2009. december 30., szerda

Év végi köszönet

Köszönöm a karmámnak, s a jóakaróknak. Ne irigykedjetek. Boldog Új Esztendőt mindenkinek.

2009. december 27., vasárnap

És az élet megy tovább

Követik egymást. Nem szerettem senkit úgy, ahogy téged szerettelek. Utána jön az, hogy: Nélküle. És újra Nélküle ébredek. Tudom, hogy "Egyik nap megkérdezett a szívem. Miért mentem el, és nem jöttem vissza. Hány nap lesz még. Hány napot élek még. Tudom. Tudom, hogy nem fogok szeretni, amíg nem találom meg újra." Fordítok... s azt szeretném, hogy itt legyél, mellettem.

Kellemetlen...

És az év vége olyan, mint az év maga. Mikor valami rossz történik, mindig azon gondolkodom, mit hibáztam, hogy újra? Karácsony volt. És kocc. El lehetett volna kerülni. Ha itthon maradok. Azonkívül a történelem időnként tényleg ismétli önmagát. A baj az, hogy néha nem minden úgy, ahogyan egyszer. Csak egyes részletek történnek ugyanúgy, a kellemesebbik része kimarad. December 27 tavaly jobb volt, mint az idén. Pedig december 26 idén is ugyanúgy telt. És esküszöm, nem provokálni akartam a sorsot, egyszerűen igy sikeredett. Annyi hasonlóság, aztán a lényeg elmaradt. Vagy csak nem vettem észre, vagy csak nem vettem észre? Az ideális megvan a filmekben. Lehet a filmekből, ha reálist lehetne csinálni... Mesés lenne. És a meséket nem mindig szabad elhinni. Még sok elrendezni való van ebben az évben. Azt hittem, nyugisan meglesz. Aztán elkomplikálták azok, akik a karmát irányítják. Volt az életemben sok szakasz. Volt egy olyan is, amikor megszerettem néhány román számot. Mindenik emlékeztet valamire, mindeniknek van üzenete. Aki ismer, az talán furának tartaná mindezt, hisz tudja, miről hogyan gondolkodom, de ez is mind hozzám tartozik. Hisz valaminek akkor van üzenete egy ember számára, ha emlékezteti valamire. Az emberi lénynek egy fontos velejárója, hogy döntéseiben minden addig történt esemény befolyásolja. Időnként lehet fel se fogja ő maga se ezt. Talán az is lehet, hogy csodálkozik, miért viselkedett úgy, ahogy. Az önmagunk megismerése pontosan erről szólhat. Hogy magyarázatot tudjunk találni arra, hogy miért viselkedtünk aképpen. Hogy elfogadjuk, amikor tévedtünk. El tudjuk mondani, azért tettük, mert befolyása alatt voltunk valaminek. Nem számít, minek. Nem minden esetben jelent kifogást. Maximum önmagunknak. De akár az is fontos lehet. Nem tudom, hogyan terelődtem erre a pályára, hogy ilyesmiket írjak. Biztosan mindennek van egy oka. Legyen az Új Év mindenki számára sokkal kellemesebb. És barátaim, hiányoztok, minden egyes napon. Azóta sosem leszek a régi. Csak igyekszem élni.

2009. december 23., szerda

Finom vegyes

A Karácsony kedves meglepetéseket kínálhat mindenki számára. Itt van például az, hogy ma felhívott valaki, aki nagyon kedves számomra. Nem hinném, hogy bárki is kitalálná, hogy kicsoda. És talán nem is igazán van olyan, akinek az érdeklődése többet jelentett volna számomra. És őszintén szólva én is sokszor gondoltam arra az utóbbi időben, hogy régóta semmit nem tudok róla. És mégis valami miatt nem kerestem. Ezt a valamit nehéz megfogalmazni. Időnként sajnos, a szívünkhöz közel álló embereket nem keresünk meg. Talán, mert semmi aktuálisat nem mondanunk nekik. Pedig mennyire jó érzést okozhatnánk egyetlen kis telefonhívással. Csak hát a világ beállt talán az "akkor hívlak, ha szükségem van rád valamiben" módba. Agyrém, hisz az összes mobilszolgáltató reklámja arról szól, hogy annyit telefonálhatunk, amennyi belénk fér. Bár Ünnepekkor felhívnánk mindenkit, akit ismerünk. Lehet semmit nem mondanánk nekik, de már az is sokat jelentene, hogy eszünkbe jutott. Tegnap éjjel egy régi ismerőssel találkoztam, aki néhány váltott mondat után azt mondta, semmit se változtam, ugyanaz vagyok, ahogyan megismert. Pedig sokat változtam amúgy, csak talán inkább a részletekben. A hitem nem változott, talán jobban megválogatom, hogy miben érdemes megnyilvánulnia. Nem mindenképpen jó ez. Én is jobban szerettem a "hiszekbennenekimegyekmegcsinálom" mivoltomat. Aztán jött az Élet, és azt mondta: Nyugi. Ja persze, Őneki, az Életnek, volt azért néhány jól kipróbált módszere arra, hogy "Nyugi". Talán mindennek a része az is, hogy mostanság a Szellemekkel suttogok. Talán tanulnom kellene belőle, de mind ezidáig csak azonosulnék egy szereplővel. Elég rendesen megkavartak az utolsó megnézett részek. Talán egyszer ezek az érzések tényleg megtörténnek. Addig is, hajrá Crocus-ok!

2009. december 19., szombat

Villámlátogatás Budapesten

Csütörtök reggel induláskor jó hideg volt, havazott és az utakat nem lepték el a hóekék. Annál inkább a hó. Beültem hát a szánba és a lovak közé csaptam, vigyázva, hogy ne szaladjon szét a ménes. Az út a híres, hivatalosan 42 km-nyi erdélyi autópálya elhagyása után már elég tűrhető volt. Igen, kipróbáltam és kevésnek bizonyult. És hóekét se sűrűn látott. De a közlekedő sávban volt két elnyomott csík, oda ha beletalált az ember a kerekekkel, közlekedhetett. Aztán ha utolért valami nála lassúbb autót, akkor vagy alkalmazkodott annak a sebességéhez és csendesen kutyagolt utána, vagy behúzta a nyakát, átment a szinte szűz havas előzősávba, és belelépett a gázba, finoman, egyengetve az autó útját. Majd fokozatosan visszaengedte a járművet a hóhiányos csíkokra. Ennyit az A3-ról. Az elhagyása után seperc alatt Váradon voltam, majd Debrecen és M3 (ott már tudják, hogyan kell takarítani). A West-End-ig meg se álltam, majd a "poci-vizitet" (:)) követően fantasztikus tájékozódással eljutottam a Budakeszi Ramada hotel köré, amit aztán pár kitérő (újabb néhány km autópálya, Fót, vissza, körforgalom, zsákutca, lakóházak) után sikerült is megközelíteni. Sehol egy tábla, hogy hol lenne célszerű lehajtani, és ha visszakerülsz az autópályára, ereszd el a hajad, mert a következő lehajtó az jóval odébb van. No, de nem veszítettem semmit, mert a bűvész közben olcsó trükkökkel próbálta a kolléganőimet szórakoztatni. Ezt valószínűleg a recepciós fiú is tudta, mert csak második próbálkozásra adott olyan mágneses-kártyát, ami nyissa is a szobám ajtaját. Így a végére futottam csak be, ami nem akadályozta a művészt meg abban, hogy egy trükkhöz engem fektessen a földre. Aztán vacsi, beszélgetések, ajándékozás, két pohár Ikon-merlot és lefekvés. Pénteken évértékelő, majd ebéd, indulás és rutinszerű tájékozódás a budapesti forgalomban a Mammutig, majd vissza a Lánchídon Pestre. Ott volt szerencsém futtában megismerni a jövendőbeli kománémat, akinek kétszer annyi izma van mint nekem, hisz aerobik-edző. És már indultam is vissza, alacsonyan repültem újra az M3-ason, egy másfél órás megszakítással két csúnya baleset miatt. Debrecen előtt és utána a határig akkora volt a köd, hogy a kormányt is alig láttam. Aztán itthon meg havazott, a Királyhágón draftingoltam fel is, le is. Gyalu után ugyanaz az A3-as, semmi se változott. Tordán egy energiaitalhoz nyúltam, ami aztán hazáig repített. Az évnek vége közeledik, jól megérdemelt pihenéssel és egy jobb évben való reménykedéssel. Hisz a 2009-es évet se fogom visszasírni, jó, hogy eltelt.

2009. december 16., szerda

Örökké felkészületlenül

Lehullott az első igazi hó. És már nem is ért szinte senkit meglepetésként, hogy az utászokat ez meglepetésként érte. Nem baj, hogy december közepén járunk, nem baj, hogy már előre jelezték a meteorológusok, hogy havazások jönnek. Őket mindez meglepte, nem voltak rá felkészülve és emiatt több megyében járhatatlanok az utak, komoly fennakadások voltak/vannak és egyesek hosszú órákat, sőt akár több mint egy napot töltenek a hóbuckák között. Káosz. Ahelyett, hogy gyönyörködnének az emberek, milyen szépen havazik. És korán reggel indulok én is. Én se gyönyörködni valószínűleg.

2009. december 15., kedd

Suttogó 3. évad

Összesen 5 napig tartott ki ezek szerint a harmadik évad 18 része. Egyik fordulat a másikat követi, egyszerűen nézeti magát. Nagy szerencse az, amikor nem kell egy hetet várni a következő részig, lényegében szuperül lefoglalja az ember szabad pillanatait. Az utolsó rész miatt még a negyedik szériából is meg kell nézzem az elsőt bár, már most.

2009. december 10., csütörtök

Kis magyar történelem

E-mailben kaptam Felvidékről. Lehet már olvastátok, de úgy gondoltam megosztom itt.

A következő levelet egy magyar tévénéző írta a BBC-nek. Nehezményezve az Eurovíziós Dalfesztivál kommentátorának ténykedését. Nem is ez az érdekes, hanem, hogy milyen szórakoztató módon foglalja össze a magyarok történelmét.

"Kedves Uram!

Ön május 21-én, szombaton este, a BBC televízió közvetítése alatt, az Eurovíziós Dalfesztivál pontozásakor ekként kommentálta a versenyben résztvevő NOX nevezetű magyar együttest: "8 pont a cigányoknak, vagy 5 pont a cigányoknak."
Ezúton szeretném felhívni szíves figyelmét, hogy mi, magyarok, nem vagyunk cigányok, és ezt most azonnal ki is kérem magamnak tizenöt millió nemzettársam nevében is. Úgy gondolom, egy újságíró legnagyobb hibái közé tartozik a tájékozatlanság, vagy a rosszindulat, és mivel nem tudom, Ön melyiket gyakorolta az említett szituációban, ezért néhány gondolatot megosztanék Önnel. A magyarok valóban, a cigányokhoz és még a jelenleg Európában élő nemzetek 90%-ához hasonlóan Ázsiából származnak, ám ez nem jogosítja fel Önt, hogy ilyen vérlázító szemétségeket mondjon. Nagy-Britanniában is élnek, a magyarországi cigányok számarányánál jóval magasabb százalékban afrikaiak, ázsiaiak (köztük cigányok!), még se fogja nálunk senki se az angolokat például leniggerezni.
Legelőször is, jobb ha tőlem tudja, hogy a gatyáját, a nadrágját is nekünk, magyaroknak köszönheti, amelyeket nap mint nap felvesz. Ugyanis ha a nadrágot és a fehérneműt (sok minden más rendkívül praktikus, mai használati tárgyunkkal egyetemben, amely származását már nem tartjuk számon), előbb átmenetileg a magyarok ősei, a hunok, majd pedig véglegesen a magyarok nem hozzák be kontinensünkre, Ön valószínűleg skót szoknyában járna be a stúdióba szerkeszteni. Ami végül is nem lenne különösebben baj (én is akarok már évek óta szerezni egyet), de jó tudomásul venni.
Kecskedudán játszani mi is tudunk, legalább olyan régen és legalább olyan ügyesen és szépen, mint Önök, akár hiszi, akár nem. Annak is utána nézhet nyugodtan, milyen volt a kézműves kultúránk olyan ezeregyszáz éve, mikor megjelentünk Európában, és össze is hasonlíthatja az ugyanilyen korú, Brit-szigeteki leletekkel: nagyot fog csodálkozni az "ázsiai" szépérzék és a három éves kisgyerekek primitív ábrázolásmódját tükröző nyugat-európai "kultúra" közti különbségen. Tudósokban, feltalálókban, zeneszerzőkben, művészekben mi is eléggé jól el voltunk, vagyunk eresztve: személy szerint én talán csak a jó öreg Will Shaxie-t irigylem egy kicsit Önöktől, de ezzel sokan mások is vannak így. Katonának mindig is kiválóak voltunk, és tengerésznek is simán megfelelnénk: tessen szíves lenni beütni a netes keresőjébe ezt a két szót: Miklós, Horthy. Melózni is szerettünk és tudtunk mindig is. Úgyhogy csak ennyit egyelőre a civilizációs párhuzamokról.
Nemzetünk őstörténetéből nekünk is vannak az Önökétől talán jóval régebbi, és legalább annyi valóságtartalommal bíró, de ugyanolyan szép és misztikus legendáink, mondáink, regéink, legalább akkora mennyiségben, csak talán mi nem harsogjuk úgy tele vele a világot, de ugyanúgy szeretjük őket. (Példának okáért van egy mondánk, egy László nevezetű királyunkról, akit a Római Katolikus Egyház a szentjei közt tart számon, aki egyszer fogta magát, és a csatabárdjával széthasított egy hatalmas sziklát, amiből víz fakadt, és a katonái nem haltak szomjan. Egyszerű mezei csatabárd volt, nem egy Excalibur-varázskard, de szíve mélyen Ön is beláthatja, hogy ettől bűvészmutatványtól nemhogy Arthur királynak, de még a jó öreg Merlin Mesternek is leesett volna az álla.)
Ha már királyoknál tartunk, szeretném Önnel tudatni, hogy nem a Habsburgok voltak a magyarok egyedüli, első és utolsó királyai. Ezzel az megnevezéssel, hogy király (king) pontosan 1000-ben került a magyar trónra az első (Szent) Istvánnak hívták, és annak a dinasztiának a tagja volt, amelyet Árpád háznak hívnak, és amely hét (7!) szentet adott eddig az Anyaszentegyháznak. 550 esztendeig uralkodtak a magyarok felett, ha a női ágat is beszámoljuk (Anjouk, Luxemburgiak, Jagellók, plusz Hunyadiak). Mindazonáltal, fejedelmeink már 1000-nél előbb is voltak, akik tulajdonképpen királyok voltak, viszont most Atillára, a világtörténelem talán legnagyobb uralkodójára nem térnék ki, de nekem elhiheti, van közünk hozzá. (Talán, az Ő iránt érzett ősi gyökerű, genetikai kódolású nyugati irigység és gyűlölet csapódik le akként még a 21. században is, ahogy lecigányozza a magyarokat.) Mellékesen, ennek az Árpád háznak (és a többi magyar dinasztiának is) volt egy csomó kitűnő uralkodója, talán jóval nagyobb arányban, mint Anglia, vagy bármelyik európai nagyhatalom uralkodóházaiban. Ők is jártak például a Szentföldre kereszteskedni, és nekik is általában rendcsinálással kellett kezdeni, amikor hazatértek.
Aztán...
Volt egy gyönyörű és gazdag országunk, kb. akkora, mint Nagy-Britannia, ahol még a 15. században is kb. annyian éltek, mint akkor az Ön hazájában. Pedig már ekkor túl voltunk az első magyar holokauszton, amelyet a mongol horda követett el ellenünk, kiirtva minden második akkor élt magyar embert. (Hogy most miért nincs nagy és gazdag országunk, annak kérem, nézzen saját maga utána: az I. világháború végénél kutakodjon, majd menjen a tükörhöz, és mint brit, köpje szembe magát.)
Bizonyára, szerencsésebbek lettünk volna a történelmünkkel is, ha szigetország vagyunk, de sajnos nem vagyunk azok, és itt Európa keleti határán ez soha nem volt túlzottan kifizetődő. Így ahelyett, hogy idióta trónviszálykodással, vagy a harmadik világ kirablásával töltögettük volna el az évszázadainkat, ezer évig szinte egyfolytában honvédő háborúkat vívtunk. Az említett mongol iszonyat után nem sokkal már az akkori világ következő szuperhatalmával viaskodtunk 300 esztendeig.
Tudom, nem szerencsés, a "mi lett volna, ha Önök vannak a mi helyünkben" kérdés feltevése, de tudja, van egy olyan érzésem, hogy olyan ország, hogy Anglia, már vagy ötszáz éve nem létezne, és lelki szemeimmel látom az Önök számtalan, gyönyörű, ódon várait, ahogy a török tüzérség mindössze félórás pergőtűzzel füstölgő kőhalommá változtatja át őket.
Ilyen előzmények után kerültünk a már említett Habsburgok "védőszárnyai alá, akik hasonlóan gondolkodhattak rólunk, mint Ön, mert csak ártottak nekünk. De pár száz év után ők se bírtak velünk, és névleg elismertek egyenrangúnak magukkal, és visszább is vettek a szemétkedésből, úgyhogy egy kicsit már kezdtünk is kicsit testesedni mint a fejlődésben visszamaradt, éhező kisgyerek, akinek végre jó sora esz. Ekkor jött az I. világháború, amelyet egy sor, ugyanolyan mértékben szarházi nagyhatalom (köztük Anglia) robbantott ki, és amelyet a Monarchián belül a magyar kormány a legvégsőkig ellenzett. (Kérem, menjen újra a tükörhöz...)
A II. világháborúban, mivel a megmaradt Kis-Magyarország nem Anglia és Franciaország között, hanem a III. Birodalom és a Vörös Birodalom között feküdt (ráadásul ezek még puszipajtások is voltak '39 és '41 között), ezért nem az Önök szövetségesei lettünk, és a bolsevistákból se kértünk (már ismertük őket 1919-bol!), viszont kis és meggyalázott országként rettenetesen ijedőssé váltunk, így a nagy és erős Németország mellé álltunk. Németország ellenségeit (köztük Önöket) azonban nem gyűlöltük, nem akartunk ártani nekik, sőt még több tízezer lengyelt is megmentettünk a náciktól (szeretnek is a lengyelek bennünket).
Mellesleg, az 1944-es németek általi megszállásunkig az Önök országa és Svédország mellett a miénk volt az európai zsidóság egyetlen mentsvára Európában. Közben, noha egyetlen puskalövést sem adtunk le brit állampolgárokra, Önök gátlástalanul idejöttek a rohadt bombázóikkal, több tízezer magyar ártatlan civil életét kioltani. (Mellesleg nem adtuk a bőrünket olcsón: a Magyar Királyi Légierő és a légvédelmünk 1944-45-ben több mint 400 angol és amerikai bombázót amortizált le jóval jótállása lejárta előtt, gondolom, többek között ezért is vagyunk cigányok.) Ez azonban még nem volt semmi ahhoz képest, ahogy a mindig is nyugati értékrenddel bíró Magyarországot, az Önök Churchillje néhány üveg orosz vodkáért és kaviárért cserébe, eladott bennünket Sztálinnak és a bolsevizmusnak Jaltában. (Embert barátjáról ismeri meg, ez Önökre is vonatkozik.)
Talán ennyi történelem egyszerre elég lesz Önnek, a kommunizmus és korszakának bemutatása nagyon hosszadalmas lenne, ráadásul azt érezni kell a saját bőrön, hogy milyen kellemes. (Ön soha nem élt diktatúrában, igaz?) Így csak annyit még, hogy a legutóbbi hatvan évben még ráadásul, szinte állandóan gazemberek, kóklerek és idióták vezetne bennünket, de ezért mondjuk mi is felelősek vagyunk.
Nos, kedves Mr. Wogan! Látja, ezért vagyunk mi ilyen szegények, szerencsétlenek és lealázottak. Ezért lehet belénk rúgni még egyet, ahogy cigányoknak neveznek bennünket. De visszatérve az Eurovízióhoz. Azért a NOX-os "cigánylány" helyes csajszi volt, nem igaz? Kicsit verte a díszes mezőnyt! Még az izraeli "bombázót" is. (Jujj, mit nem mondok!) Simán befért volna - anno - még a Spice Girls-be is, és még egy kicsit dobott is volna rajtuk, igaz? Ha nem hallott volna még róla, itt Magyarországon van ám szép lány bőven, az emberek pedig végtelen jámborak és barátságosak. Jöjjön el egyszer! Majd megtapasztalja a közmondásos magyar vendégszeretetet, és jókat ehet-ihat is majd nálunk (nekünk ugyanis van konyhai kultúránk: az ételeink ehetőek és határozottan finomak, az italainkat pedig nem rozsból, krumpliból, cukornádból és egyéb szarságokból főzzük, hanem édes gyümölcsökből. Sőt, sört is megtanultunk főzni, ha pedig a bort kedveli, hát abból eleve ma jobbak vagyunk.
Itt, Magyarországon pedig az amerikai hülye "kaukázusi típusú" embereket fog látni: nem tehetünk róla, arról a környékről származunk. Nem lehet mindenki hórihorgas, csámpás, vörös hajú, lófejű, szeplős és csúnya, és hála Istennek, mi fél óra napozástól nem kapunk börrákot.
Kérem, gondolkodjon el ezeken a dolgokon, mielőtt még egyszer ilyen ostobaságokat mond, főleg, ha azt egyenes adásban teszi. Ha pedig gyűlöl bennünket, hát az legyen élete legnagyobb orgazmusa. --Vígh József--"

Újra suttogó

A második évad utolsó részei annyira megfogtak, hogy egymásután néztem meg őket. Aztán rájöttem, hogy a 22. rész hiányzik, s megkerestem. Így esett, hogy a 3. évadnak is neki kellett kezdjek emiatt. Vannak részek ebben a gondolatban, amiket szeretnék, ha igazán megtörténhetnének. Talán emiatt van az, hogy megfognak.

UI. És a 3. évad már angolul van, felirattal. De eredeti hanggal.

2009. december 8., kedd

Legalizálni a p-prostikat?

Az első választási körben a doktor programjában volt egy ilyen pont. Most már értjük, mire gondolhatott, pontosabban kikre. Nagyon sokat mondó ez ügyben a transindex által megfogalmazott üzenet, ha tudjuk, hogyan értsük: "Vasárnap este még Geoanával feküdtünk le, hétfőn reggel azonban Băsescura ébredtünk." Csak tudni kell, hova helyezzük a hangsúlyt.

Metaforikusan is felfogható ez a mondat, főleg, ha tudjuk kinek a tulajdona az illető hírforrás. És akár vicces is, ha az utóbbi napok történéseit nyomon követtük. Igen, az elnökválasztási és az utána következő hercehurcára gondolok. Van néhány érdekes, megemlítendő dolog. Először is az a gyerekesen megnyilvánuló öröm, amivel az exit poll nyertese ugrált az előrejelzett eredmények megismerésekor, elfelejtve azt az előzményt, amivel 2004-ben a hajóskapitány megnyerte az első mandátumát. Pedig akkor az utódkommunisták szervezték a választásokat. A közvélemény-kutatások most is megmacskázták, de arra is vannak jelek, hogy saját cinkosai macskázták meg, akik alakították az exit pollt. Magyarázatok lennének erre is. Mint ahogy az óriási csalásokról szóló vádjaikra is lehetnek magyarázatok, amelyek ugyanoda vezethetőek vissza. A vörös jelölt egyetlen esélye saját pártján belül, ha csalás miatt veszített, ezt próbálják a párton belüli támogatói elérni. Kamionnyi bizonyítékot ígértek. Érdekes azonban, hogy nem volt energiájuk párhuzamos szavazatszámlálás megoldani, viszont a csalásról szóló bizonyítékokat kamionnyi méretben összegyűjtötték. Kifogásolják, hogy Erdélyben nyert a hajóskapitány, még az is gyanús, hogy ugyanazokban a megyékben, ahol a parlamenti választásokon ugyanolyan arányban nyert a pártja. Írom mindezt azzal a meggyőződéssel, hogy voltak csalások. Hisz minden választáskor vannak. A kérdés mindig az, hogy ki tud többet csalni. A helyzet viszont az, hogy a jelenleg létező politikai rendszer egésze volt az, aki a rendszert kitalálta.

Elmondtam néhányszor, le is írtam, hogy a választókerületben kiállított jegyzőkönyv formátumát ismerve, milyen egyszerűen lehet csalni. Hisz azon az első lapon vannak az eredmények és a másodikon a választási bizottsági tagok aláírásai. Nem úgy viszont az elnökválasztás második fordulójában, ahol két jelölt volt, ami megengedte, hogy az eredmények ugyanazon az oldalon legyenek, mint az aláírások. Tehát ez esik, nem cserélhető ki a lap más eredményekkel, mert az kiderülne a párhuzamos számláláskor. Egyébként is a csalási módszer a kis pártok, független jelöltek szavazatainak ellopására volt alkalmas.

Aztán így adódik az, hogy ma még nem tudjuk, ki az új elnökük. Úgy tűnik, hogy egyesek előre arra rendezkedtek be, hogy ne fogadják el a vesztést, még akkor sem, ha nem tudják megmagyarázni.

Viszont térjünk vissza a prostitúció legalizálásának a kérdéséhez, mint szükséges lépéshez, hogy meg lehessen magyarázni egyesek politikai lépéseit. Ki az első, aki partnert vált? Azok, akik éjjel még vörössel aludtak. Aztán a narancssárga hajóskapitánnyal ébredtek. És saját bevallásuk szerint csak december 6-ig voltak vegetáriánusok. Utána már meg se várják, hogy felszolgálható legyen a csülök. Hiszen nekik teljesen mindegy, kinek a csülkét rághatják, mert túl sokáig voltak vegetáriánusok. Szörnyen vicces dolog ez a politika, ha megfelelően tud hozzáállni a tragikomikumokhoz az ember. Nagyon találó egy mondat: "A jó érzés Romániája az az ország, ahol az ember miután veszített, többet akar elérni, mint amennyit kapott volna, ha nyer."

2009. december 4., péntek

S kibújt...

Egy kedves lakó dugta ki szirmait a szobám ablakába, hogy reggelente a felkelő nap is megcsodálhassa. A pihenő után újra virágzásnak indult. Próbálom kitalálni, mi az üzenete, mert megelőzte a Crocusokat, akik meg csak most bújnak. Egyelőre semmire nem jutottam, de úgy éreztem, megérdemel néhány KÉPET. Már csak a kellemes illatért, amit a szobámban terjeszt.