2008. november 29., szombat

Ébredj Nyárádmente!

Az első gondolatom az, hogy mellveregető magyarnak fognak nevezni egyesek. Mint ahogyan a Csonkamagyarországon nevezik azokat, akik kezükbe vesznek egy Árpádsávos zászlót és azt üvöltik, hogy: "Gyurcsány takarodj!". Nem azért ez az első gondolatom, mert szégyellni fogom, ha annak neveznek. Amiatt gondolok erre, mert azon gondolkodtam el, miért nem létezik a mellveregető román, mellveregető szlovák, netalántán szerb fogalom. Miért van az, hogy ezek a népek nem bélyegzik meg ilyen jelzőkkel azon polgártársaikat, akik nemzeti öntudata talán kissé magasabb szintet üt meg. Akinek számít az, hogy ámítják csak, vagy valósan képviselik valakik. Aki felfogja azt, hogy miért kell az autonómia. Miért kellenek olyan emberek, akik hisznek benne, akik el tudják mondani, mit nyerünk vele. És miért nem kellenek azok, akik csak felhasználják holmi kampányszlogenként, 4 évente. Nekünk erdélyi magyaroknak lesújtó véleményünk volt azokról, akik Gyurcsányt választották vezetőjüknek. Éreztük ezt mindazok ellenére, hogy sajátmagunk által választott vezetőink voltak az elsők, akik üdvözölték a sikerét. De én most is azt mondom, akkor nézzük le őket, akkor vegyünk a bátorságot és csak akkor érezzük a magaslaton magunkat, ha képesek vagyunk gerincesebb vezetőt, képviselőt, szenátort megválasztani magunknak. Ha képesek vagyunk meggyőzni azt a közösséget, amelyben élünk, hogy elmenjen választani akkor, amikor lehetősége adódik a választáshoz. És mindenki magával vigyen, ne egy, hanem minnél több embert, aki elősegítse az első lépését 18 év után annak, hogy legyen bár egy emberünk, akit nem az mozgat, hogy elárulja azokat, akik megválasztották, hanem hogy legjobb tudása szerint képviselje az érdekeiket. És ti, Szovátaiak, Nyárádmentiek, mindazok, akik a 2-es szenátori körzetben lehetőséget kaptatok arra, hogy nekünk is megválasszatok végre egy ilyen embert, tartoztok ezzel, nem nekünk. Az egész erdélyi magyarságnak tartoztok ezzel. Nehogy azt higgyétek, hogy nem látom a saját felelősségünket. Hiszen mi is kellett volna támogassunk magunknak egy jelöltet. Kis erőfeszítéssel megtehettük volna. De alapjába véve adtunk egyet oda, ahol a legnagyobb az esélye. Kampánycsend van, nem említettem egyetlen nevet sem. De a kampánycsend nem azt jelenti, hogy nem beszélhetünk embertársainkkal arról, hogy miért kell elmenni szavazni. Mindenki menjen el. Jómagam is ezt fogom tenni. Nem azért, mert van kire szavazzak. Hanem, hogy ne használhassák fel a szavazatom. Érvénytelen szavazólapot fogok az urnákba tenni. De ti, akiknek van választási lehetőségetek, olvassátok a verseket, de szavazzatok az igaz emberre.

2008. november 26., szerda

És én kivel szavazzak barátom?

Javában dúl az uborkaszezon a lehetőségek országában. De én inkább úgy fogalmaznék, hogy az egyeseknek lehetőségek országa, mert másoknak korlátozottak a lehetőségeik. Őszintén megvallom, hogy az új román választási rendszer, ez a hihetetlen módon beharangozott egyéni választókerületes "lehetőség" két vállra fektette azon vesszőparipámat, melyet annyiszor emlegettem már sokaknak, hogy el kell menni szavazni mindenképpen, mert az esélytelent választani is jobb, mintha véleményt se mondanunk. Valahogy éreztem, hogy sokkoló hatással lesz rám ez, mert csak ma vettem rá magam, hogy behatóan tanulmányozzam a helyzetem. A szavazatom helyzetét. A mai napig egy dolgot tudtam biztosan, hogy kire NEM fogok már szavazni. Szomorúan el kell mondanom, a helyzet elkeserítő számomra. Politikusaink (már aki magáénak vallja őket) sikeresen átvertek ezúttal is. Az egyéni választókerületes szavazás azt hozza, hogy kevesebb esélye van a kis pártoknak. És így annak is, hogy becsületes ember is jelöltesse magát. Semmit nem bíztak a véletlenre. Még azt a kevéske szavazatot sem, amit gondolkodó emberek talán kevésbé esélyes jelöltekre adnának le. Mert ugye, az MPP nem indított jelölteket pártként. Ez részben a pénzhiánynak is tudható be. Hiszen egy jelölt indulásához 100 millió régi lejt kellett letétbe helyezni. Számoljunk csak utána, kinek van annyi pénze, annyi jelölthöz. Igen, tudjuk kinek. És akkor itt van egy másik vesszőparipám, ami újra bizonyítást nyert. A politikumnak az érdeke mindenkoron az, hogy külső emberek ne kerülhessenek a rendszerbe. Szinte mindegy már az is, hogy éppen melyik politikai alakulat van kormányon. Mert a rendszerben lévő ellenzék is emberekből áll. És a döntéshozó embereik gondoskodnak arról, hogy ők bejussanak és ez az igazán fontos számukra. Gondoljuk csak el, mit kellett tennie ahhoz az UDMR-nek, hogy a rendszer magáénak tekintse és ne próbálja meg kizárni. Mit kell tennie ahhoz, hogy kitaláljanak nekik a barátaik egy "alternatív küszöböt", amikor annyira elveszítették már a támogatottságukat, hogy az erdélyi magyarok 60%-a el sem megy szavazni, hiába riogatják már (az amúgy sem a közösség számára, csak egyéni érdekek szempontjából) sikeres parlamenti képviselet hiányával. De azt is el kell mondjam nektek, vagy egy régió, amely lakósait őszintén irigyelem. Egy sajátos helyzet, egy komoly egyéni erőfeszítésből kifolyólag és egy lelkes csapat munkájának köszönhetően, a Maros megyei 2-es szenátori körzet lakóinak igazán letősége van választani. Irigylem őket, ők választani mehetnek, míg én üres szavazólapokat fogok az urnába dobni. És ráadásul az illető körzet lakósai nyugodt lelkiismerettel szavazhatnak egy igaz emberre, mert senki nem vádolhatja utólag őket azzal, hogy ezáltal veszélyeztették a magyarság parlamenti (árnyék)képviseletét. Hisz az alternatív küszöbbel amúgyis bejut az UDMR. Egyetlen kérdés fogalmazódik csak meg bennem, drága barátom. Felismerik-e ezek az emberek, hogy mekkora lehetőséget adott az Úr a kezükbe? Felismerik-e azt, hogy azokért is teszik majd, ha a megfelelő emberre szavaznak, akiknek nem adatott ilyen lehetőség, hogy egy megfelelő emberre szavazhassanak. Akiket szintén ez az ember kell majd képviseljen a Parlamentben, mert akikre szavazhatnának, azokról már nagyon jól tudják, hogyan "képviselik" őket. Kérdezem tőled barátom, hiszen annyiszor beszélgettünk már erről, amikor még közöttünk voltál. Ezúttal felismerik-e azok, akik a lehetőséget kapták. Elegen felismerik-e? Ismerjétek fel miattunk is és SZAVAZZATOK Dr. KINCSES ELŐDre. Azok, akiknek megadatott a választás lehetősége.
Ja UI. Köszönöm két jó barátnémnak, hogy sikerült ma kicsit feldobjanak, mindig így járok velük.

2008. november 24., hétfő

Az élet megy tovább?

Nem igazán tudtam írni mostanság. Igaz nem is történt sok minden, mintha megállt volna az élet. Csak melo, és emlékezés. Mindenfelé az emlékezés. Aztán csütörtökön kirándulni indultunk, 6 csonkaországi ügyvéddel körbejártuk a Székelyföld egy részét. Néhányuk először járt itt. Jópofák voltak, enyhén vegyes társaság, évfolyamtársak, akik annak ellenére megmaradtak barátnak, hogy egyes kérdésekben teljesen másképpen gondolkoznak politikailag. Teljesen érdekes volt, amint megpróbáltak önmaguknak magyarázatot adni arra, miért szégyenlik vagy félnek attól, hogy kezükbe fogjanak egy magyar zászlót a hazájukban, amit Magyarországnak hívnak amúgy, és hogyan jutott oda a helyzet, hogy azok, akik ezt meg merik tenni, azokat szélsőségesnek titulálja a sajtó. És akkor vajon kinek érdeke ez, kinek a kezében van az illető sajtó. A válasszal nem mindenikük értett egyet én pedig meséltem nekik arról, hogy milyen élményeim voltak, amikor 2006-ban a FIDESZ kampányban segítkeztünk jóbarátommal Miskolcon. Arra gondoltam, hogy bár vitáznak, mert nem értenek mindenben egyet, azért jóbarátok. Hát akkor, ha teljesen egyformán gondolkodnának sok kérdésben, politikában, közéletben, magánéletben. Akkor mennyire jó barátok lennének? Aztán kirándultunk is. Parajdi sóbánya, rég nem voltam, Korond, Farkaslaka, Udvarhely, zetelaki tó, Libán, Gyergyóalfalu, Bucsin. Havazott rendesen, de sikeresen előzgettük a kamionokat. Még időben értünk vissza Szovátára, hogy hazafuthassak focizni. Nem szabad kihagyni. Aztán vissza Szováta. Hálásak voltak, hogy megkirándultattuk őket. Érdekes tapasztalat volt nekem is elbeszélgetni velük, látni, hogyan gondolkoznak, s miért.
Aztán hétvégén Kolozsváron voltunk, kis találkozáson. Szerettem volna tovább is menni, de máskorra maradt.
Ma pedig meglátogattuk jóbarátaim sírját és meggyújtottunk egy gyertyát az emlékezetükre. Ennyi néhány szóban az eltelt időről. Az emlékeket pedig őrizzük, ne feledjük. Mert azok által élnek örökre.

2008. november 15., szombat

Az igazság kéri...

Drága barátom, eltemettünk. Szép temetésed volt, sokan voltak nagyon, azt mondják. Nehéz volt még odamennem is. Ráadásul időben akartam odaérni, legalább most ez egyszer. És túl hamar érkeztem. Mert akkor még mást temettek. Aztán, amikor végül odaértünk, erős akartam lenni. Csak akkor gyengültem el, amikor az édesanyádhoz odamentem. Ő egyedül maradt, tudom és itt most megígérem neked, hogy vigyázni fogok rá. Ott álltam a földi maradványaid mellett, és nem tudom, őszintén szólva, hogy én támogattam drága édesanyádat vagy rá támaszkodtam mindvégig. Mert ő is nehezen viselte, én pediglen fel se mertem nézni, mert elnyomtam könnyeimet, de tudtam, hogy ha véletlenül vaegy közös baráttal szembenézek, annyi lesz az erőmnek. El kell neked mondanom, hogy komoly megpróbáltatást jelentettek a Nagy Laci szavai. Csodálom, hogy volt ereje elmondani, én nehezen tudtam elviselni őket sírás nélkül. Annyira elevenen érzékeltette, mit veszítünk el veletek. Időközben csomó információ. Mind értékes, mert pontosan akarom tudni, miért történhetett ez meg, hogy elveszítsem a legjobb barátom. Ezenkívül pedig, blogom olvasóinak is kell garantálnom, hogy amiket itt olvasnak, azok csak a hiteles források, az igazságok, majd amikor az elméleteim írom, akkor külön megjegyzem ezeket. Írjunk arról, hogyan történhetett. A rendőrségi jelentést megkaptam. Az azt mondja, folytonos vonalon előzés, a hiba egyértelmű. De azt is mondja, hogy a megelőzendő autóba beleakadtak, aztán megpördültek és átdobta az őket a túlsó oldalon szabályosan közlekedő kamionba. Feltevődik a kérdés, mit tett a megelőzésre váró kamion azért, hogy senki ne haljon meg? (leellenőrizendő info van arról, hogy már régóta akarták megelőzni, de nem engedte). Jómagam is járom az utakat, és ezen úton is figyelmeztetem a kamionosokat, tisztelet a kivétel. Azt tapasztaltam, sajnos, időnként. Vannak közöttük rosszindulatúak. Ez a B. JAN ANTONI az, akinek a lelkén szárad a mi két jóbarátunk élete. De igyekszem a teljes igazságot kideríteneni.

2008. november 14., péntek

Csúnya, ködös napon...

Hisz minek is sütne ki a nap? Ma temetjük el drága barátaimat. Legyen könnyű sírjukon a föld és nyugodjanak békében, emlékük örökké élni és fájni fog szívünkben. Nem vagyok felkészülve. De ez nem idő kérdése, sosem lettem volna kész erre, és soha nem hittem, hogy valaha is megtörténhet ilyen szörnyűség, pedig tapasztaltam már néhányszor a élet igazságtalanságát. Levente és Ildikó, mi megyünk tovább és emléketek segít majd utunkon. És az fog erőt adni, hogy túléljük ezt az életet. Az a legfájóbb, hogy amíg el nem veszítettelek Titeket, sosem fordult meg a fejemben, hogy mennyire hiányoznátok. És emiatt valószínűleg sosem mondtam azt Nektek el, hogy mennyire szeretlek Titeket. De remélem legalább éreztétek ezt. Mert én éreztem.

2008. november 12., szerda

Nyugodjatok...

A nekrológ. Drága barátom. Drága Levente és drága Ildikó. Biztosan van lehetőségetek blogot olvasni ott, ahol éppen vagytok. Mert szeretném ha tudnátok, hogy a világ nem állt meg nélkületek. Tény az, hogy komoly sérüléseket szenvedett, és hiányoztok belőle sokaknak. Miért tagadnám, hogy nekem is. Attól az első perctől kezdődően, hogy megtudtam, elköltöztetek. Hirtelen, minden jelzés nélkül, egyszer csak kitévedtetek a számunkra ismerős keretekkel rendelkező világból. Hátrahagyva azokat az emlékeket, amelyek észrevétlenül settenkednek vissza egyenként az ember tudatába, egyszerre kedvesen és egyszerre fájdalmasan. A kedves az bennük, hogy megvoltak, a fájdalmas meg az, hogy ebben az életben már nem lesz folytatásuk. És a gondolatok settenkednek folyamatosan. Nincs ellenük védőpajzs, mert ha lenne is, a gyengülő kéz leengedné. Hidd el barátom, hiányzol, sokunknak. Sok közös baráttal beszéltem már azóta, hogy kirándulásodra fény derült, férfiasan bevallom, néhányukkal sírtunk is. Én erősen tartom magam, csak azok bírnak sírásra, akik olyat tudnak mondani. Vissza ide nem jössz, azt tudom, felfogtam. Hogy találkozunk még, abban mondjuk már csak reménykedem. De nagyon sokat találkoztunk már, és így bármikor tudok veled az emlékeimben találkozni. A szobám falán mindenhonnan te nézel rám. Sok helyen voltunk együtt, és amikor együtt voltunk, akkor ugyanúgy éreztünk is. Együtt vívtunk egy harcot, amiről együtt győződtünk meg, hogy igaz harc. És 10 év, az nem kevés idő barátom. Drága barátom. Nem akarok arra gondolni, mi lett volna, ha maradsz, maradtok. Mert Ti ketten egyek voltatok. És megadatott nektek, hogy együtt is maradjatok. Nekünk meg az, hogy egyként gondoljunk reátok. Idővel majd feldogozom barátom, hogy már nem vagytok. Igérem. Most még nehéz, nézd ezt el nekem. Bár lehet nem igazságos, hogy én veszítlek el titeket és nem fordítva történt.

Békében...

Nyugodjatok békében drága barátaim, Levente és Ildikó, soha nem feledem emléketek.

2008. november 7., péntek

The Holiday

Újra filmnézésre adtam a fejem. Ajánlták ezt. S máris kiderül, egyik kedvencke is játszik benne. Hát legyen... a legkegyetlenebb fajta szerelem, amelyik megöli az áldozatait: a viszonzatlan szerelem... te jó Isten, a stressztől a DNS összezsugorodik a sejtekben és nem tudja reprodukálni magát... a google egy brand, mindenki ott keres... Két szingli csaj neten ismerkedik... Aztán: "Mindketten tudjuk, hogy ki kell szeretnem belőled. Jó lenne, ha hagynád, hogy megpróbáljam."... Hát igen, egyszer én is indultam el így kirándulni a Hargitára, utazótáskával, hiszen felmegyünk autóval... aztán végre kis vonzódás... azanyjakenya, ez időnként ilyen egyszerűen gyorsan megy?... Hát gyerekek, Jude Law részegen is fenomenális... és Cameron Diaz ilyet mondjon, hogy a szex nem az erős oldala? Hát ez tényleg film... valaki elnyerte a szívből jövő legérdekesebb lány díjat... nagyon jó pofik... szerelem, én a vízcsapot időnként... kis meglepi, két kislány... jaj, hát ez de kedves... itt jön az hogy a pasi túl őszinte volt, és ez csak akkor lesz jó, ha vele tart a rendező... hát ez egy tényleg spooky telefonbeszélgetés... Aztán valaki kimondja: "Miért mindig a rossz lányba zúgok bele?"... "Te tényleg hihetetlenül rendes pasi vagy. - Tuuuudom, mindig ez volt a baj velem."... két szál, egyiken sincs minden rendben... mi az, hogy két szál, három, és mindenki meg kell bocsájtson... és amikor egy könnycsep sokat jelent... húúú, dejól jött volna ide egy kézifékes havas megfordulás a mercédesszel... hát, szerelem (én még mindig a vízcsapot)...

Édes otthon, Erdély

Végre reggel kicsit tovább aludtam, mert Bákó nincs messze Piatra Neamt-tol (csekély 60 km). De egészen megtetszett az a város, kellemes kisugárzása van. Lehet, hogy az emberek, akikkel kapcsolatunk volt, ők voltak kellemesek, pedig simítani valók is voltak, de minden jól sikerült a végére. Jól működött a csapat. Lett volna még látogatni való, hiszen van a városban telegondola is, és szívem szerint a meló után szívesen fényképeződtem volna keveset. No, de nem maradt idő rá. Aztán elég későn indultam így is, egy helyen kicsit utat tévesztettem, aminek az volt az eredménye, hogy elkészült néhány FOTÓ a Békási tó körül, tehát örvendtem az eltévelyedésnek. Aztán indultam is tovább, és el kell mondjam, hogy a békási szoros az komoly kihívás még nappal is a söfőrnek, de éjjel már megpróbáltatás. És mégis megéri, mert sötétben is vérfagyasztó az a látvány, amint óriási sziklák között megy az ember és éppen csak egy keskeny sáv vezeti át közöttük. Szuper látvány. De egyébként hamar haza lehet érni Moldvából. Gyilkos tó, Gyergyó, Csíkszereda, Udvarhely. Itthon már. Holnap még Csíkba vissza és vége a hétnek. Várom már a focit, kigyógyított a Ben-Gay a lábszárfájdalmakból, tehát mehet. Na mit nem írtam még meg vajon? Jók legyetek, jövő hétre Kolozsvár marad, és az húzós lesz. Ja még arról akartam mesélni, hogy kampány van, és az országot járva szép lassan az összes jelöltet ismerem helyileg. Röhejes időnként ez az ország. Ma áthaladtam egy olyan falun, ahol minden egyes fa körbe ragasztva PD-L-s plakátokkal, és minden egyes kerítésen meg PSD-s. Tehát a fák egyikkel, a kerítések a másikkal szavaznak. Gondolkozzon mindenki, hogy kire szavaz, oszt annyi.

2008. november 5., szerda

Bákóban (a csángóknál?)

Második éjszaka után, amikor 5 óránál többet nem aludtam, még mindig sikeres volt az ébredés. Lehet a tudatalatti is, hogy nem akartam többet maradni Bukiban. Így hát felébredtem, elkészültem, beültem az autóban, elindultam, majd simán kikeveredtem az amúgy közlekedési káoszról híres fővárosból, ráadásul a megfelelő irányba indultam el. Nem volt nehéz, mert kora reggel 6-kor még nem volt veszélyes a közlekedés. Aztán onnan irány az Urziceni-Buzau-Focsani-Bákó útvonalon. Az út nagyon jó, végig négy sáv, bár a külső sávok kissé keskenyek, ami időnként problémát okozhat az előzéseknél. Időnként radarok, de mintha a falvak standardok lennének, rövidek és nem sok minden különbözteti meg egyiket a másiktól. De lehet haladni, pedig nem énekelhettem ma se, hogy "220 felett, észre sem veszed". Amúgy meg amit kell, azt észreveszed. Megtudtam, hogy Buzauban ugyanaz a menü a Mekiben, mint máshol. Hehe. Ott kávéztam, sikerült odáig eljutnom nélküle. Hát nem komoly megvalósítás ez? Mindent összevetve nem egészen 4 óra alatt meg is érkeztem Bákóba. Aztán melo, annyi itt a gyógyszertár, mint a sár ősszel. Volt néhány érdekes, kellemes beszélgetés, többek között nagyon örvendett nekem egy kedves kolléganő, aki Vásárhelyen végezte az egyetemet. Aztán csináltam néhány képet Bákó éjszakai életéről, konkrétan a központról, mert a Beszterce Hotel, ahol elszállásoltam magam, az a Megyei Tanács épületével szemben van, a város központjában. Nem csúnya város ez a Bákó, de látszik, hogy nem igazán érdekelt senkit a város arculata és az építkezési engedélyeket a lepengetett pénzek alapján adták. A néhány régi épületet alig lehet észrevenni az utóbb építettek között. De akkora katedrálist építenek ide, hogy még Erdélyben sincs sok hasonló méretű. Pedig oda tervezték a legnagyobbakat 1920 után. Sétáltam egyet a központban, a lányok nem csúnyák, de kit érdekel? Fejlődőben van a város, az látszik. Márkás üzletek mindenfelé, sokáig keringtem, amíg egy élelmiszeres üzletet találtam. Közben telefonon is beszéltem, persze magyarul, de nem tünt úgy, hogy zavarna valakit. Nem néztek furcsán rám. Nem mindenki csángó itt, de sosem tudni, kik azok.

2008. november 4., kedd

Buki szebb oldala

Kemény volt az út ma reggel idáig. Brassóig akkora köd volt, hogy alig láttam ki a fejemből. Le is fárasztott rendesen, pedig haladtam, így is 2 óra alatt megvolt Brassó. Aztán a jól ismert út Predeálon keresztül, ahol még szép volt az idő. Aztán sebesség-rekord Ploiesti fele. Utána már beborult, de nem számított az sem. Hiszen teljesen más érzésekkel jöttem ide, mint eddig. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy ma este sikerült egy szebb oldalát is látnom Bukinak. Kimentünk kajálni a városba és vannak egész jó helyek is. No természetesen érdekes dolgok, mint például az, hogy a régi, kollegáink álltal régóta ismert helyről kiderül, hogy a kifüggesztett működési engedély az idéni kiadású. Valószínüleg évente csődbe megy és valaki más nyitja ki, ugyanazon a néven a helyet. Ugye egyértelmű, hogy az eredeti tulajdonos az ugyanaz a személy, csak a névleges változik évente. Dehát na, ez csak az egyike az itteni érdekességeknek. Persze az is érdekes, hogy itt vagyok, mert hogy az eredeti terv az volt, hogy ma este már Konstancán alszom. De a tenger kimarad ezúttal, majd amikor az új emberünk felvesszük ott. És így akkor holnap Bákó, csütörtökön Piatra Neamt. Aztán péntekre egy Csíkszereda is összejöhet. Amúgy ezen a Buki - Bákó útvonalon még sosem jártam, holnap korán reggel érdekes lesz. De jöhet...

2008. november 3., hétfő

Újabb országjárás

Holnaptól újra nyakamba veszem a világot. Illetve, hát nem éppen a világot, de egész jó kis turnét szerveztem össze magamnak, 4 napban. Ezúttal a kevésbé kedvelt részét látogatom meg az országnak, Buki, Konstanca, Bákó, Jászvásár érintésével (az útvonal még változásokat szenvedhet). Majd jelentkezem, ahogy lehet.

2008. november 2., vasárnap

Régi szép gyerekkori emlékek

Marosjára, a gyerekkori vakációk helye. Ott nőttünk fel, abban a kis, mára már szinte elhagyatott magyar faluban. Ismertünk minden kis zugot, ismertük az erdőt, a fákat, szinte egyenként. Tudtuk hol vannak gyümölcsfák, hol érik a vadcseresznye, merre vannak a szelídgesztenye fák, hol laknak a rókák és hol az őzek, merre járnak a vaddisznók. Sokat másztunk és az egyetlen fa, amire sokáig nem tudtunk felmászni, miután sikerült az lett a főhadiszállás. Mert oda biztosan senki nem jött utánunk. Vadásztunk is néha, nyúlra vagy fácánra, mogyorófából készített íjainkkal, nádszálból munkált nyílvesszőkkel. Maga a vadászat öröme volt a lényeg, nem a zsákmány. Nem sok minden változott. Most is vadásztunk, fényképezőgéppel. Az erdő a régi, csak az öreg fák némelyike hiányzik csak. A rókák ugyanott laknak, az ösvények is ugyanazok. Talán a fák már nehezebben bírnának meg...
KÉPEK