Elmúlt egy fárasztó hét

A kétezertízes év legfárasztóbb, de bizonyos szempontokból legszebb hetét tudom magam mögött. Annyira volt fárasztó, hogy most, szerdán van erőm írni róla. Két egymásutáni hétvégi éjszakai ügyelettel kezdődött ugyebár, a szombati napot biztosan sokáig emlékezetembe véstem. Mivel az odaút igazán kellemes volt. Aztán a vasárnapiból hétfőn reggel hazaérkezve nem igazán akadt idő aludni. Kedden újra kora reggeli szokásos kelés, majd 5 órányi alvás után, este foci és utána meg intézkedések a szervezendő megrendelt legénybúcsú ügyében... Így hát szerdán ugyanaz, majd az esti party, amit pont az hagyott ki, akinek szerveztük. Nehéz is lehet az élet. De azért szép volt fiúk. Emiatt csütörtökön már délután dolgoztam, viszont az esti program kedvesre sikerült. Péntek reggel indulás Gyergyóba, útközben Előddel megbeszéltük a forgatókönyvet, egész jóra sikeredett. Persze túl egyszerű lett volna már péntek délután hazaindulni, hiszen már második alkalom, amikor esküvő miatt nem lehetek ott az EMI táborban a végéig. Igaz első alkalommal hivatalos se voltam, csak a becsület vitt el. Szóval, visszatérve, péntek éjjel a vőfély még Gyergyóban dekkolt, a gyorsvonat késett, a személy meg szombat reggel fel 8-ra érkezett Vásárhelyre, ami igencsak leszűkítette a lebonyolításhoz szükséges szövegek előkészítését. Aki látott volna szombaton reggel belépni a házba itthon, nem fogadott volna nagy összeget rám. De meg kellett csinálni. Pontban kilenckor tehát felkészülten kopogtam. Utána ittam az első kávét. És kezdődhetett a műsor. És remélem, mindenki úgy látta, hogy hoztam a formát. Én megvallom őszintén, mellőzve a szerénységet, úgy érzem minden tőlem telhetőt megtettem. Ráadásként vasárnap még közéleti aktivitást is folytattam (V. Gábor & staff). Ez volt a múlt hét. Aztán most igyekszem időnként igazán szép estékkel regenerálódni. Idén augusztus 7 szombatra esett! Az újabb remények szintén...

Nappali ügyelet?

Néha tőlem is kérnek túl sokat. Én úgy reagálok, hogy próbálom megtenni. Aktiválódom, talán így nevezném. Kihívások ezek. Amiket meg lehet csinálni. Kérdéses picit, hogy kell-e idáig vinni a dolgokat, de ha megteszem, akkor úgy is az lesz, hogy nem kértek túl sokat. Ha meg nem sikerülne, akkor úgy is az lenne, hogy nem akartam eléggé. Csak mi lesz így, ha egyszer a lehetetlent kérik, az utolsó pillanatban?

Éjszakai ügyelet II.

És be is vállaltam. Mondjuk egész érdekes volt az indulás, hiszen rögtön egy viharral kezdődött. El is vették a villanyt több mint egy órára. Ami ugyebár azt is jelentette, hogy nem zaklatott senki, de tök sötét volt az egész városban. Unatkoztam is rendesen, ráadásul két sikertelen próbálkozás is volt, hogy visszaadják a villanyt, ami nem sok jóval biztatott. De aztán most már van villany is, van még internet is, nem akkora nagy az unalom. Reggelig talán még alszom majd is egy keveset. De ma már Visine szemcseppet is kellett adjak...

Éjszakai ügyelet

Kiértem. Itt vagyok az éjszakai ügyelet közben és kifejezetten tetszik. Az ide út iskellemes volt, ebben az órában még sosem jöttem Segesvárra. Már eladtam szinte a teljes fogamzásgátló készletet a gyógyszertárból. Van akinek puffadása van, van akinek megjött a havija. Mind ilyen érdekes esetek. Szemcseppet még senki nem kért. Sajnos elfogytak az intim betétek is ma estére. Pedig keresettek nagyon. Valami nagyon feldobott estére, már mondtam is a kolléganőnek, hogy akár a holnapi éjszakai ügyeletet is bevállalom. S azt hiszem, úgy is teszek, minek annyit aludni?

Shortcut to happiness. SzKFA

Örvendek, hogy van, akinek még tetszenek is a szubjektíven kommentált filmajánlóim. Vagy legalábbis egy részük. Így rávettem magam, hogy újra írjak egyet, és természetesen ez is egy JLH film. A téma ismert, egyesek időnként eladják lelküket az ördögnek. Jelen esetben mindeddig sikertelen, magát tehetségesnek vélő író az áldozat. De az ördögöt elég érdekesen választották ki... Csak le ne vegye magáról azt a piros kabátot!... Én is... És aztán mindent újra eltakar a vörös kabát... No, ez is sínen van, mint József Attila... Pillanatokon belül minden az ideális íven van, nagy ára lesz ennek, de már a bónusz megérte... Nők, nők nők, hozzátartozik ez úgy látszik a siker fogalmához... De végre visszatért az ördögünk... Csak hát érdekes rejtett érzésekre tapint rá a mi ördögünk... A legáhítottabb agglegény szerep egész kellemes lehet... A siker ára úgy érzem nagy lesz. Legalábbis az ördög viselkedése erre utal. Csak még mindig nehéz annak képzelni az ördögöt... Teljesen félreértelmezett helyzet, a siker fényében megtörténik sajnos... És a fény eltűnt... Aztán egy jó barát elvesztése talán visszafordít benne valamit, talán... Fájdalmas lehet rájönni arra a félreértelmezett helyzetre... Jaj, nem lehet ilyen rossz... Igen, sosincs rövidítés a boldogsághoz... És mi lehet a megoldás?... Érdekes per lesz ez... Az is, meg kell mondani... És igazságtalan is, már a szereposztás miatt is... Az ügyvédje nem adja fel... És a védőbeszéd mindent megér, nem is akármi ez a film...

Honnan annyi türelem?

A türelem többféle lehet. Lehet türelmesen kivárni, hogy történjen valami jó. Vagy lehet az emberekkel türelmesnek lenni. Én önmagam alapjába véve mindig egy türelmes embernek tartottam, és a múlt idő nem indokolt most sem (csak fogalmazási mód). Őszintén szólva, szükségem is van arra, hogy türelmes legyek, minden szempontból. Egyrészt a napi emberi kapcsolatok megkívánják ezt. Még ha időnként félemberinek tűnnek is. Hogy hol a határ? Mert, van határ. A kérdés csak annyi, embere válogatja, kinél hol a határ, de ettől függetlenül határ mindenkinél van. Személy szerint, azt hiszem akkor van kis problémám a türelemmel, amikor egyesek totál félrebeszélnek. Vagy teljesen buta dolgokat állítanak. Sőt, nem is akkor. Inkább, amikor megpróbálom észérvekkel elmagyarázni ezt és továbbra is mondják a magukét.
Ma délutánra újra leszakadt az ég, már nem tudom hányadszorra az idén. Mivel az ablakunk felé fújt még a szél is, no meg tényleg rendesen zuhant, a párkányon befolyt a víz, lecsorgott a földre. Ki is kellett teregetni néhány rongyot a földre, hogy felszívja a vizet az ablak alól. Kicsivel később, kopognak. Az alsó szomszédasszony, ugyanaz, akinek a múltkor nagyon nehéz volt elmagyarázni, hogy nem nálam megy hangosan az zene. A teraszára befolyik a víz. Nem, nem az égből, hanem tőlünk. Kimentünk, nem volt bokáig érő víz. Szerinte a sarokban lévő doboz a hibás, húzzuk el. Kiderült, alatta még száraz is nagyobbrészt. Szerinte a megoldás az lenne, ha ezentúl, amikor esik, kimegyünk a teraszra feltörölgetni a vizet, ne folyjon le hozzá. Szóba se jöhet, hogy esetleg, amikor a teraszát beépíttette, nem csinálták meg rendesen az izolálást (mert nem fizette meg). Hisz végső soron tényleg tőlünk folyik be hozzá az a víz, ami előtte fentről esett le. Én meg le fogom lőni majd a galambokat, mert teljesen biztos, hogy ők köpködték be az ablakomon a fölösleges vizet, amit nem tudtak meginni. Persze, teljesen türelmesen. A cérna el ne szakadjon.

UI. És apropó cérnaszakadás. Én, ha fütyülni akarok, fütyülök. Nem kommentáltam, de érdemes megnézni, akár angol felirattal. Még akkor is, ha román film. Csak egyetlen dolog hiányzik belőle.

Extrém kezdés, extrém vég

A pénteki szülinapi buli érthetően elhúzódott kicsit, így a szombati ébredés az utolsó pillanatban jött össze. De ami a helyzeten javított az már a rutin volt. Így hát a szombati munka bevégzése után, pár telefonnak és segítőkész embereknek köszönhetően teljes felszerelésben sikerült mégis a kirándulni indulás. Szinte repültünk a transzfogarasi hágó felé, az idő is kedvezett, bár egy idő után már a felhők közt jártunk, ami kissé megpróbált beleszólni a képek minőségébe. De ettől függetlenül időnként megálltunk, ki fotózni, ki egy koporsószeget elnyomni. A túlsó oldalon még sosem voltam. Az alagút végén látszott a fény és kissé más volt minden. Kissé. Érzékelhető volt, de megfogalmazhatatlanul. Hisz ugyanolyan finom volt az áfonya, ugyanúgy zúdult a víz lefele, ugyanúgy csillogott a tó tükre. És még az se biztos, hogy alá lehetne támasztani, hogy több volt a szemét. Lehet csak bennem volt más valami. Mert a mosolyok is ugyanolyan szépek voltak (igaz, azok itthonról jöttek). És az éjszakai visszaút meg pontosan annyira extrém, mint a reggeli ébredés. De mindent összevetve, az első nap az utolsó hivatalosan még fiatal évemből kifejezetten szép volt. Emlékezetes. KÉPEKBEN is.