Székelyek Bolíviában

Napok óta követem a híreket. Reggel, amikor felkelek, szinte első dolog, hogy belenézek az indexbe, a kurucba és az erdély.ma-ba. Minden videót végignéztem, éppen volt rá időm. Tudom, hogy kékszeműek is beleolvasgatnak abba, amiket írok, illetve sejtem. De, mivelhogy ez az én blogom, és ez egy fontos történés, az én blogomban le kell írnom a saját külön bejáratú véleményem. Azzal kezdeném, hogy ismeretlenül is csodálom Edot. Sokat hallottam róla, barátok ismerték, le merem írni. Megnéztem mindent róla. Nem teljesen értek mindent a felfogásából, de valószínűleg az enyémből se ért mindent mindenki. Az ellentmondások számtalanok. Annyi teljesen biztos, hogy ő a hazájáért harcolt. És veszélyt jelentett a mostani vezetésre, ezért meglepték, és kicsinálták. Számított erre, de alul értékelte őket. És ez lett a veszte. Bolívia mai helyzete nagymértékben hasonlít a valamikori horvát helyzethez. Kivéve azt, hogy messze Dél-Amerikában nem ugyanazok a törvények. A Mi Erdélyországunk helyzete is hasonlít a horvátokéhoz. Függetlenséget mi is szeretnünk. Az itt élő románoknak is ez lenne a jobb. Csak még nem fogják ezt fel. De azt, hogy kettő darab székely miért Bolíviában harcolt az autonómiáért, na azt nem tudom felfogni. De R.I.P. Edo és Árpád és társaik.
UI. És ha tudnád, hogy pont Te voltál a 10000. látogató

Frissítve egy linkkel, interjú Rózsa-Flores Eduardoval amely január 27-én jelent meg a Demokratában. Így talán többet megértünk egy emberből.