2010. december 29., szerda

Ez igen tél, ez igen élet

Reggel hatkor, a sziporkázóan csillogó hóban igyekszem elérni a Szovátáról induló kisbuszt. Sehol egy nyom, az éjszaka folyamán lehullt újabb hóréteg mindent eltakart. Kemény ez az idei tél, már rég emlékszem ilyenre, talán még gyerekkorunkban. Mint ahogyan az évnek a vége is kemény és időnként két napra jut ki négy óra alvás. Így alig várja már az ember, odaérjen a kisbuszhoz, hogy esetleg még egy didergő szundival pótolhassa az alváshiányát. Hiányzik az a kilenc szabadnap, ami ideragadt a 2010-es évbe. Még szerencse, hogy az a négy óra valami miatt sokkal pihentetőbb volt, mint ebben az évben sokszor egy egész éjszaka.

2010. december 11., szombat

Remember me (SzKFA)

Ajánlották ezt a filmet, ráadásul egy számomra kedves személy tette, így hát belefogtam a szombat délutáni fáradtságom mellett megnézem... magyar szinkronos... huppsz, durván kezdődik... nini, az alkonyos srác játszik benne... na ez az ötlet tetszik, CsECs, vagyis Csajok Egység Csomagja, az egy éjszakás kalandokhoz, jó biznisz lenne, vagy lehetne pasiknak is, akár kihozni egy uniszex változatot... "van, hogy az ember szeret valakit, csak lenni nem akar vele". Van?... hát igen, a nagy kioktatásokat mindig egy könyvtárba kell megejteni... amikor az ember alapból feszült és ingerült, inkább ezt nem folytatom... és hülye helyzetek pedig vannak... egy izgága barát érdekes ötletei... na, ez a stílus emlékeztet valakire: "szia cica, apád csúnyán átgázolt a jogaimon, szexelünk egyet?" csak a szavakat kellene behelyettesíteni, s máris az lenne... hát, alkonysrác csajozós dumájából sokan tanulhatnának, az biztos... kérdés: mi történt az arcoddal. válasz: apád verte szét (persze nem ez volt a válasz)... és íme, egy egyébként teljesen normális mondat, ami rendes körülmények között ártalmatlan, de ismerve a történet elejét, hasít: "nem járok metróval"... azt írták ez dráma, de közben időnként teljesen vicces (eltaxizol a newyorki éjszakába egy idegen pandával)... itt meg kell említsem, hogy nekem is van egy ilyen hugim, akit imádok... hát persze, ez alap, poháralátét csak három randi után jöhet szóba... mukikám, há bulizós csajt fogtál... mennyi fájdalom van a viccek mögött sokszor... igen, hát mesélni valótok az van... ismerős, menjünk bulizni, egy italra, a lakótárs meg emlékeztet valakire, főleg, amikor a "szép lányt" mondta... hát igen, azt hiszem rájöttem, hol az a pont, amikor az a vastag könnycsepp, ott szorongva valahol, felindultan az átérzett fájdalmaktól, elindul a gravitációtól vezérelve... a bűnök kategorizálása: cselekedeti és mulasztási. Mennyire igaz... "Aiden elment" jól van fiú, ez jó kezdés, az lesz, előrelátom... és, romantikus zene indul. annyira egyértelmű már... halló, holivúd, lehetne már kicsit újítani valamit... hiszen szép lassan a filmes szeretkezések kétfélék lehetnek, látszik mell, vagy nem látszik mell... szóval, aki csak ezért a jelenetért nézné meg, nem látszik... és szerencsére a rendező arról sem feledkezett el, hogy nemrég a csaj apja elpotyolta a pasit... megállítottam, kiolvastam a cetlit: "please don`t leave, i`ll be back"... igen, amikor valakit, aki fontos, elveszítünk, akkor kialakulnak ilyen szokások, amiket valószínűleg csak az értene meg, akit megtaláltál... még egy könnypont (ez nemtom miért, a barátkozás...)... egy vacsora, ami úgy érzem, sorsdöntő lehet... érdekes pillanatokkor derülnek ki fontos igazságok, de emlékeztet ez a lány valakire, amilyen higgadtan kezel egyébként megrázó dolgokat... egy jó tanács, ha adhatok. Sose másokon töltsük ki a bosszúnkat. Erre nincs mentség, mindenkivel úgy viselkedjünk, ahogyan a személye megérdemli... ha most azt mondja, te olyan erős vagy... nem mondta, de azt hiszem, gondolta... nohát persze, most irigy vagyok kicsit... hűha, lesz itt még komplikáció... az érzékek feszítése magas fokon, a fájdalmas pontok kihasználása, mi lesz ebből... apa - pasi 2 : 0... az igazság pillanata, csak ne a rossz következtetést vonjuk le. Mekkora baromság idióta fogadások után végül beleszeretni valakibe, aztán meg nem hiszik el az igazságot... rendező úr, értjük, de itt kicsit sántít. Ennyi idő alatt nem lehet összepakolni. No meg aztán, ilyen hülye öngyilkos módon tálalni a sztorit se... és egy igaz barát, az mindig ott van mögötted, és a maga módján segít... na, ilyenkor kell te is ollót fogjál, ha már a kislányok pofáját nem verheted szét... könny 3. ezért én is mennék sittre... ebben a filmben a legkisebb ellenfél is oda tapos, ahol a legjobban fáj... és most stresszel, hogy ez dráma... na neeeeeeee.... wtc... és párosával jöhetnek a kövek... mindenki a maga jellegzetes módján éli meg a fájdalmát, összekapcsol, olyan csinál, ami emlékezteti, vagy olyat csinál, amit azóta nem... written by Will Fetters.

2010. december 9., csütörtök

Integráció? Ki veszít belőle?

A mai napon egy kegyetlen társadalmi valóság fogalmazódott meg bennem és tisztában vagyok, hogy sokan rasszizmussal fognak dobálózni, ha leírom. De nekem nem egy népcsoporttal, hanem egy társadalmi réteggel van ez a dilemmám. Tény és tagadhatatlan, hogy a társadalmi réteg alanyai nagyobbrészt egy bizonyos népcsoportból kerülnek ki. De ne vágjunk a dolgok elébe és kezdjük a történésekkel. Bejön ma két páciens anyukája (hogy így fogalmazzak). Két darab ártámogatott recepttel, hisz mind a két gyerek beteg (illetve kettő belőlük). Persze nem ugyanaz a bajuk, tehát két különböző antibiotikum szuszpenzió van felírva. Az anyuka nem tudja kitölteni a recepteken az adatait, de ez már megszokott (egyesek már lustaságból is a "nem végeztem iskolát" kategóriába sorolják magukat, mint kiderült ez nem az ő esete volt). Miután felvázolom a két gyerek terápiás kezelésének a módját, nyilván ráírva a két szuszpenzióra a gyerekek nevét, a biztonság kedvéért ugye azért megkérdem, el tudja-e majd dönteni, melyiknek melyikből? Hát persze, hogy nem. Akkor kiegyezünk abban, hogy a lányéra plusz jelet, a fiúéra meg mínuszt írok (de nem vagyok biztos, mire az ajtón kilépett, még emlékezett). Jó barátom mondta erre, hogy lehet inkább rajzolnom kellett volna, csak hát arra kinek van ideje. No, de aztán a következő kérdésem az volt, hogy tudja-e akkor, melyik gyereknek mennyit kell adjon az antibiotikumból? Hiszen nem játék ez, a nem megfelelő dózis értelmetlenné, sőt akár veszélyessé is teheti. Kiderült, halvány lilája nincs. Számára a 2 x 5 ml kb. annyit jelentett, mint ha engem arról kérdeznének, ki csalt meg kit a Vad Angyal 26. részében. És a probléma nem ott volt, hogy milliliter az mennyi, hanem, hogy 2 meg az 5. Akkor kanál ki a dobozból, s megmutatni. Kivételesen volt rá időm. De őszintén szólva, biztos vagyok, hogy nem volt semmi értelme, mert otthon már összevissza adja majd.

Értelmetlen. Ezek az emberek úgy kapnak ingyenes gyógyszert a gyerekeiknek, hogy semmire se tudják használni. Megjegyzem, a mi, egészségügyi biztosítást rendszeresen fizetők pénzéből, hiszen az biztos, hogy ők soha fél banit be nem fizettek. ELVÁRJÁK, hogy ingyen kapjanak mindent, ha 1 lejt kell fizetni az antibiotikumra, akkor már csak az ingyenes kell csak, holott nyilván az a gyerekükön semmit nem fog segíteni. Miért? Mert ők nem dolgoznak, nincs miből fizessék. De, miért nem dolgoznak? Persze, ezenkívül arról se feledkezzünk el, hogy a helytelenül kezelt fertőzések vezettek mindegyre oda, hogy újabb, meg újabb antibiotikumokat kénytelen az emberiség feltalálni. Mindig azt szoktam mondani, hogy a nem betartott terápiás kezelés az olyan, mintha enni adnunk a baciknak.

És itt most csak az egészségügyi oldaláról beszéltem ezeknek a dolgoknak, mert azzal találom magam szembe nap mint nap. Várok mindenkit a liberális, "ember"védő képviselők közül, töltsenek el néhány hetet a hivatásomban. Mert nekem már nem meggyőződésem, hogy az emberi jogok védői, azok az emberiség fennmaradásának a jogát is megfelelően képviselik, bármilyen durva legyen is ez a kijelentés. Integráljuk őket, igen, de hogyan? Mikor minden kísérlet abba fullad, hogy kihasználják az előnyeit és tovább élik a jól megszokott életüket.

2010. december 8., szerda

Csak egy ötlet

Szociológiai felméréshez ajánlom a következő témát. Felmérni, hogy a kormány anyaság és gyereknemzés ellenes intézkedéseinek köszönhetően december utolsó napjaiban mennyivel nő meg a császármetszéssel szülők száma, hiszen aki december 31 előtt szül, az még 2 évig lehet igazi anya a kisgyerekének.

2010. december 4., szombat

Őszintén szeress

video

Ha éjjel mesét mond a hold,
Titokban csókot lopok ajkadról,
Már csillagok felett szállunk boldogan,
Őszinték vagyunk, a magányt már nem kell hordozzam.

Őszintén szeress, úgy ahogy én szeretlek most,
Bájosan nevess, a csodákat őszintén kapod.

Őszintén szeress, úgy ahogy én szeretlek most,
Bájosan nevess, a csodákat mind tőlem kapod.

Ha tovább szállunk álmaink felé,
Újból ott állunk az út elején,
Az elveszett vágyak tengerén hajózunk,
Keressük egymást, mert ketten már boldogabbak vagyunk.

Őszintén szeress, úgy ahogy én szeretlek most,
Bájosan nevess, a csodákat őszintén kapod.

Őszintén szeress, úgy ahogy én szeretlek most,
Bájosan nevess, a csodákat mind tőlem kapod.

Őszintén szeress, (a csodákat, a szerelmet)
úgy ahogy én szeretlek most, (csókokat őszintén kapod)
Bájosan nevess, (a csodákat, a szerelmet)
a csodákat oszintén kapom, (csókokat őszintén kapod)


Őszintén szeress, (a csodákat, a szerelmet)
úgy ahogy én szeretlek most, (csókokat őszintén kapod)
Bájosan nevess, (a csodákat, a szerelmet)
a csodákat mind tőlem kapod.

2010. december 3., péntek

Köszönjük, akik ránk hallgattak

Az emlékek hevében sokszor nem könnyű felelősen eldönteni dolgokat. Megérteni azt, hogy minek van értelme, és mi vezet a cél mellékvágányra tereléséhez, amit esetleg egyesek szántszándékkal ki is akarnak provokálni. Az emlékek, amelyek adott esetben meghatározták az életünket, értékelendőek ebből a szempontból az utolsó pillanatban is. És sokszor annyira nehéz döntések elé tesz az élet, és nincs a régen megszokott támasz, akivel mindezeket ki lehetett tárgyalni. Az én életemben, egy meghatározó élmény volt 90 fekete márciusa. Mint a klasszikus dalban, 14 voltam éppen. Nem töltött apám bort és cigarettát se sodort. Akkor éppen a városon kívül végezte a kerti munkákat, amikor a provokáció hatására pontosan az erkélyünk alatt gyűltek össze a "hazájukat féltő", megvezetett románok és mi onnan végig követtük az eseményeket. Amint véresre ütlegelnek valakit, csak mert magyarul szólalt meg, sőt mivel a szomszédban egy asszisztensnő lakott, oda hozták fel ellátni és a kulcslyukon követtük ezt is. Ott lent a hangulat olyan volt, hogy indulnak el, és betörik a magyarok ajtóit... A hideg mindig kiráz, amikor visszagondolok arra, hogy az öcsémmel a konyhaasztalra kitettük a fiókból a késeket. Én 14, ő 11 volt. Abban is teljesen biztos vagyok, hogy ha csak néhány évvel vagyok idősebb, akkor én is a padokat bontom védekezésként a város főterén. Azóta megtudtuk a háttereket. Miért történt ez az egész. Mi volt a cél (amit egyébként elértek). Azóta eltelt 20 év, a bűnösök továbbra is pofáznak az országban és fémjelzik annak a pártnak a politikáját, aki az ellenzék kellene most legyen az ámokfutókkal szemben. Senki nem kérte tőlük számon, hogy egy 14 éves gyerek miért teszi ki a konyhába a késeket az asztalra, önvédelmi szándékkal. Sőt, megengedik maguknak, hogy 20 évvel ezután, ugyanabban a városban, ugyanolyan máshonnan autóbuszokkal hozott emberek provokáljanak minket, újra. Mindenki megvívja az életben a saját csatáját. Az én egyik csatám akkor zajlott le bennem, amikor arra kértünk mindenkit, hogy ne dőljön be a provokálásnak és maradjon otthon. Catalunia is not Spain! Ez európai úniós országban történik. Miközben itt azt magyarázzák, hogy túl sok jogot követelünk, sőt, már túl sokat meg is kaptunk. Kérjünk többet, hogy a minimumot megadjátok? Hiszen, alapvetően maga december 1 az, ami kellene emlékeztessen titeket románokat az ígéreteitekre. Számunkra pontosan az a legnagyobb gyász ebben a napban, hogy nem tartották be azokat az ígéreteiket, amelyeket az általuk ünnepelt napon ők maguk tettek meg. Lelkiismeretük furdalásának a kérdése ez, azért érzik szükségét annak, hogy folyamatosan ide jöjjenek bizonyítani, "Székelyföld Románia". Nem, Székelyföld a székelyeké, addig, ameddig a föld az övék. És a marosvásárhelyi várban se véletlen, hogy a templom református. Még akkor is, amikor néhány pitesti forrófejű nouadreáptás a falai alatt hazugságokat ordibál. Kinek van igaza? A több száz éves falaknak vagy a bizonyítási vágytól túlfűtötteknek? És mégis köszönjük, hogy eltűrtük őket itthon nálunk.

2010. november 27., szombat

Provokálnak

Választási ígéreteik ellenére is, engedélyezték az ND felvonulását városunkban (a polgármesteri hivatal). Holnap el fogjuk küldeni ez ügyben nyílt levelünket a polgármesternek, de kezdeményezem majd, hogy soron kívül menjen ki a nemzetközi sajtónak is. A szívem azt mondja, nem tűrjük el, az eszem meg azt hogy, beveszünk két tablettát. A legújabb fejlemények szerint ők azt írják: "Marsul este autorizat de Primăria Târgu Mures si se va desfăsura începând cu ora 10:00 pe traseul Parcul Eroilor Români - Str. 22 Dec 1989 - Piata Republicii - Str. Revolutiei - Piata Trandafirilor - monumentul Lupoaicei, unde se vor depune coroane si se vor rosti cuvântari omagiale." Minden normális ember, a román oldalról is tudja, hogy ez provokáció, és akkor ne dőljünk be neki. Mi annál többek vagyunk, akár történelmileg is hozzájuk képest, és a kultúránk szempontjából is. Bár számítok arra, hogy eltérnek az útvonaltól, de erre külön gondoltunk.

2010. november 24., szerda

A Nemzet Házában

Az utóbbi napok forgatagában sehogy nem sikerült hamarabb időt kerítenem arra, hogy írjak néhány szót a hétvégi Székely Nemzeti Tanácsi ülésről amelyet a mostantól már Nemzet Házában tartottunk. Az aktív pihenés hétvégéje volt ez, de már az érzés is megérte. Látni a székely zászlót lobogni a Nemzet Házán, magad körül hallani ötszáznyi küldött és meghívott hangját, amint a csodálatos akusztikájú előtérben egyszer a magyar, majd a székely himnuszt énekeljük. Egy nagy kövér könnycsepp szorongatott, ami ha elfutott volna, talán már az ének is megszakad. De úgy érzem, sokan így voltunk vele, legalábbis így láttam még a sajtó képviselőin is. Annyit hozzátennék azért még ehhez, hogy akinek lehetősége lett volna ott lenni és ezt kihagyta, mert egyéb érdekek is vezérlik, az igazán sajnálhatja. Székelyek a parlamentben. Megújítottuk eskünket a Székelyföld autonómiájához való elkötelezettségünkről a Szent Korona előtt. Isten engem úgy segéljen. Sok mindenre kellett figyelni, hogy minél hitelesebben közvetítsenek az eseményről. Hiszen tudtuk, és utólag látjuk is, mennyi mellébeszélés és ferdítés elhangzik róla. A rossz lelkiismeretűektől nem meglepő, ha túlreagálnak olyan dolgokat, amelyek másoknak felemelőek. Aztán fontos látni azt is, hogy a távol maradók mekkora magyarázkodásba kezdtek utólag. Hiszen hétfőn a magyar parlamentben a napirend előtti felszólalók között Balczó Zoltán Jobbikos képviselő számon kérte a Fidesz kormány hiányát az SzNT üléséről. Ott voltunk, ahol kellett. KÉPEK is készültek.

UI. Tiltakozás a Noua Dreaptă december elsejei rendezvénye ellen

2010. november 17., szerda

Nem hiszem el...

..., hogy ilyen hosszú időre, vagyis 4 egész napra szabad vagyok. Nem kell rózsaszínű papírokat elvennem a "mosdatlanoktól", vagy visszakérdezni, hogy "Önnél a néhány szem hányat jelent?". Szeretem a munkám, de időnként kicsit sok. Szerencsére aktívan fogok rövidet pihenni, hiszen a Székely Nemzeti Tanács soron következő ülésén veszek majd részt a Magyar Országgyűlésben. Felemelő már a gondolat is, de megyünk, ott leszünk. Pár napig kikapcsolom magam.

2010. november 11., csütörtök

Csak néhány szó

Ma reggel Segesvár felé menet Romantic-ot hallgattam. Érthetetlen számomra, hogy egyes napokon miért tud még jobban fájni néhány kedves emlék, néhány ismerős dallam és szöveg. Minden nap ezen az úton járok, s ma mégis jobban fájt a kendi tábla, egy kanyar és üzenetnek éreztem egyes részeket azokban a számokban, amelyeket egy időben olyan szívesen hallgattunk közös utakon, pedig egyikünknek sem volt igazán a stílusa. Most értem igazán, hogy mégis miért. Hiszen: "Hidd el kár minden könnycseppért, ha fáj, csak hunyd le a két szemed és menj tovább. Hidd el bármerre mész utad során, egy angyal vigyáz rád, egy angyal vigyáz rád."

2010. szeptember 26., vasárnap

Radnai hétvége

A terv rég megvolt. Ki volt nézve. A kedv hozzá szintén régen létezett. Sőt, igény rá. Kiszabadulni kicsit a civilizáció nyomásából. A napi rutin időnként unalmas szorításából. Elindultunk hát szombat reggel, miután pénteken előkészítettük a hozzávalókat. Semmi extrát, csak legyen előszedve a sokat megélt bakancs, talán egy utolsó bevetésre, legyenek feltöltve a fényképezőgép erőt adó elemei, a mászáshoz erőt adó kaja, térkép, állvány, s minden, amit egy ilyen kiránduláshoz talán értelmetlenül cipelni kell. Aztán elértük a kiindulási pontot Borsát. Leparkoltunk, kipakoltunk-bepakoltunk, beélesítettük a fotógépeket, s neki a rengetegnek. Feltárta magát előttünk a máramarosi medence teljesen jellegzetes képe. A dombokon elszórt házaival, amelyek jó részének bejáratát autóbuszmegállóra emlékeztető kapu jelzi, miközben kísértetiesen hasonlítanak egyes elemei a székelykapukra. A széna szárításának egyéni módszere, falszerű építmények létrehozásával. Az olasz és spanyol rendszámú autók sokaságával, amelyek jó része az ott élők számára is értelmetlenül felépített sokszobás házak udvarán parkol. A hagyományőrző helyiek szinte istenítik a Pietroszt, amely felettük magaslik, 2303 méteren. A föld megélhetést adott nekik, a baj akkor van, amikor már nem művelik meg azt. A rövid tartózkodásunk a városban pozitív benyomást keltett bennünk, így valószínűleg valamikor kicsit hosszabb időre is meglátogatjuk. KÉPEK itt vannak.

2010. szeptember 20., hétfő

Szomorú hétfő

Születésnapodon szabad-e hiányozni?

2010. szeptember 19., vasárnap

Vidám vasárnap

Tegnap megvolt a 10 éves egyetemi találkozónk is. Kedves, elgondolkodtató, erőt adó volt egyben. Találkoztunk a volt kollégák, akik 5 évet együtt töltöttünk az életünkből. És azóta, hogy annak vége lett, és ugye kiléptünk a nagy betűs életbe, eltelt közben, talán észrevétlenül, 10 év. Ez sok, még akkor is, ha félretesszük azt, hogy akarva akaratlanul is öregszünk. Végighallgattuk egymás életútját, kiéreztük a szavakból az örömöt, a keserűséget, a siker és csalódás érzését. Mindenki eldönthette, sikersztorit ad-e elő vagy azt, amit igazán érez az életével kapcsolatosan. Sokan voltunk igazán őszinték, hisz éreztük, magunknak hazudnánk, ha másoknak hazudnánk. Én főleg arra éleztem ki a rövid beszédem, hogy a srácok közül az egyetlen vagyok, aki még nőtlen, és nyilvánvalóan, ha ez foglalkoztat, az jelent valamit. Sokat jelentett, hogy volt tanáraim megemlítették az a harcot, amit együtt vívtunk a magyar oktatásért. Már emiatt se volt értelmetlen és folytatni kell. Ezek azok az apró örömök, amik erőt adnak folytatni. És folytatom. Az egyesek szerint értelmetlen harcot. De én türelmes vagyok, kivárom az eredményét.

2010. szeptember 18., szombat

Újra elmaradtam

Mostanság kétszer is megnézek egy-egy filmet. Mert ami tetszett, abba más belealszik, amikor együtt néznénk meg, de én meg újra végignézem. Sok elmaradásom van újra, képek készültek közben, megvoltak a címek is a bejegyzésekhez, egyszerűen az idő hiányzott hozzá. Valahogy bepótolom utólag, remélem. Azt az utazással eltöltött két órát sajnálom kicsit minden nap, és keresem a megoldást a hasznosan eltöltéshez. Szinte egybefolynak a hétköznapok a hétvégével, de ma egy komoly nap lesz. Visszatekintő nap talán. Majd elválik. Jelentkezem hamarosan.

2010. augusztus 18., szerda

Elmúlt egy fárasztó hét

A kétezertízes év legfárasztóbb, de bizonyos szempontokból legszebb hetét tudom magam mögött. Annyira volt fárasztó, hogy most, szerdán van erőm írni róla. Két egymásutáni hétvégi éjszakai ügyelettel kezdődött ugyebár, a szombati napot biztosan sokáig emlékezetembe véstem. Mivel az odaút igazán kellemes volt. Aztán a vasárnapiból hétfőn reggel hazaérkezve nem igazán akadt idő aludni. Kedden újra kora reggeli szokásos kelés, majd 5 órányi alvás után, este foci és utána meg intézkedések a szervezendő megrendelt legénybúcsú ügyében... Így hát szerdán ugyanaz, majd az esti party, amit pont az hagyott ki, akinek szerveztük. Nehéz is lehet az élet. De azért szép volt fiúk. Emiatt csütörtökön már délután dolgoztam, viszont az esti program kedvesre sikerült. Péntek reggel indulás Gyergyóba, útközben Előddel megbeszéltük a forgatókönyvet, egész jóra sikeredett. Persze túl egyszerű lett volna már péntek délután hazaindulni, hiszen már második alkalom, amikor esküvő miatt nem lehetek ott az EMI táborban a végéig. Igaz első alkalommal hivatalos se voltam, csak a becsület vitt el. Szóval, visszatérve, péntek éjjel a vőfély még Gyergyóban dekkolt, a gyorsvonat késett, a személy meg szombat reggel fel 8-ra érkezett Vásárhelyre, ami igencsak leszűkítette a lebonyolításhoz szükséges szövegek előkészítését. Aki látott volna szombaton reggel belépni a házba itthon, nem fogadott volna nagy összeget rám. De meg kellett csinálni. Pontban kilenckor tehát felkészülten kopogtam. Utána ittam az első kávét. És kezdődhetett a műsor. És remélem, mindenki úgy látta, hogy hoztam a formát. Én megvallom őszintén, mellőzve a szerénységet, úgy érzem minden tőlem telhetőt megtettem. Ráadásként vasárnap még közéleti aktivitást is folytattam (V. Gábor & staff). Ez volt a múlt hét. Aztán most igyekszem időnként igazán szép estékkel regenerálódni. Idén augusztus 7 szombatra esett! Az újabb remények szintén...

2010. augusztus 9., hétfő

Nappali ügyelet?

Néha tőlem is kérnek túl sokat. Én úgy reagálok, hogy próbálom megtenni. Aktiválódom, talán így nevezném. Kihívások ezek. Amiket meg lehet csinálni. Kérdéses picit, hogy kell-e idáig vinni a dolgokat, de ha megteszem, akkor úgy is az lesz, hogy nem kértek túl sokat. Ha meg nem sikerülne, akkor úgy is az lenne, hogy nem akartam eléggé. Csak mi lesz így, ha egyszer a lehetetlent kérik, az utolsó pillanatban?

2010. augusztus 8., vasárnap

Éjszakai ügyelet II.

És be is vállaltam. Mondjuk egész érdekes volt az indulás, hiszen rögtön egy viharral kezdődött. El is vették a villanyt több mint egy órára. Ami ugyebár azt is jelentette, hogy nem zaklatott senki, de tök sötét volt az egész városban. Unatkoztam is rendesen, ráadásul két sikertelen próbálkozás is volt, hogy visszaadják a villanyt, ami nem sok jóval biztatott. De aztán most már van villany is, van még internet is, nem akkora nagy az unalom. Reggelig talán még alszom majd is egy keveset. De ma már Visine szemcseppet is kellett adjak...

2010. augusztus 7., szombat

Éjszakai ügyelet

Kiértem. Itt vagyok az éjszakai ügyelet közben és kifejezetten tetszik. Az ide út iskellemes volt, ebben az órában még sosem jöttem Segesvárra. Már eladtam szinte a teljes fogamzásgátló készletet a gyógyszertárból. Van akinek puffadása van, van akinek megjött a havija. Mind ilyen érdekes esetek. Szemcseppet még senki nem kért. Sajnos elfogytak az intim betétek is ma estére. Pedig keresettek nagyon. Valami nagyon feldobott estére, már mondtam is a kolléganőnek, hogy akár a holnapi éjszakai ügyeletet is bevállalom. S azt hiszem, úgy is teszek, minek annyit aludni?

2010. augusztus 2., hétfő

Shortcut to happiness. SzKFA

Örvendek, hogy van, akinek még tetszenek is a szubjektíven kommentált filmajánlóim. Vagy legalábbis egy részük. Így rávettem magam, hogy újra írjak egyet, és természetesen ez is egy JLH film. A téma ismert, egyesek időnként eladják lelküket az ördögnek. Jelen esetben mindeddig sikertelen, magát tehetségesnek vélő író az áldozat. De az ördögöt elég érdekesen választották ki... Csak le ne vegye magáról azt a piros kabátot!... Én is... És aztán mindent újra eltakar a vörös kabát... No, ez is sínen van, mint József Attila... Pillanatokon belül minden az ideális íven van, nagy ára lesz ennek, de már a bónusz megérte... Nők, nők nők, hozzátartozik ez úgy látszik a siker fogalmához... De végre visszatért az ördögünk... Csak hát érdekes rejtett érzésekre tapint rá a mi ördögünk... A legáhítottabb agglegény szerep egész kellemes lehet... A siker ára úgy érzem nagy lesz. Legalábbis az ördög viselkedése erre utal. Csak még mindig nehéz annak képzelni az ördögöt... Teljesen félreértelmezett helyzet, a siker fényében megtörténik sajnos... És a fény eltűnt... Aztán egy jó barát elvesztése talán visszafordít benne valamit, talán... Fájdalmas lehet rájönni arra a félreértelmezett helyzetre... Jaj, nem lehet ilyen rossz... Igen, sosincs rövidítés a boldogsághoz... És mi lehet a megoldás?... Érdekes per lesz ez... Az is, meg kell mondani... És igazságtalan is, már a szereposztás miatt is... Az ügyvédje nem adja fel... És a védőbeszéd mindent megér, nem is akármi ez a film...

2010. augusztus 1., vasárnap

Honnan annyi türelem?

A türelem többféle lehet. Lehet türelmesen kivárni, hogy történjen valami jó. Vagy lehet az emberekkel türelmesnek lenni. Én önmagam alapjába véve mindig egy türelmes embernek tartottam, és a múlt idő nem indokolt most sem (csak fogalmazási mód). Őszintén szólva, szükségem is van arra, hogy türelmes legyek, minden szempontból. Egyrészt a napi emberi kapcsolatok megkívánják ezt. Még ha időnként félemberinek tűnnek is. Hogy hol a határ? Mert, van határ. A kérdés csak annyi, embere válogatja, kinél hol a határ, de ettől függetlenül határ mindenkinél van. Személy szerint, azt hiszem akkor van kis problémám a türelemmel, amikor egyesek totál félrebeszélnek. Vagy teljesen buta dolgokat állítanak. Sőt, nem is akkor. Inkább, amikor megpróbálom észérvekkel elmagyarázni ezt és továbbra is mondják a magukét.
Ma délutánra újra leszakadt az ég, már nem tudom hányadszorra az idén. Mivel az ablakunk felé fújt még a szél is, no meg tényleg rendesen zuhant, a párkányon befolyt a víz, lecsorgott a földre. Ki is kellett teregetni néhány rongyot a földre, hogy felszívja a vizet az ablak alól. Kicsivel később, kopognak. Az alsó szomszédasszony, ugyanaz, akinek a múltkor nagyon nehéz volt elmagyarázni, hogy nem nálam megy hangosan az zene. A teraszára befolyik a víz. Nem, nem az égből, hanem tőlünk. Kimentünk, nem volt bokáig érő víz. Szerinte a sarokban lévő doboz a hibás, húzzuk el. Kiderült, alatta még száraz is nagyobbrészt. Szerinte a megoldás az lenne, ha ezentúl, amikor esik, kimegyünk a teraszra feltörölgetni a vizet, ne folyjon le hozzá. Szóba se jöhet, hogy esetleg, amikor a teraszát beépíttette, nem csinálták meg rendesen az izolálást (mert nem fizette meg). Hisz végső soron tényleg tőlünk folyik be hozzá az a víz, ami előtte fentről esett le. Én meg le fogom lőni majd a galambokat, mert teljesen biztos, hogy ők köpködték be az ablakomon a fölösleges vizet, amit nem tudtak meginni. Persze, teljesen türelmesen. A cérna el ne szakadjon.

UI. És apropó cérnaszakadás. Én, ha fütyülni akarok, fütyülök. Nem kommentáltam, de érdemes megnézni, akár angol felirattal. Még akkor is, ha román film. Csak egyetlen dolog hiányzik belőle.

Extrém kezdés, extrém vég

A pénteki szülinapi buli érthetően elhúzódott kicsit, így a szombati ébredés az utolsó pillanatban jött össze. De ami a helyzeten javított az már a rutin volt. Így hát a szombati munka bevégzése után, pár telefonnak és segítőkész embereknek köszönhetően teljes felszerelésben sikerült mégis a kirándulni indulás. Szinte repültünk a transzfogarasi hágó felé, az idő is kedvezett, bár egy idő után már a felhők közt jártunk, ami kissé megpróbált beleszólni a képek minőségébe. De ettől függetlenül időnként megálltunk, ki fotózni, ki egy koporsószeget elnyomni. A túlsó oldalon még sosem voltam. Az alagút végén látszott a fény és kissé más volt minden. Kissé. Érzékelhető volt, de megfogalmazhatatlanul. Hisz ugyanolyan finom volt az áfonya, ugyanúgy zúdult a víz lefele, ugyanúgy csillogott a tó tükre. És még az se biztos, hogy alá lehetne támasztani, hogy több volt a szemét. Lehet csak bennem volt más valami. Mert a mosolyok is ugyanolyan szépek voltak (igaz, azok itthonról jöttek). És az éjszakai visszaút meg pontosan annyira extrém, mint a reggeli ébredés. De mindent összevetve, az első nap az utolsó hivatalosan még fiatal évemből kifejezetten szép volt. Emlékezetes. KÉPEKBEN is.

2010. július 30., péntek

Évente egy ilyen nap

Ezennel beléptem az utolsó hivatalosan is fiatalnak nevezett életévembe. Rögtön a belépés előtt kénytelen voltam rácáfolni erre fizikai erőnlét szempontjából, mivel nem jött össze a 2 perccel hamarabb indulás, így a belépést egy kilométernyi sprint előzte meg. De, nyugi van, elértem, csak egy perccel indult el hamarabb. Viszont a ma reggeli zenehallgatás elmarad, de legalább rohanás közben szembe sütött a nap. Aztán egy fehérnép nem volt hajlandó megállni az átjárónál és még ő húzta a száját. Ki ad könyvet az ilyeneknek? No, de ma nincs stressz. Az őzek újra az erdő szélén voltak, az épp előző mukinak szerencsésen összejött frontális ütközés nélkül, nekem pedig állandóan az a fotó van a szemeim előtt.

2010. július 28., szerda

Fenomenális

Maga a lehetőség egy ajándéknak köszönhető. Olyan ajándéknak, amit arra használhat az ember, amire a legnagyobb szüksége van. Ami leginkább széppé tudja tenni az ajándékot magát. Az elején még felnézni is alig mertem, pedig kedves ismerősökkel találkozhattam közben. Felnézni azért nem, mert veszélyesen megváltozott az átlagéletkor. No meg az illető életkor viselkedése, a lehetőségek felkínálásának módja. Drasztikusan, túlságosan drasztikusan halad minden a Korral. Majd végül aztán az utolsó 10 perc hozta meg azt az eredményt, amely érdemessé tette az egész estét. Fenomenális élmény ez minden egyes alkalommal, már egészen a kezdetektől fogva és egyre jobb és jobb lesz. Lecke arról, hogy összehangolódva mit lehet. Akár még álmosan is. Köszönöm.

UI.
Ablakból kémlelt édes Mennyország,
Titokban nézted furcsa járását,
Álmodtál róla, nem vált valóra,
Csak nézted, hogyan megy tovább.

2010. július 27., kedd

A program legyen program

Ha valami 7 óra 10 perckor indul, akkor az ne induljon el már 8 perckor. Tisztában vagyok azzal, hogy időben oda kell érni valahova, de ha 2 perccel az indulás előtt odaérsz és elmegy előtted, az szörnyen idegesítően hat az egész napodra. Főleg, ha a késést valahogy ki kell küszöbölnöd, mert neked viszont meg kell érkezni időben. Közel 2 hónapja minden hétköznap elértem, amikor pontosan indult és nem tartott vissza valami. Aztán ma rohantam utána, taxival, másik maxival, s mégis elillant. Gondolom érezte, hogy ha utolérem, nem rakja az ablakba, amit beolvasok neki. Hiszen azzal a két perccel, amit meg akart spórolni, szinte az egész napomat elrontotta. A fenének lett volna kedve mások programját felborítani, azért, hogy az általa nyert 2 perc miatt ne legyen probléma. Amúgy is rohan velünk az idő, folyamatosan rohanunk valahova és szép lassan megszavaznám, hogy bár 36 órás legyen a nap, hogy történhessen benne valami lényeges is, bár lehet nem attól függ. Ha meg kell történjen, elég neki néhány perc, valószínűleg. De a program szerint induló járművek vezetőinek az órájának pontosságát időnként szúrópróbaszerűen bevizsgáltatnám. Mert, ha én számolok el néhány milligrammot, neki se fog jól esni. Ahogy nekem se a ma reggeli esőben stoppolni.

UI. a kép csak illusztráció, semmi köze a témához, s bárminemű hasonlóság elő személyekhez csak a véletlen játéka lehet.

2010. július 26., hétfő

Hétfő, Tusványos után

Azt szokták ugyebár mondani, hogy hétfőn még a fű se nő. Pedig igazán nőhetne, hisz egy-feszt esik mostanság az eső, ha kell, ha nem. Ami természetesen lehangoló tud lenni, nem kellemes a sárban tapicskolni, no meg aztán a fotózáshoz se a legmegfelelőbb. Végül is lejárt az idei Tusványos is, egy hétvégi kiruccanás formájában. Alapjába véve szerencsésen odaérkeztem, hiszen amikor éppen azon gondolkoztam Segesváron, hogy délután vajon mivel megyek odáig, betoppant egy csíkszeredai illetőségű eladási ügynök. Köszönettel tartozom neki, mert gyors utazással, röviddel 6 után már helyben is voltam, kiszemeltük a sátorhelyet, s kezdődhetett a muri. Aminek a lényege elsősorban az emberekkel való találkozás öröme. És persze általában jó emberekkel találkozik ott az ember, bár vannak azért kivételek is, de azokon túl lehet lépni. Rövidnek tűnt a hétvége, hamar elillant. Sokkal hamarabb, mint a hazafele vonatozás a Maros völgyében. Bár egyes körülményeknek köszönhetően még a hosszú vonatozás is kellemes volt egy ideig. Aztán újra itt a hétfő, a munkahét, de a héten még lesz egy esemény. No, majd meglássuk. Több kép nincs.

2010. július 21., szerda

Mi másért, ha ezért nem

Az utolsó hétvége határozottan kellemes volt. Bár fárasztó fizikailag, de pihentető szellemileg. Olyan körülmények között is, hogy szombaton is dolgoztam, de meló után Szovátára mentem, hisz már nagyon várt a keresztfiam. És én is alig vártam már, hogy lássam. Gombászni mentünk és az eső kétfelé került ki minket, ezért köszönettel tartozom. Régóta kívántam a keserűgombát, finom is volt megsütve túróval. Aztán vasárnap Székelyföld körútra vittem a kolléganőimet. Bucsin, Gyilkos tó, Békási szoros, Libán, mind szuper helyek, s szuper KÉPEK. Mert hiányzott kis fotózás már. Aztán már újra hét közbe. S újra filmet ismételtem, magával ragadott az If Only. Kiért? A hattyú kissé régebb készült, de ugyanazzal a társasággal való kirucckor.

2010. július 16., péntek

PoliPillanatok

A kevés kis szabadidőben összehozott sikeresnek mondható sajtótáj. Nyilatkozunk, ezt-azt. Aztán, össze kell mindezt egyeztetni a munkával. Ami nemesít. És időnként ezen nemesítést csak óriási rohanással lehet elérni. Így van, össze kell egyeztetni a dolgokat. A káposzta is jóllakjon, de a kecske is megmaradjon alapon. Aztán talán időnként kimarad a képből valami. Ok, hogy van kecske, de ki ügyel rá, ok, hogy van hozzá káposzta, de ki termeli? Dolgozunk, mindenki, aki akar, a maga területén. Mindenki specifikusan termel is. De biztos az, hogy érvényesül a mindenkori kereslet/kínálat törvénye? Vagy időnként "beleszólunk" kicsit a keresletbe, aztán rögtön a kínálatba is. Vagy nem csak időnként "szólunk bele", hanem ez vezeti a szokásainkat is? Ezt talán inkább a konkurenciától kérdezném. Mi építünk, ez a célunk. Mindenkire szükségünk van ehhez. Valami újat próbálunk építeni, olyat amit mások csak ígértek, vagy akár folyamatosan csak ígérnek. Ahhoz, hogy ezen akaratunk ne szélmalomharc legyen, csak arra van szükségünk, hogy mellettünk legyenek az emberek, akikért csináljuk. Egymagunkban nem tudjuk jól megcsinálni.

2010. július 9., péntek

Csak... egy imát.

Ő az egyetlen nagymamám, akit nagyon szeretek és tudom, hogy ő is nagyon engem. Már szinte 90 éves, de még nem szeretném elveszíteni. Nagyon sokat köszönhetek neki, gyerekéveimből szinte pont annyit, mint önzetlen szeretetéből mostanság. Szeretném, ha tudná, hogy mennyire sokat jelent számomra, szeretném tudni, hogy ma, amikor a kezét fogtam, érezte is ezt. Tudom, hogy felismert. És oly nehéz volt, hogy csak a jelenlétemmel segíthettem rajta talán. Annyiszor imádkoztál értünk Mama, és mi most érted imádkozunk. Legyél még nekünk.

2010. július 4., vasárnap

Vesedonorok

Válság ide vagy oda. Egyre többen vannak. Minap 6 kilométernyit jöttem gyalog be miattuk. Száguldanak. A jobbik eset az, amikor magányosan. Biztosan kemény érzés lehet. Annál a sebességnél. Biztosan kemény volt kamiont előzni, amikor a maxi lehúzott. De mi van, ha épp a tájat nézi a maxi sofőrje? És belé kapaszkodik egy kilógó akármi, s leszed. Ha esetleg túléled, lesz amit mesélni talán az unokáknak. Lesz aki meséljen. S ha nem lesz aki meséljen, akkor mi van?

2010. július 3., szombat

Drámai meccs

A hét utolsó munkanapjai nehezen múlnak el. Csütörtökön újra megmérkőztünk a segesváriakkal, ezúttal már jóval jobban ment. Aztán ma a hazaút volt érdekes, majd viszontagságos. Mivel egyesek a maxi-taxi szétesésére hivatkozva beszólnak az embernek (mosoly), kellemes beszélgetés előfeltételeit teremtik meg időnként. Egy-két poénra még fáradtan is kedve van az embernek, így akár ismerkedik is. A viszontagság azonban onnan eredt, hogy Koronka külső határában leállt a maxi, hisz a forgalom megakadt egy baleset miatt. És lévén, hogy egyes helyekre lehetőleg időben illik odaérni, a hátralévő néhány kilométer megtétele időben jobbnak tűnt gyalogosan, nyakamba vettem hát az utat. Egész nagy dugó volt, ezért jónak bizonyult az ötlet. Bár kissé hosszas a megvalósítása. De eredményesnek és szükségesnek bizonyult egy rossz lépésbe való belerángatás megelőzésében. Aztán már itthon, nyugisabban, a holnapi újabb mély-vízre készülve megnéztem a foci WB talán eddigi legdrámaibb meccsét (bár nem igazán sokat láthattam eddig belőlük). Az érdekes az volt, hogy előre éreztem valahogy, melyik megy be, s melyik mellé. Még kis mély-víz, aztán valahogy e hétvégén kis pihenés is jól fogna. De azt majd holnap kora délután, talán.

2010. június 30., szerda

Mélyvíz és rutin

Kevéssel reggel 7 után ébredek, a telefon riasztása előtt a már megszokott néhány perccel. Odateszem a konyhában a vizet melegedni a kávéhoz, irány a mellékhelyiség. Majd a kávé mellett böngészek még egy keveset, nagyobb részt csak nézek ki a fejemből. Amikor pontban 8-kor kilépek a házból, már a megszokott LP dallam megy a fülemben, 9 perc múlva már a maxinál vagyok. Vasárnap már rendesen hiányoltam reggel a megszokott zenét. Hétvégén bedobtak a mélyvízbe és megálltam a helyem, ami kellemes érzéssel tölt el. Biztos jó azoknak, akik megengedhetik most is maguknak, hogy kényelmesen megfutamodjanak néhány plusz óra munkától vagy munkába utazástól, de nem is akarok inkább erre gondolni. Majd egy hónap alatt rutinná vált már. Csak néhány pillanatra billent ki ebből egy bizonyos népcsoportra valahogy jellemző szag, amit az épp esős időben könnyen elnyom a másra koncentráló szervezet alkalmazkodó képessége. Minden nap közvetlenül emberekkel dolgozok, valahogy mégis magányos farkas érzés van bennem időnként. De még 20 perc és kis időre elmúlik. Az jó kérdés, hogy mennyi idő amíg ez teljesen elmúlik. Addig is, marad a rutin, majd a tinta hal.

2010. június 2., szerda

Vásárolj magyart!

Kezdhetném úgy is, mintha mi sem történt volna, mintha nem hiányoztam volna írásokkal a blogról. De sajnos nem igazán írtam újra az utóbbi időben, pedig lettek volna témák, készültek képek. Kissé stresszes volt az utolsó periódus, nem igazán gyakran állt oda az eszem az írásra. No, de ha már újra írásra adtam a fejem, a mai témája egy nem régi érdekes felfedezés. Lehet sokaknak nem új már a dolog, de találtam a negyedemben egy bevásárlóközpontot, ahol nagyobbrészt magyar termékeket árulnak. A polcokról letekintenek a rostos gyümölcslevek, 8 tojásos száraztészta, Pick Szeged Rákóczi szalámi, a Pöttyös túrórudi, Medve kenősajt, Tihany camembert, Tibi meg Boci csokik, Balaton szelet, Horváth Rozi fűszerek, Traubisoda, no meg a jó magyar borok (még Béres Lőcse Furmint is), hogy csak néhányat említsek. Ebben az üzletben még az Erős Pistán is azt írja: Kis üvegben gigantikus erő (és természetesen sokkal igazibb, mint a nagybányai gyártású). Arról nem is beszélve, hogy a kiszolgáló személyzet ismeretlenül is két nyelven (s először magyarul) kérte az aprót. Ugye nem kérdéses, hogy ezentúl inkább kicsivel tovább megyek vásárolni, mint az épp a blokkom alatt levő üzletbe, ahol a Csilla nevezetű, egyébként magyarul jól beszélő kasszás-nő, közel 6 éve folyamatosan nem hajlandó magyarul válaszolni az esetleges kérdéseimre. Hisz a termékek is jobbak, kedvesebbek számomra, ami számít, amint a városom kétnyelvűségének a tiszteletben tartása is. A második kép mutatja az ellen nem álló sorsát.

2010. május 11., kedd

Másfél év...

... és még mindig elevenen él az emléketek a szívemben. Nyugodjatok békében barátaim.

2010. április 28., szerda

Aktuális - Katyn

A délutáni pangásban filmnézésre adtam a fejem és megtaláltam a gépen egy lengyel filmet, amely címét amikor először láttam most pár hónapja, őszintén szólva még nem tudtam összekapcsolni a témával. De most, miután a lengyel elnök tragikus repülőgép balesete kapcsán többször is téma volt a katyni orosz népirtás kérdése, rögtön belekezdtem Andrzej Wajda - KATYŃ című filmjét megnézni. Megdöbbentő alkotás, amely nagyon élethűen elmeséli az akkori idők történéseit, megszemélyesített formában drámaian. Utána olvastam aztán a szörnyű mészárlásnak, amit az oroszok mai napig sem hajlandóak népirtásként elfogadni (hiszen akkor nem évült volna még el). Kell azt is tudni, hogy eredetileg a mészárlás 1940 április-májusa között történt, több helyszínen. A tömeggyilkosságot a szovjetek azon lengyel katonatisztek ellen követték el, akik a második világháború kirobbanásakor, 1939 szeptemberében a Lengyel Köztársaság keleti területein védték hazájukat az országba hadüzenet nélkül betörő szovjet agresszor ellen. Közülük nagyon sokan értelmiségi tartalékos tisztek voltak. És jóval 10 ezren felüli emberről beszélünk. Egy népnek a legfontosabb szakembereiről, akiket könyörtelenül, minden alapvető vádemelés és nemzetközi egyezmény betartása nélkül szervezetten lemészároltak.

Aztán a németek 1943-ban, amikor elfoglalták a területet, a katyni helyszínen tárták fel a tömegsírokat (amelyeket eredetileg már 1942-ben megtaláltak). Aztán a szovjetek, amikor visszafoglalták a területet, igyekeztek a németekre fogni mindent (aminek az előre elterveltsége abból is egyértelmű, hogy mindannyiukat (!) nagyrészt német pisztollyal végezték ki, tarkólövéssel), megcsinálták "saját" exhumálásaikat 1944-ben. És ezt az álláspontot, gyakorlatilag 1990-ig fenntartották, sőt a Lengyel Népköztársaság propagandagépezete (hisz egyértelműen szovjet komcsi befolyás alatt állt) is folyamatosan ezt hirdette. Végül aztán 1992-ben nyilvánosságra kerültek titkosított dokumentumok, amelyek között a P13/144 számú határozat, amelyben eldöntik a 14 700 hadifogoly és 11 000 rab agyonlövését.

Mindenesetre, a filmre visszatérve, személy szerint a fő üzenetét abban láttam, hogy bár remélem mindannyian tudjuk, hogy a történelmet a győztesek írták az eltelt évszázadok folyamán, azért időnként végül is fény derül eltitkolt szörnyűségekre, bár nagyon jól megszervezték őket. De azért mindent annak fényében ítéljünk meg, hogy a történelmet a győztesek írják.

Mindezeket végigolvasva a katyni népirtásról, meg tudom érteni, hogy miért tartják a lengyelek sokan elátkozott helynek azt, ahol idén a lengyel elit jó része másodszor veszett oda. A kérdés csak az, hogy vajon ezúttal tényleg külső beavatkozás nélkül történt-e ez. És nem bírom nem megemlíteni azt, hogy valahogyan a lengyel 1940 kisértetiesen hasonlít a magyar 1956-hoz. És a Rossz mindkét esetben ugyanaz volt.

2010. április 27., kedd

Időnként szeretnek

Csak vannak olyanok, akiket zavarok. Jó lenne tudni, hogy mivel, elmondhatnák. Kaptak egy lehetőséget, hogy bárki írhat nekem, a dolog nyitott. És, ha egyeseknek fáj az igazság, akkor ezt ki is használják. Gondolkoztam közöljem-e. De utálom a névtelen fenyegetéseket. Ha valakinek bármilyen problémája van, akkor nevezze meg a témát, amivel nem ért egyet. Lehetőség van kommentálni. Eddig még egyetlen egyet sem tiltottam le. Csak nemigen gerincesek az ehhez hasonló névtelen besszóllások:

Visitor 12974: Isten szajba fog baszni egy nap
Visitor 12974: es megbanod hogy a vilagra jottel

Régóta megijedhettem volna már. Sőt, folyamatosan ijedt vagyok. Lehet világra se kellett volna jöjjek. De kifejezetten jó érzés az, amikor egy sima véleménnyel bekavarok valakinek ennyire az "érdekébe". Barátom, ilyenkor is hiányzol!

UI. Isten megpróbáltatásai segítségemre vannak. Igyekszem tanulni belőlük. Máskor majd írd meg azt is, mivel zavartam meg a burádat.

2010. április 26., hétfő

Szó nélkül hagyni?

Régi téma ez már azon barátaimmal, akikkel többé kevésbé egyformán gondolkodunk. Melyik sajtóorgánumot olvassuk, nézzük naponta? Melyikben bízhatunk, melyik tájékoztat korrekt módon. A vélemények megoszlanak. Én meg azt mondom, kell ismerni, melyik kihez tartozik, és annak fényében olvasni talán mindeniket. Ahogyan az igazságnak is több oldala van, ugyanígy van ez a hírportálokkal is. Ritka az, amelyik teljesen független lenne. Ha mástól nem is, de egy eszmétől mindenik függ. A baj azokkal van, akik nem csak egy eszmétől, hanem vaegy érdekcsoporttól függnek inkább. És talán tagadják is ezt, és magukat függetlennek állítják be. Személy szerint jómagam mindent próbálok elolvasni. Az emberekkel is így vagyok, szeretem mindkét felet meghallgatni egy témában. És ettől függetlenül, az első oldal, amire rányitok, például amikor a csonkaországi választásokról akarnék infót, az az index (egyesek zsindexnek becézik, de ha ezt elmondom, csak nem leszek antiszemita, bár kitudja). Persze, utána nem azért nyitok más oldalakra, mert szükségem van arra, hogy szűrjem az onnan kapott infókat, azt anélkül is meg tudom tenni (legalábbis úgy érzem). Egyszerűen csak jól esik, ha pozitívan írnak arról, amiről az index negatívan. Hisz időnként még képekben is megnyilvánul a negatív hozzáállásuk. Ezt az érzést keltette bennem a második forduló képösszeállítása is. Tessék kérem végignézni, akinek van kedve, s türelme. ITT. Már magában az is érdekes, hogy az MSZP-s képeknél csak az van kiírva, hogy a képet ki készítette, a FIDESZ, meg a JOBBIK képekhez kommentár is van fűzve (azt meg se kérdem, miért nincs sehol az LMP). Nem mondom, időnként csípős. Sőt, frusztrációt sejtető. Hajrá fiúk, de nem a cannabis okozza a frusztrációt. Remélem nem arra fognátok. Az erdélyi kvázi alteregótokra, a transindexre már rá se szoktam nyitni.
UI. Bocsi, érdekes infó: Molnár Oszkár függetlenként (!) azon kevesek közé tartozik, akik egyéniben nyerni tudtak a FIDESZ ellenében.

2010. április 24., szombat

Kis barangolás

Rég nem barangoltam, így hát ideje volt. Észbontó, hogy ha az ember kicsit figyelmesen mozog a természetben, csendben és megadva a tiszteletet, mennyi érdekes dolgot felfedezhet. Magamra vettem hát a terepszínű felsőt és elvegyültem a fák takarásában. Persze, csak miután sikerült kikerülni a cementrengetegből. Kerültem az embereket kis ideig. És velem volt a "fegyverem". Az első meglepetés egy mókus volt, igaz ő még felkészületlenül ért, s így nem tudtam elkapni. Körbefutkározta az összes faágat. Aztán eszembe jutott, hogy amikor utoljára jártam a Somin, pont 20 napja, akkor leellenőriztem az ezelőtt 3 évvel ismert rigófészket. És újraépítésben volt része. Nem valószínű, hogy az ÚjHáz program keretén belül történt mindez. De ma, amikor megközelítettem, már ott ült a fészken a rigónk. Újra. És közelítettem. És újra. Már ott voltam a közvetlen közelében, és nem hagyta ott a fészket. Még egy akku cserét is kibírt. Végül azért csak kiröppent. És akkor jöttem rá, mire vigyázott annyira. Csupa tojásokra számítottam, de pont a megfelelő pillanatban értem én oda. Ezek a csupasz szörnyek, alig pár órásak lehettek, hiszen egyik testvérük még ki sem bújt a bölcsőjéből. Onnan a következő irány a BotKert volt. Fel voltam teljesen készülve a kerítésugrásra, de mikor odaértem, újra megtapasztaltam az országot, amelyben élni kényszerülünk. Nagyjából 20 méter kerítés lebontva, lehet még észre se vette senki. A megszokott varjúcsalád rikácsolása fogadott amúgy. És a virágaim, az a kevés tavaszi. Dühített kicsit, hogy nem kellett bemásszak. Mert én mindig tisztelettel tettem, erre egyesek ellopják a kerítést. No meg úgy tűnik, padokat is. Aztán hazafelé indultam, vissza a tető felé. Egyszer csak szembementem egy őzike fehér fenekével. Méterekre voltunk egymástól, de rögtön rájöttem, hogy hátból fúj a szél. Néztük egymást egy darabig, aztán mire az objektívben láttam volna, elszökkent. Nem ijedt meg túlságosan, így sikerült azért elkapnom. Ezek után visszatértem az ösvényre, a Somiig. De a másik oldalon is, lefele jövet. És, csak hogy megerősítsem a figyelmesség intézményét, találtam még egy elbujtatott esetet. Egy kismadár rakott fészket. Gondolom, egyértelmű...

Egy almafa virága

Rövid leszek ezúttal is, hisz nem igazán van, amiről írni szeretnék. Ezt a képet azért megosztom. Várom már én is a Tavaszt.

2010. április 11., vasárnap

Fekszem bár...

Fekszem bár szépen ülök, alszom bár a szemem nyitva, tátognál, bár homályos a kép, de az agyam tiszta, Ma szemezek a nappal, így még nem nézett rám senki, Talán ezért szeretem a sötétet, mert ott nem lát senkiiiii. Ott biztosan sosem. A barátom nélkül sosem ittam semmit. Lelkileg velem volt, van mindig. Talán szemezek a nappal. Szeressetek a katika dalát. Én napok óta azt teszem.

2010. április 4., vasárnap

Álomvilág kapujában...

Időnként az emberrel történnek kellemes dolgok, teljesen meglepetésszerűen, amikor nem is számít rá. Utána meg csak kapkodja a fejét, hogy akkor ez most mi volt? Miért volt? Szinte megfordul az is a fejében, hogy volt-e egyáltalán? Hisz reggel úgy ébredt, hogy semmi sem emlékeztette igazán arra a környezetében, ami volt.
No, de ettől függetlenül, egy kedves ismeretlen olvasóm sugallatára elmentem ma lefotózni Dumbóékat. Hát mit mondjak, egész reprezentatív személyiségük van, ami azt illeti. Ekkora állatot még egyet láttam, de arról inkább nem beszélek. De DUMBÓÉK legalább szelidek, lomhák, s egyben jópofák is. Egyesek sokat tanulhatnának szerintem tőlük. És amint látható, pózolni is tudnak, minden lomhaságukkal együtt. Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánok mindenkinek!

2010. április 2., péntek

Tegnap ápr. 1 volt

Köszönöm az engem olvasóknak a támogatást, annak kifejezetten örvendtem, hogy néhányan rájöttek, a tegnap április 1. volt. Hisz mi más lett volna. Vicc. Előre kitervelt, persze. Kezdjük már ott, hogy 2008-ban szerdán írtam az első bejegyzést. De egyébként sem szeretném abba hagyni. Tehát: nyugi! Az élet megy tovább, blogilag is. Legalábbis addig, amíg végül vége nem lesz majd.

2010. április 1., csütörtök

Döntöttem...

Igen, itt abbahagyom. Nem volt könnyű döntés, de a körülmények erre kényszerítettek. Elkezdtem 2008-ban, szintén egy csütörtöki napon, pont ezért újra csütörtökön döntöttem el, hogy nem folytatom tovább. Azért kezdtem el, hogy bárki kérdezhessen, aki meg szeretne ismerni és nem mások véleménye alapján. Ott van, el lehet olvasni a főoldalon. Nem elegen akartak ezzel a lehetőséggel élni, sokan inkább annak hisznek, amit hallanak. Így hát arra a döntésre jutottam, nincs értelme. Vannak más okok is, de azokról inkább nem beszélnék nyilvánosan. Köszönöm, hogy eddig velem voltatok időnként. Talán még írok.

2010. március 31., szerda

Tavasz, talán minden szinten?

Hacsak újabb meglepetések nem okoz valami be nem kalkulált havazás, ténylegesen elérkezett a tavasz. Az időjárásban is, majd esetleg a szívekben is. Eltelt biza kis idő, mióta nem írtam. Már kritikát is kaptam emiatt, de hát mindenkinek vannak periódusai és periódusai. Bár lett volna miről, csak hát van olyan, hogy pillanatnyi időhiány. És később meg már nem annyira eleven az érzés, amiről az ember írna. Vagy ha eleven is, de nem tisztult le teljesen. Mindenesetre visszakaptam valamit, ami régen az enyém volt. Igaz, hogy csak részlegesen és emiatt nem is jelent éppen annyit. Bár lehet, hogy nem megalapozott az összekötés, de pont a hiányzó rész fáj a legjobban. De mindent nem akarhat az ember. Volt egy-két emlékezetes kiruccanás is ebben a második felében március hónapnak, viszont az utamba kerülő virágokat, ha lehetett megörökítettem. Sikerült is belőle egy kis VÁLOGATÁST összehozni. Persze mindenki annak örül aminek tud, így azért vannak még elintézendő dolgok. Aztán még említésre méltó az év első piknikje is, megerősítendő, hogy a tavasz lehetőséget biztosított hozzá. Fotóalanyok pedig mindig is akadtak, csak nyitott szemmel kell járkáljon az ember a világban. Úgy gondoltam, megosztom a piknikes KÉPEK egy részét is. A továbbiakban az élet megy, egy kevéske reménykével a jobb jövőről.

2010. március 14., vasárnap

Ki, mit, de mikor?

Rómeó nem politizált. Vajda nem hitte el sosem, hogy egy nő szerelmes lehetett volna belé. Van aki verseket is írt, politizált is, szerelmi ügyei is akadtak bőven, de neki meg a gerince nem volt soha egyenes. Az irónián túl, talán fel kell fognunk, nem kaphatunk meg mindent, amire vágyunk. Időnként talán pont azt nem, amire leginkább vágyunk. Maradunk néhány régi elmúlt pillanattal, igyekszünk abból táplálkozni, és egyenes gerinccel maradni mégis. Hogy annak hiánya, amire vágyunk, nem kergetett minket abba az elkeseredésbe, hogy cselekedeteinket ki kelljen magyaráznunk. Kapaszkodunk abba a néhány pillanatnyi jóba, ami történik velünk, még akkor is, ha pontosan a pillanat rövidsége a legfájdalmasabb. Megrázzuk magunkat és megyünk tovább. Remélve, hogy egyszer majd eljön a mi időnk is, ha nem lesz még túl késő hozzá.

2010. március 4., csütörtök

2010. február 24., szerda

Üzen a tavasz

És ha üzen, én átveszem, ott vagyok, megtekintem, megörökítem. Ezt tettem ma is, amikor egy hirtelen ötlettől és a lehetőségtől vezérelve elsétáltunk a hóvirágok búvóhelyére, illetve hát, egész pontosan egyik kibúvó helyükre. Elképesztő, hogy bár néhány napja még több centis hó volt és fagyás, aztán 1-2 enyhébb nap után ezek a törékeny kis hírnökei a tavasznak már kidugták a fejecskéjüket. Így hát én se voltam rest, lencsevégre is kaptam a jó HÍREKET. No meg a legszerencsétlenebb landolást is, de az elég durva és személyi jogokat sért (ha lehet így mondani), ezért nem hozom nyilvánosságra...

2010. február 23., kedd

Öngyilkos nemzet?

Régóta próbálok magyarázatot találni arra, miért ennyire önmaga ellen játszó nemzet az, amelynek ettől függetlenül büszkeséggel mondom, hogy tagja vagyok. Hiszen annyi mindent adtunk mi a világnak, amire mindannyian büszkék lehetnünk. Sőt azok kellene legyünk. Emberi szinten is tapasztalok ilyen dolgokat igaz, hogy egyesek teljesen megtörnek egy idő után, és elvesztik minden büszkeségüket, önmaguk ellen dolgoznak, teljesen kivetkőznek emberi mivoltukból, aztán meg az elszenvedett keserűségekre hivatkozva próbálnak mentegetőzni. Talán az egyének eme genetikai hajlamára vezethető vissza az egész? Időnként olyan cikkeket olvasok csonka-magyar források után, amelyhez hasonlóakat a román sajtóban nem illetnek ugyan akkora fontossággal. Cikkeket, amelyek valószínűleg hatnak X % magyarra. Ellenőrizze le mindenki magának a következőt. Hátrányban. A cikkben szó van arról, hogy: "A térség legnagyobb „állampolgárság-szédelgője" mind a mai napig Románia". Így hát jogosan fogalmazom meg talán a kérést. Nézzen mindenki utána, hány román sajtóorgánum említi meg ezt a cikket, amiről a Magyar Távirati Iroda tudósít, és amit az erdely.ma is átvesz. Kommentár nélkül. Kinek fordult eddig már meg a fejében az, hogy talán ezen hosszútávú stratégia eredménye az, hogy a szülővárosom hivatalos európai neve nem Marosvásárhely? Miközben a történelmileg jogosult magyarok 25%-a szavaz a kettős állampolgárságra, hány románt láttatok tiltakozni a moldávok ellen, akik ingyen tanulnak az egyetemeiken? MI csak barátkozzunk azokkal, akiket "kiválasztottak", hogy minket képviseljenek...

UI. Néhány KÉP a hétvégéből is, hogy ne csak száraz politika legyen ebben.

2010. február 17., szerda

2010. február 16., kedd

Újabb kedd, és szeptember 16

Egész pontosan 5 hónap telt el azóta. Gondozás, beszélgetés, biztatás, remény. És nyertesek vagyunk. Már a tegnap voltak erre utaló jelek. Konkrét jelek, amelyeket egész egyszerűen úgy lehet leírni, hogy lila színárnyalatok voltak. Végül is nem késtek el, hozták a papírformát, csak hosszú volt az az 5 hónap várakozás. Egyelőre egyetlen biztos befutó van, de ő fantasztikus szépségével még több fényt vonz a szobába. Persze az egész Crocus-projektnek van egy olyan része is, ami a megörökítésről szól, a bimbó kifeslésének a nyomon követéséről. Az egész ÍGY kezdődött szeptember 16-án. ITT az első jel. Aztán a további képeken, amennyire az időm megengedte, szinte folyamatosan lehet követni amint a bimbó kibomlik. És holnap folytatódik kis kieséssel a képkavalkád. Jó érzés a siker, és remélem még nincs vége, hiszen elvileg más színű társak is meg kellene mutatkozzanak. Nem is csoda, hogy a keddi focizás az elmúlt néhány hónap legjobb formáját hozta. Egyszerűen szinte minden összejött. Mondjuk az is, hogy a fáradtság miatt este már csak arra voltam képes, hogy Ramazzotti 2004-es római koncertjét megnézzem, de azt is ajánlom mindenkinek, mert fantasztikus. Sosem tartottam magam nagy koncertezőnek, és mindig azt mondtam, olyan koncertre érdemes elmenni, amikor a szövegeket ismeri az ember. Pontosan ez a hátborzongató abban a koncertben, ahogyan a stadionnyi ember végigénekli gyakorlatilag az összes számot.

2010. február 9., kedd

Egy kedd, majd Az időutazó felesége

Egy különleges keddi nap, ami nem csak azzal telt, hogy vártam az esti focit. Ezen a napon a déli kávé közben volt valami édesebb. És az ilyen pillanatoknak csak örülni lehet. Aztán utána örömmel mászik ki az ember a havas erdő alá elkészíteni az elképzelt panorámát a városról. Aztán a fizikai megerőltetés esti pillanatai utáni vegetálás, majd újra egy találó film kiválasztása. Már a téma is érdekes, a leírás. Tehát lássuk... Érdekes kezdés, talán majd minden érthetővé válik, illetve érthető, mivel elolvastam az ajánlást... Ilyen hirtelen vacsorameghívást... No de, miért csak meztelenül lehet idő-utazni?... Hát puff, mi mást mondjak erre? (Iszol valamit? - Nem arra vágyom.)... És a lány odaadja a pokrócot. De tényleg, miért csak meztelenül lehet idő-utazni?... Vajon ez hányadik típusú találkozásnak minősül?... Létezik, hogy nem más a legtökéletesebb pasi?;))... Vannak nehezen felfogható, megemészthető, megérthető dolgok... Hát könnyű nem lehet neki, bár eddig minden helyzetből sikerült kimásznia, de megérti az, aki számít neki... És majd csak összeáll az értelme ezeknek a teljesen összevissza idő-utazásoknak is... Vannak nehezen elfogadható dolgok is, amiken szeretne az ember változtatni, de nem engedik, az ereje véges... "Tudod, soha nem akartam ragaszkodni senkihez, akit talán elveszíthetek, de már túl késő. Nem azért, mert szép, okos és tökéletes vagy, hanem mert többé már nem vagyok magányos." És a válasz: Ezerszer is Igen... Az após jópofa és az a véleménye: Az élet egy játék... Jó lenne szerezni egy jó kirándulás tervezőt, aki nem a legrosszabb időpontokra tervezi be a kirándulásokat... Mert hogy vannak nem jól kiválasztott pillanatok is, ugye?... De legalább gondoskodott előre ruháról... "Nincs semmi baj, csak reméltem, hogy engem veszel el."... Minden lehet olyan szép... Csak időnként a rossz hírekre is legyenek logikus magyarázatok... És a helyzet komplikálódik... Az idők közötti összezavarodás... Na ez talán már tudathasadás... Aztán megható tudathasadás... S most éppen 5... Még nincs vége, de közeledik... Csak rossz helyen, rossz időben... "Ha tudtam volna, hogy jössz, itt vártalak volna a réten."...

2010. február 6., szombat

Komcsi gondolat

Egy régi komcsi meggyőződésű taxis hozott ma haza. Nem lepett meg, hiszen utaztam már vele néhányszor. Magyarázta a már jól megszokott téziseit, hogy mennyivel jobb volt akkor. Így, a gazdasági recesszió körülményei között még talán egyes dolgokban igaza is lehetett volna. Egyetlen dolgot feledett elmondani, felismerni. Nem biztos, hogy annak idején ilyen nyíltan mert volna beszélni ezekről a dolgokról egy ismeretlennek. Beszélgettünk még vagy 10 percet az érkezés után is. Én meg újra rájöttem arra, hogy ha valakinek van egy fix ideája, akkor teljesen hiába próbálsz neki bármit elmagyarázni, ami azzal ellentétes. Tudtam én ezt egyéb tapasztalatokból már, most csak megerősödött bennem. Amúgy meg én is téged.

2010. február 2., kedd

Őzek az erdőben

Még a tegnap történt, sétára indultunk, s nyakamba tettem a gépet. Somos-tető, aztán bele a ropogós hóba az erdőbe. Egy sorozat a panorámához, aztán indultunk is tovább be a fák közé. Csend volt, csak halkan beszéltünk. Az erdőben így illik járkálni, hogy ne háborgassuk a nyugalmát. Talán pont arról beszélgettünk, hogy nem lenne szabad nagy hangzavart okozó járműveket beengedni, amikor kiszökkent az ágak közül néhány őz. Két fiatal bak és három suta. De nem ijedtek meg túlságosan, mert megálltak még egykét fotó erejéig. Aztán amikor tovább mentünk, a másik oldalon még többen voltak, őket már be kellett cserkészni. Az adrenalin felszökött, vadásztunk rájuk, békés szándékkal. Kellemes séta volt, az biztos, íme néhány KÉP. A hétfői nap egyetlen pozitívuma egyébként. Utána csak aberrációk, félremagyarázások, kavarások. De közben is rád gondoltam.

UI. És nézzétek meg az "I Hope The Serve Beer In Hell" című filmet, akár tanulni is lehet egy komédiából.

2010. január 31., vasárnap

Ködbe és hóba burkolózva

Szeretem ezt a helyet. Kedvesek az emberek és fantasztikus az elhelyezkedése. Kiruccantunk, havas tájat fotózni. Nedves volt már a hó, meg csúszkáltunk is rendesen, de cipeltük az állványt, s szeltük a ködöt. Aztán időnként kibújt egy-egy magasabb pont a felhők közül, s lekaptuk, mint a képéhségünk megoldását. Lehettünk volna többen is, például ott lehettél volna te is. De még sosem késő. Volt ahova képileg szinte teljesen hiába másztunk fel, de akkor is megérte. Jó kis kirucc volt. Meglett az első panoráma, meg egyéb KÉPEK.

UI. Aztán vissza a realitásba, ahol mindenki kavarja. És az a helyzet, hogy az kavarja a legjobban, aki másokat mindegyre megvádol ezzel.

2010. január 21., csütörtök

A Thing About You

Akikre bármikor számíthatok. A Roxette megadta erre is a választ:

I pick up the phone, I’m dialing your number
While I pray you’re at home, at home and alone
’cause I can’t function on my own
And I’ll never stop believing

The reaping is done. You are the one
The radio is on but sound is all gone
And I wanna walk out in the sun
But lately, that’s been very hard to do

I’ve got a thing about you
And I don’t really know what you do
’cause I’ve got a thing about you, hey you

I pick up the phone, I’m dailing that number
And my heart like a stone waits for the tone.
Oh, I can’t make it on my own,
And I’ll never stop believing.

I know what is right and this is so wrong
Alone in my bed, better off on my own
The tv is on, but the colours are gone
And lately you’ve been painting my world blue

I’ve got a thing about you
(I’ve got a thing about you)
And I don’t really care what you do
I’ve got a thing about you
(I’ve got a thing about you)
Hey you

I’ve got a thing about you
I’ve got a thing about you-ou-ou-ou

Lately, you’ve been painting my world blue

I’ve got a thing about you...
I’ve got a thing about you...
And I don’t really know what to do
I've got a thing about you...
Hoping this story cuts through
I've got a thing about you...
...a thing about you...

2010. január 20., szerda

Egek ura (most senki se fura)

A keddi foci után jól esik a pihenés, de azért valamivel el kell ütni az időt a barlangban. Megnéztem hát az Up In The Air-t (Egek ura a magyar cím, innen jön ezúttal). Érdekes, érdemes. Alapjába véve egy szubjektíven kommentált filmajánlót is megért volna, de nem volt hozzá nagy kedvem, így hát néhány impresszióval megoldom talán. Úgy tűnik, valami segít néha abban, hogy a megfelelő pillanatban nézzek meg megfelelő filmeket, és így a hatásuk sokkal erősebb. Van egy pont ebben a filmben, ami kifejezetten brutális fordulat. És őszintén szólva meglepett. Aztán megerősítette bennem azt, hogy egy adott pillanatban, még az addig életünk céljaként elképzelt dolgok is elveszíthetik értelmüket és értéküket, ha nem találunk meg valamit, amiről időközben felismertük, hogy fontosabb.

Ezenkívül ma említett valaki egy érdekes idézetet, meg kell osszam, mert jó lenne, ha igaz lenne: "Az elmúlt szerelem - kialudt vulkán. Sohasem mondhatod el, hogy az újabb kitörés veszélye teljesen megszűnt." Egyébként Goga.

És, mivel végezetül egy résznyit suttogtam is: "-Segíthetek valamiben? - Néha egy ölelés jól esik."

No, meg egy cikk, amely végén annyi idő után is megemlékeznek valamiről: http://www.mno.hu/portal/689100 . Jó tudni ezt.

Jó sok mindent összezagyváltam.

2010. január 18., hétfő

Medvebarlang

Úgy jártam, mint a medve. Kidugtam az orromat a barlangomból és megpillantottam egy napsugarat. Aztán egyszer csak eléje húztak egy nagy felhőt. Mit tehettem? Visszabújok a barlangba, s felkészülök a következő télre. A crocusok nem hazudnak. Csak akkor nyílnak, ha van kinek.

2010. január 17., vasárnap

Dedikáció.

Én olyan rákattanós vagyok. Nem félreérteni, zeneszámokra szoktam időnként rákattanni, s olyankor sokszor napokig mehet ugyanaz a szobában. Persze csak, ha egyedül vagyok, mert nem szeretnék senkit megőrjíteni. Általában a szöveg az, ami megfog, és szükséges, hogy találjon az éppen aktuális érzéseimhez. Így hát egy régi számot dedikálok, a célszemély tudni fogja, hogy neki szól, ha elolvassa ezt. Esetleg tudathatja, ha rájött. Timmy T - One more try. No, és a crocus is nyílhatna már, bár érzem én, miért várat magára.

2010. január 14., csütörtök

Előrejelzés?

Maya kalendárium. Vége. Szólok előre, itt csak egy filmről van szó. De lehet, nem csak. Egy filmről amely megmozgathatja a fantáziát. Mi van akkor, mi lenne akkor, ha így történne? Mindenre nem tudnak kitérni a filmben se. De mi van, mi lenne akkor, ha jönne a végső pillanat? Ha pontosan a reményeid közepébe csapna be. Ha el nem mondott dolgokat egyszer csak késővé tenne az elmondáshoz. Olyan dolgokat, amelyeket tartogattál, kerested hozzá a megfelelő pillanatot. Lehet, már rég el akartad őket mondani, de még nem találtad meg az erőt hozzá. És amikor jön váratlanul az a pillanat, akkor messze vagy ahhoz, hogy végre elmondhassad. Messze vagy attól, akinek el szeretnéd mondani. Még két év. 2012. Talán csak egy vicc.

2010. január 11., hétfő

Elképzelt születésnap

Ma van a kedvenc regényhősöm születésnapja. Isten éltessen kedves Werner Holt barátom, sokat harcoltál te is életedben, azért is, amiben hittél, ameddig hittél benne és a szerelemért is, mert abban mindvégig hittél. Éppen 90 vagy ma.

Ajánlom mindenki figyelmébe a könyvet, Dieter Noll - Egy ifjúság regénye. Bár nem könnyű rátalálni, elég ritka példány.

2010. január 10., vasárnap

Ha másért nem is (If Only)

Újabb JLH film. Mivel, hogy nincs már csak 3 rész a Suttogóból, meg kell ezt is nézni, főleg, hogy a hugi is reklámozta (miután elküldtem neki). Kedves, talán túlságosan is odaadó lány, és a srác, aki sok fontos dolgot elfelejt, de úgy tűnik, mégis érdekli a dolog... Aztán rögtön itt egy fura helyzet, kérdés, hogyan sül el... Aztán az angol pasik megbeszélik, hogy mennyit ártott a segítség... No meg egyéb ökörségeket is... Egy taxisnak megnyílni, elmondani a problémáink? Segíthet-e kívülállóként?... Biztos nálunk is vannak ilyen jó fej taxisok... Csak a jó lépés után, miért negatív dolgokról beszélgetni mégis a vacsoránál?... Aztán, amikor jó irányt vesznek a dolgok a beszélgetésben, jön az argentin út (az egy viccből kihámozott fogalom)... Ami megmagyarázva már nem is annyira argentin. A nagyon magas második hely talán senkinek sem felelne meg... Aztán újra ugyanaz a taxis, elviszi... s a fájdalom... "Azt mondják, hogy egy kapcsolatban valaki jobban szeret. Istenem, annyira szeretném, ne én legyek az."... És ez hogyan lehet?... Újrajátszás?... hát lássuk, kikerülhetjük-e a sorsot, ha erről szól... Az újrajátszás ugyanolyan kedves, de jelekkel... És több mint egy deja vu... És újra a taxisofőr, ki ő? Hogy tud adni egy másik esélyt... Elkeseredett megoldások... De az idő szorít és egyre újabb jeleket ad... "Intenzív közelség. Hogy megosszunk dolgokat. Jelentéktelen dolgokat és fontosakat."... Sok minden, a lényeg megváltozott, menj!... Különböző ötletek, ha bejönnek majd... De ez elég kell legyen... Szinte minden úgy működött, mint eredetileg az "álomban", és meg fogjuk kapni az irányt, ahogyan cselekedni kell, hogy elkerüljük azt... és akkor a megoldás, lássuk csak, mi lészen az... Az emberek meg kell tanuljanak újra szeretni, még akkor is, ha attól megszakad a szívük.

2010. január 9., szombat

Most..., és hátha.

Miért adtam fel? Nem adtam. Csak kivárok. Biztosan sokat veszítek is ezzel. De lehet, hogy többet nyerek. Hisz a legfontosabb, mindig a végeredmény. Ami közben történik, az csak annyira legyen nehéz, amennyit még elviselünk. És akkor van egy ilyen este, ami óriásit növel azon, amit még el tudunk viselni. Meglehet. És csak neked, Boldogat. Remélem egy icipicit segíthettem, hogy az legyen. Mert szeretnék egy újabb esélyt, egy újabb reményt. Ilyen egyszerű lehet az élet? És talán kinyílik egy kis crocus.

2010. január 3., vasárnap

What are you doing?

Egy új év, mit teszel? Csak szavak jutnak eszedbe. Jenga, Quimby, szeretet nélkül minden ház üres. Rakétákat lő a telihold, míg hánysz én tartom a fejed. Minden városka lakatlan, minden zseni ügyetlen, félős nyuszi csak a kalapban. Ami ma még az ajtón bejött, az holnap a kulcslyukon kimegy. Na, ilyen volt a szilveszterezés. Gondolom nem sokat értett senki abból. amit mesélni próbáltam. És ez pontosan azért van, mert a saját emlékeim nem is tudom úgy elmesélni, hogy más élvezze őket. Erre ma rájöttem. S arra is, hogy új év, kihívás. És valahogy 2011-et is meg kell érni. Újra mondom, félős nyuszi csak a kalapban. Jenga. A barátok büdösen is el kell fogadjanak. Hiszen zuhanyzol majd, amikor megtalálod az értelmét. Jenga, Ajjajjaj. És újra a Jenga. Szerelmes vagyok. Csak még nincs kibe...