2010. április 24., szombat

Kis barangolás

Rég nem barangoltam, így hát ideje volt. Észbontó, hogy ha az ember kicsit figyelmesen mozog a természetben, csendben és megadva a tiszteletet, mennyi érdekes dolgot felfedezhet. Magamra vettem hát a terepszínű felsőt és elvegyültem a fák takarásában. Persze, csak miután sikerült kikerülni a cementrengetegből. Kerültem az embereket kis ideig. És velem volt a "fegyverem". Az első meglepetés egy mókus volt, igaz ő még felkészületlenül ért, s így nem tudtam elkapni. Körbefutkározta az összes faágat. Aztán eszembe jutott, hogy amikor utoljára jártam a Somin, pont 20 napja, akkor leellenőriztem az ezelőtt 3 évvel ismert rigófészket. És újraépítésben volt része. Nem valószínű, hogy az ÚjHáz program keretén belül történt mindez. De ma, amikor megközelítettem, már ott ült a fészken a rigónk. Újra. És közelítettem. És újra. Már ott voltam a közvetlen közelében, és nem hagyta ott a fészket. Még egy akku cserét is kibírt. Végül azért csak kiröppent. És akkor jöttem rá, mire vigyázott annyira. Csupa tojásokra számítottam, de pont a megfelelő pillanatban értem én oda. Ezek a csupasz szörnyek, alig pár órásak lehettek, hiszen egyik testvérük még ki sem bújt a bölcsőjéből. Onnan a következő irány a BotKert volt. Fel voltam teljesen készülve a kerítésugrásra, de mikor odaértem, újra megtapasztaltam az országot, amelyben élni kényszerülünk. Nagyjából 20 méter kerítés lebontva, lehet még észre se vette senki. A megszokott varjúcsalád rikácsolása fogadott amúgy. És a virágaim, az a kevés tavaszi. Dühített kicsit, hogy nem kellett bemásszak. Mert én mindig tisztelettel tettem, erre egyesek ellopják a kerítést. No meg úgy tűnik, padokat is. Aztán hazafelé indultam, vissza a tető felé. Egyszer csak szembementem egy őzike fehér fenekével. Méterekre voltunk egymástól, de rögtön rájöttem, hogy hátból fúj a szél. Néztük egymást egy darabig, aztán mire az objektívben láttam volna, elszökkent. Nem ijedt meg túlságosan, így sikerült azért elkapnom. Ezek után visszatértem az ösvényre, a Somiig. De a másik oldalon is, lefele jövet. És, csak hogy megerősítsem a figyelmesség intézményét, találtam még egy elbujtatott esetet. Egy kismadár rakott fészket. Gondolom, egyértelmű...

Nincsenek megjegyzések: