Tegnap megvolt a 10 éves egyetemi találkozónk is. Kedves, elgondolkodtató, erőt adó volt egyben. Találkoztunk a volt kollégák, akik 5 évet együtt töltöttünk az életünkből. És azóta, hogy annak vége lett, és ugye kiléptünk a nagy betűs életbe, eltelt közben, talán észrevétlenül, 10 év. Ez sok, még akkor is, ha félretesszük azt, hogy akarva akaratlanul is öregszünk. Végighallgattuk egymás életútját, kiéreztük a szavakból az örömöt, a keserűséget, a siker és csalódás érzését. Mindenki eldönthette, sikersztorit ad-e elő vagy azt, amit igazán érez az életével kapcsolatosan. Sokan voltunk igazán őszinték, hisz éreztük, magunknak hazudnánk, ha másoknak hazudnánk. Én főleg arra éleztem ki a rövid beszédem, hogy a srácok közül az egyetlen vagyok, aki még nőtlen, és nyilvánvalóan, ha ez foglalkoztat, az jelent valamit. Sokat jelentett, hogy volt tanáraim megemlítették az a harcot, amit együtt vívtunk a magyar oktatásért. Már emiatt se volt értelmetlen és folytatni kell. Ezek azok az apró örömök, amik erőt adnak folytatni. És folytatom. Az egyesek szerint értelmetlen harcot. De én türelmes vagyok, kivárom az eredményét.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése