2008. október 30., csütörtök

Második nap - Arad, Temesvár

Arad a régi, felismertem a főteret, pedig egyetlen egyszer jártam ott. Valamilyen okból kifolyólag az az érzésem, hogy hasonlít Vásárhelyhez. A főtere biztosan. Jellegzetes ezekben a hagyományosan magyar városokban, hogy óriási román katedrálisok körül folynak az építkezések, és ha bemész a város igazi központjába, akkor ott van a katolikus, a református, esetenként az unitárius templom. Aradon ez talán az esetek egyik legnyilvánvalóbb formájában jelentkezik. Másrészt sikeresen újítják fel a régi épületeket, és a főtér igazán kellemes. Aradon a lányok is szépek, nem annyira, mint például Szatmáron, de az aradiak a normalitásukkal kompenzálják szerintem ezen elmaradásukat. Az emberek, a kollégák, gyógyszerészek, totálisan pozitív benyomást tettek rám, átéreztem a helyi problémáikat. A holnap a megoldásokról szól. Aztán Temesvár fogadott. Lett volna néhány cél, akivel találkoztam volna. Hiszen egyik legemlékezetesebb temesvári látogatásom az 2000-ben volt. Előtte, utána tett látogatásokról még mindig voltak emlékek. Az aradi útról befele jövet a Bánát Egyetem mellett mentem el. De találkoztam itt Temesváron egy nagyon kedves ismerőssel. Újra csak jó érzés az, hogy bármerre megyek, akadnak kedves emberek, akiket ha felhívok, szívesen találkoznak velem. Aztán kis szakmai összeröffenés, érdekes beszélgetések, és lefekvés jön. Közben meg, nektek jó éjt.

2008. október 29., szerda

Első nap - Nagyvárad

Korai indulás, elszoktam kicsit tőle, de végül összejött. Az út Tordáig tűrhető, onnan a megszokott forgalom. Tordáig az út 50 perc, onnan Kolozsvárig még ugyanannyi, nem beszélve a kolozsvari átvergődésről. De hát gondolom ezzel sokaknak nem mondok semmi újdonságot. Aztán megérkeztem Váradra. Kicsit hisztis kolléganő, hogy felkészületlenül érte a látogatásom, de aztán elbeszélgettünk kicsit és megnyugodott, úgy tűnt. Utólag kiderült, hogy erősen pánikhangulat uralkodik, mert nincs a csapat felkészülve arra, hogy ellenőrzik is időnként őket. Aztán a végére sikerült a félreértéseket is megbeszélni. És vége volt a munkanapnak, jöhetett a pihenés. Mint tudjuk, az aktív pihenés a legjobb, így hát találkoztunk néhány váradi jó baráttal. Jól sikerült, örvendtünk egymásnak, mert rég nem találkoztunk. Jöhet a holnap, addig is hátha sikerül kialudni magam.

2008. október 28., kedd

A kőhalmi vár

Egy sikeres munkanap után beszoríthat az ember egy rövid kis kiruccanást is hazafelé. És amikor lehet, igyekszem megejteni ezeket a kis kitérőket. A kőhalmi vár már régóta a meglátogatandó objektumok kategóriába volt sorolva, volt is egy-két próbálkozás ez irányba, de valami miatt eddig sosem jött össze. Vagy zárva volt és sehol nem találtuk a várat felügyelő manust, vagy egyszerűen nem megfelelő időpontban, esetleg sietősen jöttem hazafelé. Aztán ma összejött és minden fáradalmat megért. Érdekesen nézhet ki abban a környezetben egy öltönyös alak, fényképezőgéppel a kezében, de én nem szemléltem magam kívülről, csak végigsétáltam a váron és igyekeztem úgy fotózni, hogy minél jobban szemléltessem azt a hangulatot, amit egy régi omladozófélben lévő vár nyújthat az embernek (mindezt a szimbolikusnak is mondható 2 erős oroszlánnyi, a felügyelő napi alkoholadagját pótolandó összegért élvezheti az arra járó. Érdemes).
Kőhalom (Rupea) és a vár története röviden: "A települést II. Géza által behívott német telepesek alapították, eredeti neve Kozd volt. Ez a tatárjáráskor elpusztult. A települést a tatár pusztítás után újjáépítették, ekkor azonban már Kőhalom néven. Ekkor épült vára is mely, 1324-ben szerepel új nevén oklevélben először Kuholm alakban, amikor Tamás erdélyi vajda ostromolta a lázadó szászok várát. 1421-ben a törökök dúlták fel, ezután a 16. században megerősítették, majd a város birtoka lett. 1661-ben Ali pasa elfoglalta, 1691-ben felszabadult, majd a császáriak helyreállították. 1704-ben a kurucok ellenállás nélkül foglalták el. Utána elveszítette jelentőségét, azóta pusztul. 1849. július 30-án a település mellett zajlott az 1848–49-es szabadságharc egyik ütközete, Dobay József csapatai vereséget szenvedtek Dyck cári tábornok seregétől."

A KÉPEK.

2008. október 27., hétfő

Országjárásra készen

Időnként hétfőn is nő a fű. Szóval volt elég tennivaló a mai napon, befejezni való, ugyanis pár napig elhúzok a vadlibákkal. Brassó, Várad, Arad, Temesvár vannak az e heti úti céljaim között. És jövő hétre marad a keletibb része az országnak (Buki, Konstanca, Bákó, Jászváros). Kicsit meg kell mozgatni a vért az emberekben, mert az őszi gyengeség erőt vett rajtuk, ahogy a dolog kinéz. Ha erőm és energiám lesz, akkor egy ideig minden nap más városból jelentkezem, egyesek számára meglepetésszerűen, lévén, hogy nem valószínű, hogy olvasnák e blogot. De addig még alszom egyet, mert rám fér.

2008. október 25., szombat

Én a kertész legény...

... vagyok, virágokat locsolgatok. Nem húsvétra készülődés volt a mai napon! Kedvem szottyant kis kertészkedéshez, no meg aztán amúgy is kis generálozásra szorultak szobám csendes lakói. Illetve, hogy egész pontos legyek, néhányuk. Dracaena ugyanis már múlt hétvégétől nagyobb életteret tudhat magáénak és szemmel láthatóan élvezi is. Ma a kis Nastasja volt a soros, remélhetően szomszédjához hasonlóan értékeli majd a felfedezendő új életösvényeket, amelyek újabb lehetőséget biztosítanak számára a fejlődéshez. És új szereplő is esélyt kapott ma a teljes értékű élethez. Egy egyedi projekt főszereplőjeként indult életútjára kisérleti alanyként pár hónapja, amikor elszakították az addig életet adó gyökereitől és új környezetbe került, mélyvízbe. De feltalálta magát, és hamarosan saját gyökereivel szívta fel a megmaradáshoz szükséges tápanyagokat, majd fejlődésnek indult, újabb leveleket eresztve. Mától újra a régről ismert föld teljes értékű energiáiból gazdagíthatja sejtjeit, reméljük sikeres lesz a visszaszokás. És eközben újabb rokona indul el ugyanazon az uton, amin ő eddig sikeresen haladt végig, hogy bebizonyítsa, családi hagyomány ez a siker. Aztán másik projekt, amit a tavalyi mintájára indul. Ma 12 hagyma került földbe, hogy életet adjon a világ talán egyik legszebb virágának (biztosan ebben megoszlanak a vélemények, de az egyik legszebb). Crocusról beszélünk, idén a vernus alfaj indul a versenyben. Érthető tehát, hogy sikeres szombat a mai.

2008. október 24., péntek

Egy péntek este

Nem kellett volna meglássam, vagy ha már muszáj volt, akkor legalább egyedül lett volna. Talán a helyzet volt az, ami "menekülésre" késztetett. Jó lenne tudni, miért érzek minden egyesen alkalommal így. És természetesen a sor is kínosan lassan fogyott és úgy éreztem, minden hiába. Aztán kínosan, keservesen sikerült. Eltelt, elmúlt, vége van, finito. A következő már felkészülten fog érni.
UI. Üzenem a blogomat olvasó, és üzengető csávónak, hogy bármikor szívesen fogadom a jóindulatú építő kritikát, de a rosszmájúságtól csöpögőre nem igazán tudok adni, főleg, ha ráadásul nincs is igaza. De amiért valaki kolozsvári, még nem mindenképpen kell tegye a nagy intellektuellt, mert lehet nem áll jól.

2008. október 23., csütörtök

Idegesítő magatartás

Nem először történt meg és értelmetlenül állok az ilyen emberek előtt. Vágom én, hogy egyesek elvesztődnek a globalizáció sűrűjében és nem számít abszolút számukra egy nemzethez való tartozás gondolata, értékei. Elfogadom, hogy vannak ilyen emberek, bár megérteni őket nehezemre esik, de hát nevelés és egyéb behatások kérdése ez. De ezt a magatartást, amiben szinte naponta "részesülök", valahogy nem tudom sem megérteni, sem elfogadni. Adva van ugyanis egy kasszás nő, aki a lakhelyemhez legközelebb eső közértben dolgozik. Tud magyarul, többször is hallottam másokkal magyarul beszélni. Mégis, amikor én fizetek a kasszájánál, folyamatosan románul beszél velem. Hiába szólok mindig magyarul hozzá, csak románul hajlandó válaszolni. Pedig már megjegyezhette volna igazán, hogy velem magyarul is beszélhet, amennyit járok abba az üzletbe. Ha az összeesküvés elméletekben hinnék, már arra gondoltam volna, hogy valakik direkt erre képezték ki, hogy engem mérgesítsen a magatartásával. Merthogy időnként tényleg dühít, és inkább az akár hosszabb sorba is beállok, ahol román kasszás nő van, mert ott legalább tudom, hogy lehetőség se lenne anyanyelvemen beszélni, mert nem értené meg. Habár sosem próbáltam, lehet az szívesebben beszélne velem magyarul. De ez nem hajlandó, akármilyen nyilvánvalóan, hangosan magyarul köszönök, szólok hozzá (már mindenfélét megpróbáltam), ő csak románul beszél vissza. És történt már olyan, hogy közben magyarul beszélgetett valami ismerősével. Azt hiszem, az ilyenek esetében lenne indokolt a "bozgor" szót használni.

2008. október 21., kedd

Makfalván történik

Érdekes eset. Jó példa arra, hogyan képzelik el 19 év hatalmi helyzet után az udémérések a politikát. Olvassátok a Krónika cikkét egy jó ideje zajló sajátos esetről ITT.

2008. október 20., hétfő

A távolság íze

Nehezen ment ma a megnézendő film kiválasztása, aztán végül Jude Law és Natalie Portman miatt esett erre a választás... a pasi megcsalta és a báros, akitől ezt megtudta, egy áfonyás palacsintával próbálja vigasztalni talán... sok kulcs, mindenikhez tartozik egy történet, személyes is... valami változott, pontosan erre gondoltam, hogy történni fog, a lány kéri vissza a kulcsait, hát nem ráéreztem?... és fut el... vérző orral találkoznak újra, vicces, hogy egyszerre járnak így... okos húzás, azt mutatni meg, ami után vigasztalni kell... és egy égbőlpattant vigasztalnivaló, aki alszik a bárpultunkon, az mndig jól jön, amikor amúgy egyedül érezzük magunkat... egy alvótól csókot lopni szégyen-e? a cél nemes, tünjenek el a tortamaradékok az ajkairól... hmm, ízlik is, amint látom (a rendezői megoldás fantasztikus)... fordulat. Egyelőre én várakozó pozicióban... huppsz, ez konkurenciának minősül? Mert nem sportszerű, ha igen... mintha már másik film lenne, Arnie totál érdekes személyiség, de kérdezem, mi lesz ebből?... Meghúzza vagy sem a ravaszt? Pont előtte állítottam le... policeman down... érdekes szituk vannak ebben a filmben (és a jó hír az, hogy eddig egyetlen homár se)... "Annyira odavolt értem, hogy alig tudtam lélegezni"... és a halál helyén összeborul az, akit szeretett, de szabadulni szeretett volna ettől és az, akit szerette volna, hogy szeresse (bár ki tudja, melyiknek mi jár a fejében tulajdonképpen, végülis két nőről beszélünk)... "Mikor elmentél, csak azok az emlékek maradnak mögötted, amiket más emberek életében hagytál"... de ŐK egyoldalúan leveleznek, a lány képeslapokat ír, amolyan naplószerűen, a pasi hiába próbálja kideríteni, honnan küldi őket, a városban lévő kocsmákat már felhívta, egyikben sem dolgozik Elizabeth, de csak azért, mert őt mindenki Lizzienek ismeri... régi barátnők találkoznak (mit is mondjak, Natalie Portman, ahogy mondják egyesek, dögös, ahogy én mondom, megnéznivaló)... és az életben is pókert játszik... Szédülök, engem simán átvertek... és a magyarázat. Elfogadható... aztán újra a szájon a torta, ki mondana ellent neki?... pfff, az a bolond romantika, hogy védené már a wwf... Igen, "Csak azon múlik, ki vár rád a másik oldalon."... Jó éjt.

2008. október 19., vasárnap

Szüretibál, Bonyha

Tánci tánci, HMCs és HMP. A szőlő édes, a lányok szépek, a meghívónk gyönyörű, mint mindig. Jó zene van, jókat lehet táncolni. Rajongók is akadtak, de esélyük sincs. Esetleg, ha lett volna merszük felkérni táncolni, de ők mosollyal próbálkoztak és az nem volt elég. Ennyi.

2008. október 16., csütörtök

Önmagunk hülyítése mire jó?

Mindenki tesz olyat az életben, amire nem büszke, aki tagadja ezt, az álnok csaló. Persze ki súlyosabb, ki kisebb gyarlóságot követ el. Ez emberi mivoltunknak a velejárója, senki sem tökéletes és mindenki meg kell tanulja az életet, ami a tévedésekkel együtt jár. Néha ösztönös reakció, hogy csúnyán viselkedjünk valakivel, mert ellenérzéseket vált ki belőlünk. Emberi dolgok ezek, és igazán elítélni sem lehet őket, pontosan azért, mert az vesse rá az első követ, akivel sosem történt ilyen vagy ehhez hasonló. Nehezebben elfogadható, bár sajnos szintén emberi az a reakció, amikor a saját tévedésünket azzal próbáljuk kimagyarázni, hogy azt tesszük felelőssé, akivel szemben tévedtünk. És beleesünk egy ördögi körbe, amikor egyre nagyobb ferdítéseket találunk ki, hogy magyarázunk meg, magyarázunk ki, hogy tévedésünk, s miért ne, szemét, hálátlan viselkedésünk mindenki számára egyértelműségét palástoljuk, félremagyarázzuk. Ferdíteni nagyon könnyű dolog és szintén emberi dolog, hogy hatásos és eredményes mindez, hiszen az emberek nagy része nem fordít fáradtságot arra, hogy egy információt a másik oldalról is leellenőrizzen. És mivel sokkal többen vannak ilyenek, természetesen annak az igazát hiszik többen, aki durvábban ferdít és mindezzel sokkol. És esetleg véleményükkel a másik oldalt is befolyásolják. Ebben az egész körben aki a legel ítélendőbb, az maga tévedett, maga volt szemét aztán meg, hogy mindezt megmagyarázza, tovább szapulja azt, akivel szemben tévedett. Megfigyelhető az is, hogy folyamatos kényszert érez, hogy görcsösen bizonygassa igazát, olyannyira, hogy egy idő után eljut oda, hogy már maga is elhiszi, hogy neki van igaza. A "szenvedései", amelyek a tévedésre "rávitték" valóssá válnak számára, az ügy pikantériájának is nevezhetnénk azt, hogy a végeredménye a dolognak az lesz, hogy újra meg újra végigéli és elszenvedi a kitalált negatívumokat. Ami továbbra sem válik hasznára a támadott félnek, hiszen újabb ferdítésekhez vezet. Alapjába véve önsanyargatás lesz belőle a tévedő számára, tehát áldozattá válik, csak amit soha nem sikerül felfognia, hogy nem más, hanem önmaga áldozatává. De lényeg az, hogy mást tesz felelőssé és íme a feladvány: Győzd meg, hogy kezeltesse magát! És segítettél rajta!

2008. október 15., szerda

MMDSz nyitóbuli...

... a bejárat előtti gondolatok lesznek ezek. Nem arról írok, hogy milyen volt ma. Addig már nem jutottam el. A bejáratig jutottam csak, olyanokat vittem oda, akik már és még odavalók. Illetve, inkább már. A "még" kategóriába egyetlen jelentkező volt, jómagam és én is visszaléptem. Az megint jó kérdés, hogy a "már nem" miatt vagy egyszerűen csak elijesztett a bejárat előtt hosszú sorban álldogálók (számbelileg voltak bőven 100 felett) sokasága. És ez növelte a türelmetlenségi faktor befolyását. Mert régen amúgy bőven kivettem a részem ezekből a megnyilvánulásokból, de hát azok a régi szép idők elteltek és így szerda magasságában már ennél több kell ahhoz, hogy holnap fáradtan ébredjek újra (és az aki a több, nem jött el...). Tehát, mindazon ismerősöktől, akikkel esetleg találkoztam volna, bocsánatot kérek (nem lesz hosszú a bocsánatkérések sora).

2008. október 12., vasárnap

Bornapok Mvhely

Csak röviden, valami 20 percben tiszteltem meg jelenlétemmel. Éreztem is, amint a vár udvarára betettem a lábam, hogy hirtelen 5 ponttal növeltem egyedül az átlagéletkort. Koncert, mindenki tombol. Ki a fene ez a Morandi? Pedig néhány dallam ismerős is volt. De amúgy sem verem oda magam a koncertekért. Talán egyetlen koncertre mennék el úgy istenigazából. Szóljatok, ha megtudjátok esetleg, hogy a Roxette koncertezik 1000 km-s körzetben (Kérem meghallgatni a Tourism albumon megjelent It Must Have Been Love című koncertverziót, aminek hallgatása közben mindig kiráz a hideg). De ma este semmi program nem volt és vártam egy kedves barátném hazaérkezését. Sikerült is meglepnie. Ajándékot is kaptam tőle. Köszönöm, jól esett. Megkapja érte cserébe a tegnap regisztrált Kisvirágot. Ami igazi sláger:D

Véletlen. Tán lényegtelen is?

Vasárnap reggel. Hazafelé indultam, egy taxit keresek. Összefutok valakivel, akivel már futottam össze egyszer, akkor éppen nem megfelelő időpontban. A mostani abból a szemszögből talán jobb lenne, de mégse lenne jó, más okokból. Totál meglep, és teljesen bénán reagálok. A rólam csupa érdekességeket író újságíró "barátaim" is lehidalnának. Mert mit tudnak ők arról, hogy tulajdonképpen én ki és mi vagyok. Sosem érdekelte őket, mint ahogy csomó más embert szintén nem mozgatott meg az a gondolat, hogy mielőtt ítélkezne felettem, esetleg megismerjen. Mielőtt terjesztene valamit rólam, esetleg legalább ismerje azt, akiről terjeszt, ezt azt. Mondja ő, minek? Véleményt mondani lehet akárkiről, akár arra alapozva, hogy mit hallottunk, s kit érdekel az, hogy mennyire hiteles az info... Hajrá emberek! Szuper az irány.
UI. 23:55 Az időpont értelemszerűen ezúttal sem volt megfelelő...

2008. október 11., szombat

Szamorodni

Egy pohár Tokaji szamorodnitól úgy el lehet szomorodni. Úgyhogy az est folytatásaként úgy döntöttem, hogy megpróbálok vidulni inkább. És nyakamba vettem a nagyvilágot ha nem is, de látogatásba kezdek. Ha már meghívtak. Ti jók legyetek.

2008. október 8., szerda

Jókedvű este

Miért ne írjak erről is? A húgival ma végigröhögtünk egy reálos bevásárlási akciót. Minden lehetetlenségen csak röhögtünk, mintha a vigyorex átjárta volna az agyunkat. Egy ilyen bevásárlást kellett valahogy tolerálni, másképpen eléggé fárasztó lett volna. Főleg egy ilyen munkanap után. Valaki lebukott ma ugyanis. De elég pancser módon. Így hát ma mondhatni, hogy kicsit sikerült eleget tenni az eredeti munkakörömnek is. És az élet pedig megy tovább. A maga összes részleteivel. Készülök a holnapi megírandó üzenetre, aminek fogalmazási zsenialitásától függ majd, hogy megértik-e egyesek az üzenetét. Hogy nem vagyunk hüék, látunk, következtetünk, tehát: vagyunk. És ameddig a közös cél érdekében cselekszünk, addig barátok vagyunk.

2008. október 6., hétfő

a Tehetetlenség

A világ talán legszörnyűbb dolgáról beszélek. Számomra legalábbis. Egyszerre dühít és elszomorít ugyanakkor. Így történt ez a hétvégén is, vasárnap. És csak most tudok írni róla. Teljesen ismeretlen személyekről szól az egész és mégis végigtelefonáltam ma a napomat, hogy megtudjam a sorsukat. Rémisztő, hogy mennyire könnyen megtörténik időnként a baj. És az ember csak kapkodja a fejét, hogy akkor ez most miért? Mert hát minden egy bizonyos okkal történik, ugye? Hazafele jöttünk vasárnap, zuhogó esőben. Már messziről észrevettem, hogy előttünk valami történt éppen, mert kezdtek az autók megállni. Valami harmadikok voltunk a sorban, s amikor megálltunk, annyit láttunk, hogy egy kék Dácsia keresztben áll, és a jobb szárny egész rendesen behorpadva. Kíváncsiságunk kivitt az autóból, s amint közelebb kerültünk, egyre inkább tisztult a kép a zuhogó esőben, hogy itt embert gázoltak. Aztán ott volt jobboldalon az aszfalton a test. Kis test és nem mozdult, csak feküdt. Egyedül. Az eső meg zuhogott tovább, nem érdekelte, hogy mi történt. Káosz, egyesek azt magyarázták, hogy nem is mentek gyorsan, másvalaki mentőt hívott, és arról beszélt, hogy nem ő, hanem más ütötte el. A legkegyetlenebb az egészben az, hogy ahogyan a helyzet kinézett, az ütötte volna el, aki épp arra jár. Kislány, azt hittem halott már. Indultunk volna vissza az autóhoz, amikor a beszélgetésekből kiderül, hogy él még, de nem mozdítják, amíg a mentők nem jönnek. Visszafordultam, és odamentem. És akkor kerített hatalmába azt hiszem a Tehetetlenség. A hideg aszfalton fekszik, eszméletlenül, de lélegzik (meddig?). Csináljunk már valamit, de lehet rosszat teszünk. Lehet gerinctörése, ahogy elnézem, majd 10 méterre van a keresztben álló autótól, azt vagy repülte, vagy idáig még futott. Látok annyit, hogy a légzés az normális, bár nincs magánál. Orrvérzés. Akár agyalapi törés is lehet, főleg, ha repült. Hívom az illetékest, a mentő vinnyog kifelé a városból, perceken belül itt lesz. Percek. Néha életeket jelentenek a percek. Találja már fel valaki a sci-fi filmekben annyiszor látott transzportálást. Adunk neki valami Nobel díjat, legalább. Percek. A tehetetlenség kikerüléséért elindulok tovább. Messze onnan. És akkor a sokk, mondom, jobb ha mindenki balra néz, ne lássa a zuhogó esőben fekvő testet. Aztán balra látjuk a kisfiút, amint ott fekszik és az édesanyja mellette. Csend. Hosszú. Közben a gondolat az működik. Menekülünk forma. Mi történhetett? Összeáll az elképzelés. Kifutottak az útra. Lehet valami után. Az eső zuhog, a gyerekek ilyenkor nem játszanak! A mai napi infók eredménye, a kislány ok, a kisfiúért imádkozzatok. Behozták Vásárhelyre, kóma, agyvérzés, bordatörések, kéz-láb, fent döntik el.

2008. október 2., csütörtök

Ezt is megszelídítettem

Korai ébredés kellett hozzá. De legyőztem a fáradtságot is. Nagyjából minden rendben folyt. Csináltuk a dolgunkat, a terv szerint. És ezzel nagyjából eltelt a nap, fizikailag legalábbis nagy része. Aztán a végére maradt a tartalmasabb része, a szebb része. Pedig az csak egy beszélgetésből állt, on the line. És mégis közelinek éreztem. Ami erőt ad a holnapi, újra nehéz naphoz. Több irányba kell koncentrálni azt a kevés értelmet, tudjátok milyen? Ami a megszelídítést illeti, sosem szerettem a bmwket, és most még annyira sem szeretem őket. Képzeljetek el egy bmw-t, amihez kulcsotok van, de nemhogy nem indul, hanem se meglökni nem tudod (hiába benne kulcs, a kormány nem fordul), fél orát kell töltsed másik autóról az akút, amikor aztán elindul. És abszolút nem az a nagy dobás, amikor meghajtod se, hogy na aztán most akárkit leelőzöl vele, nagyon jó a következő jellemzés: faroknövelőnek jó csakaz ilyen.

2008. október 1., szerda

Hosszú munkanap

Este 10-kor jöttem haza. Már csak egy zuhany a félidőben, egy sör a meccs közben és néhány szó az ismerősöknek a neten, ennyi fért belé a mai munkanap mellé. De minden sínen van, csak reggel 7-kor meg kell indítani valahogy a béméwét. Mert játssza a kényeset, egész pontosan egy öszvérhez hasonlít. Ma este hiába lökdöstük, áramot adtunk neki, úgy tűnik finnyás és nem kapott eleget. És ha nincs elég áram neki, akkor semmit nem enged. Kormányblokk, satöbbi. Nem is tudom, ha autó kategóriába lehet sorolni. Majd legyőzöm holnap reggel, mert úgy tűnik olyan, mint egy betöretlen ló. Pedig lett volna ötletem, hogy (k)mivel töltsem a ma estét. De erről majd máskor.