2013. november 11., hétfő

Már 5 egész hosszú év...

... telt el és mégis ugyanolyan elevenen ÉLTEK az emlékezetemben. Hétvégén kopjafát avattunk. Nem mondanám, hogy jól viseltem. De az életnek mennie kell tovább. Mi élünk, TI a lelkünkben velünk éltek. Nagyon sok szépet mondtak el az emberek vasárnap rólatok. Én mondani nem igen tudtam. De újra átéltem azokat az éveket, amikor még itt voltatok, azt a sok értékes, együtt töltött percet, órát, napot. Nem tudtam mesélni róla, egyszerűen még most se tudok. Pedig annyi mindent elmondhattam volna, de egyszerűen nem tudtam. Annyi eleven emlék, mintha ma történtek volna. Néha nézzetek le ránk onnan fentről, és jelezzetek valahogy, ha nem a jó úton járunk. Cserébe mi kibírjuk, ameddig újra találkozunk.

2013. május 25., szombat

A Teremtőhöz közel.

Rég írtam és újra egy szomorú esemény késztet írásra. A tizenkettedik 8000 méter feletti csúcs (a Kancsendzönga) sikeres megmászása után a visszafele úton eltűnt a Himalája jégsziklái között két nagy magyar csúcsmászó. Minden idők legsikeresebb székely-magyar hegymászója Erőss Zsolt és a fiatal 27 éves, de már mondhatni rövid élete alatt is sokat felmutató Kiss Péter. És nem is igazán maga ez a szomorú történés késztetett írásra, hanem sokkal inkább az utána következő aljas kommentelők hada, akik az internet leple mögé bújva, képesek kutyát békát ráhordani mindenkire, aki megvalósított valamit az életében. Igazán ennyi szennyet összehordani talán csak mi vagyunk képesek, ami azt is mutatja, hogy mennyire felhígultunk. És akárhogyan nézem, az Anyaországiak azok, akik köreiből a legtöbb ilyen "kanapé kommentelő vitéz"  kikerül. Tragikomikusak már a "miért mentek oda" típusú beszólások. Egyszerűen érthetetlen ez az emberi degradálódás, amely annyira elkényelmesedett, hogy értékelni sem tudja, azokat az álmokat, amelyeket bár mások képesek megvalósítani. Mert az expedíció neve, amelyen részt vettek ezek az emberek, nem "Erőss-Kiss 8000 méteren", hanem "Magyarok a világ nyolcezresein", tehát nem a saját hírnevüket akarták öregbíteni, hanem megmutatni, hogy mi, magyarok is képesek vagyunk valamire. És igenis büszkék kellene mindannyian legyünk reájuk, mert olyan embereket veszítettünk el, akiknek voltak álmaik és akaratuk, hogy megvalósítsák őket, akár extrém körülmények között is. Belegondolni is rossz, hol tartana most az egész emberiség, ha az évszázadok folyamán csak ilyen csigagerincű, csupa biztonságos dolgot bevállaló emberek alkották volna, hiszen akkor nyugodtan állítom, nem lenne ami mögött kommentáljanak, sőt valószínűleg egyszerűen megettek volna mindenkit a medvék vagy a molylepkék. Még egy komment volt, ami megragadt és amely arra vonatkozott, hogy Erőss Zsolt 2010-es Magas-Tátrai balesete intő jel kellett volna legyen számára. Nem tudom, lenne-e értelme válaszolni egy ilyen véleményre, mert a leírója valószínűleg sosem érezte azt az érzést, amikor megvalósított valami különlegeset, meghódított egy bármilyen kis nehézségű csúcsot, mint ahogyan azt sem tudja elképzelni, milyen érzés a tévé mellett ülve hegyeket látni egy olyan embernek, akinek az élete volt a hegymászás. Csak nagy emberek tudnak az Erőss Zsoltéhoz hasonló döntéseket meghozni, mert tudják, hogy egy álmok nélküli életet már nem is igazán érdemes leélni számukra. Ne feledjük el, hogy utána műlábbal is sikerült a 8510 méteres Lhoce csúcsot megmásznia, ami az ilyen kanapéhuszároknak még öt lábbal és űrhajóval se sikerülne. Senki sem tudhatja, mi történhetett odafenn, fel se tudják sokan fogni, milyen körülmények lehetnek, mennyire gyorsan változhatnak azok a körülmények. Valószínűleg sosem fogjuk megtudni, mi vezetett a katasztrófához. Az viszont biztos, két olyan magyart veszítettünk el, akik többet megvalósítottak életükben, mint az egész Nagymagyarország összes puhatestűje összevetve. Nyugodjatok békében, ott fenn, közel a Teremtőhöz. És egy idézet Erőss Zsolttól, amely nagyon megfogott: "Nézze, amikor az ember először veszíti el a barátját, akkor úgy érzi, itt a világvége. Nem is tud az érzéssel mit kezdeni. Akármilyen furcsán is hangzik, de a következő esetnél már „rutinosabb”. Sajnos már ötször át kellett élnem."

2013. március 14., csütörtök

Vélemény - válasz a parázna bohókának

Autonómiát, autonómiát!!

Jómagam nem akarok számháborúba bocsátkozni, sokan voltak, akik végig filmezték a tömeget, azokon a filmeken megszámolható, hogy konkrétan mennyien voltunk. Ha valakit ez érdekel, csak tessék. A lényeg az, hogy elegen voltunk, vallom azt, hogy többen, mint ahány ember bárki meg tudjon ebben az országban mozdítani bármilyen másik ügyért. Talán még ha osztanának valami segélyt, akkor se jönne el ennyi ember, és azok teljesen más összetételűek lennének. És remélni se lehetne ilyen békés megnyilvánulást. Kik voltak? Honnan jöttek? Mindenki eljött, aki támogatja az ügyet. Azok, akik csak kampányaik céljaira hangoztatják az összefogást, meg se tudják ezt érteni. Igen, azoknak, akik megélték Vásárhelyen, a székely fővárosban 90 fekete márciusát, igazán sokat jelentett az, hogy a tömeggel együtt skandálhatták azt, hogy "Nem félünk!" Nyilván a parázna bohókák könyvekben se olvasnak olyan esetekről, amikor fiatal 14 éves gyerekek kiteszik a konyhaasztalra a késeket, mert az utcában összegyűlt román csürhe azt tervezi, hogy sorra veszik a magyar lakásokat. Tudják viszont azt, hogy sokkal több zsidót öltek meg a nácik, mint amennyi létezett. Számukra csak az nevezhető félelemnek. És kacagással beszélnek mindenki más érzéséről, ami arról szól, hogy végre leküzdötte a félelmét. Innentől kezdve nem csodálkozom, ha az alapvető igazságtalanság kijavítását kérő "Vesszen Trianon" ellenérzést vált ki ebben a bohókában, hiszen ő úgy gondolja, jogosan büntették meg a magyarokat. Ez mind rendben, csak kérdem én, miért kell magyarnak megtűrnünk mi ilyeneket? Egyébként is, ne próbáljon magyarázatokat keresni "azoknak" a politikusoknak, akiket képvisel a tollával (és talán egyébbel is), hiszen nem ezért nem tudják az ügyet képviselni, hanem, mert nem igazán akarják. Kisanyám, nehogy azt hidd, nem tudjuk kik fizetik bohókádat ezekért a cikkekért. Esetleg meggondolhatnád, hogy a "Földet reá", "Akasszuk fel" (bár én ilyen nem hallottam!!!) a résztvevő emberek őszinte véleménye lehet. Vajon miért? Hisz tömegrendezvényeken ez nem igazán működik úgy, hogy megmondjuk a tömegnek, miket kiabáljon. Lehet irányítani valamilyen szinten az érzelmeket, de teljesen nyilvánvaló volt, hogy a tömeg azt kiáltotta, amit érzett. Inkább azon kellene elgondolkozzanak a felbérlőid, hogy miért is van ez. Miért lógtak a képzeletbeli lámpavason a politikusaid? Talán jogosan.

2013. január 21., hétfő

Önmagunkra vagyunk utalva

Ne beszéljünk arról, hogy mi lenne, ha az árulók kormányon lennének. Mert akkor sunyiban lenyomnának a torkunkon dolgokat, aztán csak ébredeznünk, hogy erről nem volt szó. Vagy megígérnének ezt-azt aztán hiába várnunk a megvalósítását. Itt és most, arról beszéljünk, mit teszünk most, ebben a helyzetben, ebben az országban, MI. Mert, ha mi, SZÉKELYEK, megengedjük, hogy hozzá csapjanak vaegy román megyéhez, és régióként oda fogunk tartozni, igen, akkor megérdemeljük! Emberek! MEG TUDJÁK TENNI EZT VELÜNK?

2012. december 24., hétfő

Évértékelő

Összességében egyetlen év se jó, ha veszteségei vannak az embernek. Miután most 4 éve elveszítettem a legjobb barátomat, 2012 újabb ütés volt. És mindez elhalványítja a szakmai téren elért eredményeket. Bár az teszi a 2012-es évet a többiek mellett egy kicsit jobbá. De az nem tudja kárpótolni azt, hogy Mésza is elment. Bolondos barátom már az egekből ügyelheti csak az életem. Remélem, hogy tudja, mennyire hiányolom. Nehéz megfogalmazni az embernek a gondolatait, amikor hozzá közel álló embereket elveszít. Remélem, hogy ti onnan fentről reálisan látjátok azt, hogy mennyire hiányoztok néha. Még akkor is, ha saját magunknak se beszélünk róla. Hidd el barátom, elevenen él bennem minden veled töltött perc. És milyen emlékezetes percek voltak! Ebben az évben voltam minden elképzelhető. Gyógyszertár vezetője, több gyógyszertár segítője, voltam képviselőjelölt, de úgy érzem, mindannyiszor egyszerűen EMBER voltam. Egyszerű emberként megpróbáltam megoldani az egyszerű emberek bajait. Hiszen erre esküdtem fel valamikor.

2012. november 11., vasárnap

Emlékezés

Négy éve már, hogy szomorú emléke van ennek a napnak, de emléketek ma is ugyan olyan elevenen él bennem. Ugyanolyan szükségem lenne a véleményedre, sok esetben. Nagyon hiányoztok, drága barátaim, és a sors rendelte (a segítségetekkel is) mellém őt, aki megérti és átérzi ezt. Én megyek tovább az általunk megálmodott úton, és az ad erőt, hogy magam mellett érezlek titeket. Aztán majd egyszer viszont látjuk egymást, és megbeszélünk mindent.

2012. október 15., hétfő

Beindult a szolgálatos gépezet

Mostanság már csak a felháborító dolgok késztetnek írásra. Egyszerűen időm és energiám nincs rá a napi munka miatt. De nem tudom figyelmen kívül hagyni mégsem azt, ami történik. Amolyan segélykiáltásként kell írjam ezt, emberek, figyeljetek oda, hogyan próbálnak félrevezetni titeket újra. Ha kicsit nyitottabb szemmel olvasnátok a dolgokat, nem lehet, hogy ne vennétek észre. Alig történt meg az MPP élén a vezér váltás, a szolgálatos firkászok máris belendültek. Rögtön az elején nyakon akarják csípni a veszélyt. Tény, hogy Szász Jenőt sikeresen ellehetetlenítették, és ne menjünk bele, hogy ebből mennyi volt igaz, mert azok dobták rá a legnagyobb köveket, akik maguk sokkal nagyobb bűnöket tudhatnak magukénak. Nem célom kimenteni a vádaik alól, bár jó néhány teljesen hamis elemekre épült. Aztán itt jön a Biró Zsolt esete. A szolgálatos manna.ro parasztnak nevezi, már csak azért is, mert "belevaló Marasmenti legény". Megint mások azt feledik el, hogy a 3 gyerekes családapát megfosztotta a nézetei miatt az állásától az RMDSZ, mert autonómista. Sőt, a rovására írják ezt. És mi emberek, igazat tudunk adni ezeknek az írásoknak? Nem vesszük észre, alig lett megválasztva, elkezdődött a hadjárat ellene? Igazából még semmit nem tett, igazán semmit nem mondott, lehet teljesen veszélytelen és tehetségtelen, de a szolgasajtó máris kikezdte. Őt, de vele együtt az egész jobboldalt. Miért vagyunk akkor vakok és nem látjuk, mire megy ki a játék. Ti, azok, akik kiábrándultatok a politikából, miért nem vagytok képesek adni önmagatoknak még egy esélyt? Tényleg nem szeretnétek, ha végre valaki hitelesebben képviselné az érdekeitek? Nem tudjátok, hogy minden szinten a konkurencia arra készteti az embert, hogy többet adjon. Ameddig nem létezett a jobboldalnak nevezett társaság, az autonómia fogalma meg se jelent az RMDSZ szótárában. Azóta is csak a szóhasználatában van jelen, de az első lépés az, hogy beszéljünk róla, magyarázzuk el, miről szól. Kezdjünk el hinni benne, hogy jobbra fordíthatja az életünket. Az udmrüs "képviselőitek" felszívódtak a román parlamentből, amikor napirendre került az autonómia, de ti továbbra is elmentek reájuk szavazni, mert megszoktátok a tulipánt. Nem számít mennyire rohadtak azok, akik mögötte bujkálnak, nem számít mekkora összegeket fordítanak arra a nekünk kisebbségeknek járó pénzekből arra, hogy sárba tiporják az ellenfeleiket. Hányan vagytok, akik szitkozódtok, hogy az a mocskos politika, miközben inkább a szászjenők felé fordítjátok haragotok, és közben elfeleditek, hogy azok akikre szavaztok, sokkal nagyobb összegeket, de főleg sokkal nagyobb álmokat voltak képesek elrabolni, elhallgatni. Tényleg ennyire buták lennétek? Vagy egyszerűen csak vakok?