2010. február 24., szerda

Üzen a tavasz

És ha üzen, én átveszem, ott vagyok, megtekintem, megörökítem. Ezt tettem ma is, amikor egy hirtelen ötlettől és a lehetőségtől vezérelve elsétáltunk a hóvirágok búvóhelyére, illetve hát, egész pontosan egyik kibúvó helyükre. Elképesztő, hogy bár néhány napja még több centis hó volt és fagyás, aztán 1-2 enyhébb nap után ezek a törékeny kis hírnökei a tavasznak már kidugták a fejecskéjüket. Így hát én se voltam rest, lencsevégre is kaptam a jó HÍREKET. No meg a legszerencsétlenebb landolást is, de az elég durva és személyi jogokat sért (ha lehet így mondani), ezért nem hozom nyilvánosságra...

2010. február 23., kedd

Öngyilkos nemzet?

Régóta próbálok magyarázatot találni arra, miért ennyire önmaga ellen játszó nemzet az, amelynek ettől függetlenül büszkeséggel mondom, hogy tagja vagyok. Hiszen annyi mindent adtunk mi a világnak, amire mindannyian büszkék lehetnünk. Sőt azok kellene legyünk. Emberi szinten is tapasztalok ilyen dolgokat igaz, hogy egyesek teljesen megtörnek egy idő után, és elvesztik minden büszkeségüket, önmaguk ellen dolgoznak, teljesen kivetkőznek emberi mivoltukból, aztán meg az elszenvedett keserűségekre hivatkozva próbálnak mentegetőzni. Talán az egyének eme genetikai hajlamára vezethető vissza az egész? Időnként olyan cikkeket olvasok csonka-magyar források után, amelyhez hasonlóakat a román sajtóban nem illetnek ugyan akkora fontossággal. Cikkeket, amelyek valószínűleg hatnak X % magyarra. Ellenőrizze le mindenki magának a következőt. Hátrányban. A cikkben szó van arról, hogy: "A térség legnagyobb „állampolgárság-szédelgője" mind a mai napig Románia". Így hát jogosan fogalmazom meg talán a kérést. Nézzen mindenki utána, hány román sajtóorgánum említi meg ezt a cikket, amiről a Magyar Távirati Iroda tudósít, és amit az erdely.ma is átvesz. Kommentár nélkül. Kinek fordult eddig már meg a fejében az, hogy talán ezen hosszútávú stratégia eredménye az, hogy a szülővárosom hivatalos európai neve nem Marosvásárhely? Miközben a történelmileg jogosult magyarok 25%-a szavaz a kettős állampolgárságra, hány románt láttatok tiltakozni a moldávok ellen, akik ingyen tanulnak az egyetemeiken? MI csak barátkozzunk azokkal, akiket "kiválasztottak", hogy minket képviseljenek...

UI. Néhány KÉP a hétvégéből is, hogy ne csak száraz politika legyen ebben.

2010. február 17., szerda

2010. február 16., kedd

Újabb kedd, és szeptember 16

Egész pontosan 5 hónap telt el azóta. Gondozás, beszélgetés, biztatás, remény. És nyertesek vagyunk. Már a tegnap voltak erre utaló jelek. Konkrét jelek, amelyeket egész egyszerűen úgy lehet leírni, hogy lila színárnyalatok voltak. Végül is nem késtek el, hozták a papírformát, csak hosszú volt az az 5 hónap várakozás. Egyelőre egyetlen biztos befutó van, de ő fantasztikus szépségével még több fényt vonz a szobába. Persze az egész Crocus-projektnek van egy olyan része is, ami a megörökítésről szól, a bimbó kifeslésének a nyomon követéséről. Az egész ÍGY kezdődött szeptember 16-án. ITT az első jel. Aztán a további képeken, amennyire az időm megengedte, szinte folyamatosan lehet követni amint a bimbó kibomlik. És holnap folytatódik kis kieséssel a képkavalkád. Jó érzés a siker, és remélem még nincs vége, hiszen elvileg más színű társak is meg kellene mutatkozzanak. Nem is csoda, hogy a keddi focizás az elmúlt néhány hónap legjobb formáját hozta. Egyszerűen szinte minden összejött. Mondjuk az is, hogy a fáradtság miatt este már csak arra voltam képes, hogy Ramazzotti 2004-es római koncertjét megnézzem, de azt is ajánlom mindenkinek, mert fantasztikus. Sosem tartottam magam nagy koncertezőnek, és mindig azt mondtam, olyan koncertre érdemes elmenni, amikor a szövegeket ismeri az ember. Pontosan ez a hátborzongató abban a koncertben, ahogyan a stadionnyi ember végigénekli gyakorlatilag az összes számot.

2010. február 9., kedd

Egy kedd, majd Az időutazó felesége

Egy különleges keddi nap, ami nem csak azzal telt, hogy vártam az esti focit. Ezen a napon a déli kávé közben volt valami édesebb. És az ilyen pillanatoknak csak örülni lehet. Aztán utána örömmel mászik ki az ember a havas erdő alá elkészíteni az elképzelt panorámát a városról. Aztán a fizikai megerőltetés esti pillanatai utáni vegetálás, majd újra egy találó film kiválasztása. Már a téma is érdekes, a leírás. Tehát lássuk... Érdekes kezdés, talán majd minden érthetővé válik, illetve érthető, mivel elolvastam az ajánlást... Ilyen hirtelen vacsorameghívást... No de, miért csak meztelenül lehet idő-utazni?... Hát puff, mi mást mondjak erre? (Iszol valamit? - Nem arra vágyom.)... És a lány odaadja a pokrócot. De tényleg, miért csak meztelenül lehet idő-utazni?... Vajon ez hányadik típusú találkozásnak minősül?... Létezik, hogy nem más a legtökéletesebb pasi?;))... Vannak nehezen felfogható, megemészthető, megérthető dolgok... Hát könnyű nem lehet neki, bár eddig minden helyzetből sikerült kimásznia, de megérti az, aki számít neki... És majd csak összeáll az értelme ezeknek a teljesen összevissza idő-utazásoknak is... Vannak nehezen elfogadható dolgok is, amiken szeretne az ember változtatni, de nem engedik, az ereje véges... "Tudod, soha nem akartam ragaszkodni senkihez, akit talán elveszíthetek, de már túl késő. Nem azért, mert szép, okos és tökéletes vagy, hanem mert többé már nem vagyok magányos." És a válasz: Ezerszer is Igen... Az após jópofa és az a véleménye: Az élet egy játék... Jó lenne szerezni egy jó kirándulás tervezőt, aki nem a legrosszabb időpontokra tervezi be a kirándulásokat... Mert hogy vannak nem jól kiválasztott pillanatok is, ugye?... De legalább gondoskodott előre ruháról... "Nincs semmi baj, csak reméltem, hogy engem veszel el."... Minden lehet olyan szép... Csak időnként a rossz hírekre is legyenek logikus magyarázatok... És a helyzet komplikálódik... Az idők közötti összezavarodás... Na ez talán már tudathasadás... Aztán megható tudathasadás... S most éppen 5... Még nincs vége, de közeledik... Csak rossz helyen, rossz időben... "Ha tudtam volna, hogy jössz, itt vártalak volna a réten."...

2010. február 6., szombat

Komcsi gondolat

Egy régi komcsi meggyőződésű taxis hozott ma haza. Nem lepett meg, hiszen utaztam már vele néhányszor. Magyarázta a már jól megszokott téziseit, hogy mennyivel jobb volt akkor. Így, a gazdasági recesszió körülményei között még talán egyes dolgokban igaza is lehetett volna. Egyetlen dolgot feledett elmondani, felismerni. Nem biztos, hogy annak idején ilyen nyíltan mert volna beszélni ezekről a dolgokról egy ismeretlennek. Beszélgettünk még vagy 10 percet az érkezés után is. Én meg újra rájöttem arra, hogy ha valakinek van egy fix ideája, akkor teljesen hiába próbálsz neki bármit elmagyarázni, ami azzal ellentétes. Tudtam én ezt egyéb tapasztalatokból már, most csak megerősödött bennem. Amúgy meg én is téged.

2010. február 2., kedd

Őzek az erdőben

Még a tegnap történt, sétára indultunk, s nyakamba tettem a gépet. Somos-tető, aztán bele a ropogós hóba az erdőbe. Egy sorozat a panorámához, aztán indultunk is tovább be a fák közé. Csend volt, csak halkan beszéltünk. Az erdőben így illik járkálni, hogy ne háborgassuk a nyugalmát. Talán pont arról beszélgettünk, hogy nem lenne szabad nagy hangzavart okozó járműveket beengedni, amikor kiszökkent az ágak közül néhány őz. Két fiatal bak és három suta. De nem ijedtek meg túlságosan, mert megálltak még egykét fotó erejéig. Aztán amikor tovább mentünk, a másik oldalon még többen voltak, őket már be kellett cserkészni. Az adrenalin felszökött, vadásztunk rájuk, békés szándékkal. Kellemes séta volt, az biztos, íme néhány KÉP. A hétfői nap egyetlen pozitívuma egyébként. Utána csak aberrációk, félremagyarázások, kavarások. De közben is rád gondoltam.

UI. És nézzétek meg az "I Hope The Serve Beer In Hell" című filmet, akár tanulni is lehet egy komédiából.