
Friss képek INNEN.
Még a tegnap történt, sétára indultunk, s nyakamba tettem a gépet. Somos-tető, aztán bele a ropogós hóba az erdőbe. Egy sorozat a panorámához, aztán indultunk is tovább be a fák közé. Csend volt, csak halkan beszéltünk. Az erdőben így illik járkálni, hogy ne háborgassuk a nyugalmát. Talán pont arról beszélgettünk, hogy nem lenne szabad nagy hangzavart okozó járműveket beengedni, amikor kiszökkent az ágak közül néhány őz. Két fiatal bak és három suta. De nem ijedtek meg túlságosan, mert megálltak még egykét fotó erejéig. Aztán amikor tovább mentünk, a másik oldalon még többen voltak, őket már be kellett cserkészni. Az adrenalin felszökött, vadásztunk rájuk, békés szándékkal. Kellemes séta volt, az biztos, íme néhány KÉP. A hétfői nap egyetlen pozitívuma egyébként. Utána csak aberrációk, félremagyarázások, kavarások. De közben is rád gondoltam.
Szeretem ezt a helyet. Kedvesek az emberek és fantasztikus az elhelyezkedése. Kiruccantunk, havas tájat fotózni. Nedves volt már a hó, meg csúszkáltunk is rendesen, de cipeltük az állványt, s szeltük a ködöt. Aztán időnként kibújt egy-egy magasabb pont a felhők közül, s lekaptuk, mint a képéhségünk megoldását. Lehettünk volna többen is, például ott lehettél volna te is. De még sosem késő. Volt ahova képileg szinte teljesen hiába másztunk fel, de akkor is megérte. Jó kis kirucc volt. Meglett az első panoráma, meg egyéb KÉPEK.