Ma újabb kis szegletét ismertem meg Szeben megyének. Amely szintén szép helyeket rejteget. Először a rég ismert Medgyes fogadott, kedvesen fájó emlékekkel, az utca, amelyet csak Mobra strasse-nak neveztünk el barátommal egy emlékezetes aláírásgyűjtő munkanap után. Aztán onnan egyenesen Berethalomra vágtattunk, futtában észrevételeztem csak a falu közepén álló erődtemplomot, amelyet az egyik legszebbnek tartanak Erdélyben. Valamikor, úgy szinte 10 éve már annak, belülről is láttam, de most nem jutott idő rá, majd máskor. Onnan tovább egy totál vadregényes terepen levágtuk Riomfalvát érintve neki Szentágotának. Ott már nagyon sajnáltam, hogy a fényképezőgépet itthon hagytam. A havas domboldalak lágy vonalai megértek volna egy képzeletbeli digitális kockát. Főleg, hogy az idő kifejezetten kedvezett volna a fotózásnak. Bár igaz, hogy inkább az időjárás, mert az idő maga nem annyira. Szentágota a régi kisváros, a szász hangulatával, azzal a szász hangulattal, ami emberi jelenlét szempontjából az időnként arra közlekedő német rendszámú autókban nyílvánul már csak meg. De a vidéken rajta hagyta a bélyegét. (Szentágota első román lakói a város pásztoraiként települtek be, a 18. században.) Innen indultam hazafelé, Szentágotáról 41 km van Segesvárig. Útközben olyan régi szász falvakon halad az út, mint Netus, Apold meg Segesd. És úgy ér be Segesvárra, hogy ha nem tudná az ember, hová érkezik, akkor azt gondolná, elveszítette magát. Élménydús útvonal lehet, ha csak látogatóba megy az ember és annak szenteli idejét. Talán ez volt az egyetlen rész, ami kimaradt Szeben megyéből eddig. Elmeséltem volna... Azt is, hogy egyébként akár boldog is lennék.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése