pontot Borsát. Leparkoltunk, kipakoltunk-bepakoltunk, beélesítettük a fotógépeket, s neki a rengetegnek. Feltárta magát előttünk a máramarosi medence teljesen jellegzetes képe. A dombokon elszórt házaival, amelyek jó részének bejáratát autóbuszmegállóra emlékeztető kapu jelzi, miközben kísértetiesen hasonlítanak egyes elemei a székelykapukra. A széna szárításának egyéni módszere, falszerű építmények létrehozásával. Az olasz és spanyol rendszámú autók sokaságával, amelyek jó része az ott élők számára is értelmetlenül felépített sokszobás házak udvarán parkol. A hagyományőrző helyiek szinte istenítik a Pietroszt, amely felettük magaslik, 2303 méteren. A föld megélhetést adott nekik, a baj akkor van, amikor már nem művelik meg azt. A rövid tartózkodásunk a városban pozitív benyomást keltett bennünk, így valószínűleg valamikor kicsit hosszabb időre is meglátogatjuk. KÉPEK itt vannak.

Szomorú hétfő

Születésnapodon szabad-e hiányozni?

Vidám vasárnap

Tegnap megvolt a 10 éves egyetemi találkozónk is. Kedves, elgondolkodtató, erőt adó volt egyben. Találkoztunk a volt kollégák, akik 5 évet együtt töltöttünk az életünkből. És azóta, hogy annak vége lett, és ugye kiléptünk a nagy betűs életbe, eltelt közben, talán észrevétlenül, 10 év. Ez sok, még akkor is, ha félretesszük azt, hogy akarva akaratlanul is öregszünk. Végighallgattuk egymás életútját, kiéreztük a szavakból az örömöt, a keserűséget, a siker és csalódás érzését. Mindenki eldönthette, sikersztorit ad-e elő vagy azt, amit igazán érez az életével kapcsolatosan. Sokan voltunk igazán őszinték, hisz éreztük, magunknak hazudnánk, ha másoknak hazudnánk. Én főleg arra éleztem ki a rövid beszédem, hogy a srácok közül az egyetlen vagyok, aki még nőtlen, és nyilvánvalóan, ha ez foglalkoztat, az jelent valamit. Sokat jelentett, hogy volt tanáraim megemlítették az a harcot, amit együtt vívtunk a magyar oktatásért. Már emiatt se volt értelmetlen és folytatni kell. Ezek azok az apró örömök, amik erőt adnak folytatni. És folytatom. Az egyesek szerint értelmetlen harcot. De én türelmes vagyok, kivárom az eredményét.

Újra elmaradtam

Mostanság kétszer is megnézek egy-egy filmet. Mert ami tetszett, abba más belealszik, amikor együtt néznénk meg, de én meg újra végignézem. Sok elmaradásom van újra, képek készültek közben, megvoltak a címek is a bejegyzésekhez, egyszerűen az idő hiányzott hozzá. Valahogy bepótolom utólag, remélem. Azt az utazással eltöltött két órát sajnálom kicsit minden nap, és keresem a megoldást a hasznosan eltöltéshez. Szinte egybefolynak a hétköznapok a hétvégével, de ma egy komoly nap lesz. Visszatekintő nap talán. Majd elválik. Jelentkezem hamarosan.

Elmúlt egy fárasztó hét

A kétezertízes év legfárasztóbb, de bizonyos szempontokból legszebb hetét tudom magam mögött. Annyira volt fárasztó, hogy most, szerdán van erőm írni róla. Két egymásutáni hétvégi éjszakai ügyelettel kezdődött ugyebár, a szombati napot biztosan sokáig emlékezetembe véstem. Mivel az odaút igazán kellemes volt. Aztán a vasárnapiból hétfőn reggel hazaérkezve nem igazán akadt idő aludni. Kedden újra kora reggeli szokásos kelés, majd 5 órányi alvás után, este foci és utána meg intézkedések a szervezendő megrendelt legénybúcsú ügyében... Így hát szerdán ugyanaz, majd az esti party, amit pont az hagyott ki, akinek szerveztük. Nehéz is lehet az élet. De azért szép volt fiúk. Emiatt csütörtökön már délután dolgoztam, viszont az esti program kedvesre sikerült. Péntek reggel indulás Gyergyóba, útközben Előddel megbeszéltük a forgatókönyvet, egész jóra sikeredett. Persze túl egyszerű lett volna már péntek délután hazaindulni, hiszen már második alkalom, amikor esküvő miatt nem lehetek ott az EMI táborban a végéig. Igaz első alkalommal hivatalos se voltam, csak a becsület vitt el. Szóval, visszatérve, péntek éjjel a vőfély még Gyergyóban dekkolt, a gyorsvonat késett, a személy meg szombat reggel fel 8-ra érkezett Vásárhelyre, ami igencsak leszűkítette a lebonyolításhoz szükséges szövegek előkészítését. Aki látott volna szombaton reggel belépni a házba itthon, nem fogadott volna nagy összeget rám. De meg kellett csinálni. Pontban kilenckor tehát felkészülten kopogtam. Utána ittam az első kávét. És kezdődhetett a műsor. És remélem, mindenki úgy látta, hogy hoztam a formát. Én megvallom őszintén, mellőzve a szerénységet, úgy érzem minden tőlem telhetőt megtettem. Ráadásként vasárnap még közéleti aktivitást is folytattam (V. Gábor & staff). Ez volt a múlt hét. Aztán most igyekszem időnként igazán szép estékkel regenerálódni. Idén augusztus 7 szombatra esett! Az újabb remények szintén...

Nappali ügyelet?

Néha tőlem is kérnek túl sokat. Én úgy reagálok, hogy próbálom megtenni. Aktiválódom, talán így nevezném. Kihívások ezek. Amiket meg lehet csinálni. Kérdéses picit, hogy kell-e idáig vinni a dolgokat, de ha megteszem, akkor úgy is az lesz, hogy nem kértek túl sokat. Ha meg nem sikerülne, akkor úgy is az lenne, hogy nem akartam eléggé. Csak mi lesz így, ha egyszer a lehetetlent kérik, az utolsó pillanatban?

Éjszakai ügyelet II.

És be is vállaltam. Mondjuk egész érdekes volt az indulás, hiszen rögtön egy viharral kezdődött. El is vették a villanyt több mint egy órára. Ami ugyebár azt is jelentette, hogy nem zaklatott senki, de tök sötét volt az egész városban. Unatkoztam is rendesen, ráadásul két sikertelen próbálkozás is volt, hogy visszaadják a villanyt, ami nem sok jóval biztatott. De aztán most már van villany is, van még internet is, nem akkora nagy az unalom. Reggelig talán még alszom majd is egy keveset. De ma már Visine szemcseppet is kellett adjak...