Év végi köszönet

Köszönöm a karmámnak, s a jóakaróknak. Ne irigykedjetek. Boldog Új Esztendőt mindenkinek.

És az élet megy tovább

Követik egymást. Nem szerettem senkit úgy, ahogy téged szerettelek. Utána jön az, hogy: Nélküle. És újra Nélküle ébredek. Tudom, hogy "Egyik nap megkérdezett a szívem. Miért mentem el, és nem jöttem vissza. Hány nap lesz még. Hány napot élek még. Tudom. Tudom, hogy nem fogok szeretni, amíg nem találom meg újra." Fordítok... s azt szeretném, hogy itt legyél, mellettem.

Kellemetlen...

És az év vége olyan, mint az év maga. Mikor valami rossz történik, mindig azon gondolkodom, mit hibáztam, hogy újra? Karácsony volt. És kocc. El lehetett volna kerülni. Ha itthon maradok. Azonkívül a történelem időnként tényleg ismétli önmagát. A baj az, hogy néha nem minden úgy, ahogyan egyszer. Csak egyes részletek történnek ugyanúgy, a kellemesebbik része kimarad. December 27 tavaly jobb volt, mint az idén. Pedig december 26 idén is ugyanúgy telt. És esküszöm, nem provokálni akartam a sorsot, egyszerűen igy sikeredett. Annyi hasonlóság, aztán a lényeg elmaradt. Vagy csak nem vettem észre, vagy csak nem vettem észre? Az ideális megvan a filmekben. Lehet a filmekből, ha reálist lehetne csinálni... Mesés lenne. És a meséket nem mindig szabad elhinni. Még sok elrendezni való van ebben az évben. Azt hittem, nyugisan meglesz. Aztán elkomplikálták azok, akik a karmát irányítják. Volt az életemben sok szakasz. Volt egy olyan is, amikor megszerettem néhány román számot. Mindenik emlékeztet valamire, mindeniknek van üzenete. Aki ismer, az talán furának tartaná mindezt, hisz tudja, miről hogyan gondolkodom, de ez is mind hozzám tartozik. Hisz valaminek akkor van üzenete egy ember számára, ha emlékezteti valamire. Az emberi lénynek egy fontos velejárója, hogy döntéseiben minden addig történt esemény befolyásolja. Időnként lehet fel se fogja ő maga se ezt. Talán az is lehet, hogy csodálkozik, miért viselkedett úgy, ahogy. Az önmagunk megismerése pontosan erről szólhat. Hogy magyarázatot tudjunk találni arra, hogy miért viselkedtünk aképpen. Hogy elfogadjuk, amikor tévedtünk. El tudjuk mondani, azért tettük, mert befolyása alatt voltunk valaminek. Nem számít, minek. Nem minden esetben jelent kifogást. Maximum önmagunknak. De akár az is fontos lehet. Nem tudom, hogyan terelődtem erre a pályára, hogy ilyesmiket írjak. Biztosan mindennek van egy oka. Legyen az Új Év mindenki számára sokkal kellemesebb. És barátaim, hiányoztok, minden egyes napon. Azóta sosem leszek a régi. Csak igyekszem élni.

Finom vegyes

A Karácsony kedves meglepetéseket kínálhat mindenki számára. Itt van például az, hogy ma felhívott valaki, aki nagyon kedves számomra. Nem hinném, hogy bárki is kitalálná, hogy kicsoda. És talán nem is igazán van olyan, akinek az érdeklődése többet jelentett volna számomra. És őszintén szólva én is sokszor gondoltam arra az utóbbi időben, hogy régóta semmit nem tudok róla. És mégis valami miatt nem kerestem. Ezt a valamit nehéz megfogalmazni. Időnként sajnos, a szívünkhöz közel álló embereket nem keresünk meg. Talán, mert semmi aktuálisat nem mondanunk nekik. Pedig mennyire jó érzést okozhatnánk egyetlen kis telefonhívással. Csak hát a világ beállt talán az "akkor hívlak, ha szükségem van rád valamiben" módba. Agyrém, hisz az összes mobilszolgáltató reklámja arról szól, hogy annyit telefonálhatunk, amennyi belénk fér. Bár Ünnepekkor felhívnánk mindenkit, akit ismerünk. Lehet semmit nem mondanánk nekik, de már az is sokat jelentene, hogy eszünkbe jutott. Tegnap éjjel egy régi ismerőssel találkoztam, aki néhány váltott mondat után azt mondta, semmit se változtam, ugyanaz vagyok, ahogyan megismert. Pedig sokat változtam amúgy, csak talán inkább a részletekben. A hitem nem változott, talán jobban megválogatom, hogy miben érdemes megnyilvánulnia. Nem mindenképpen jó ez. Én is jobban szerettem a "hiszekbennenekimegyekmegcsinálom" mivoltomat. Aztán jött az Élet, és azt mondta: Nyugi. Ja persze, Őneki, az Életnek, volt azért néhány jól kipróbált módszere arra, hogy "Nyugi". Talán mindennek a része az is, hogy mostanság a Szellemekkel suttogok. Talán tanulnom kellene belőle, de mind ezidáig csak azonosulnék egy szereplővel. Elég rendesen megkavartak az utolsó megnézett részek. Talán egyszer ezek az érzések tényleg megtörténnek. Addig is, hajrá Crocus-ok!

Villámlátogatás Budapesten

Csütörtök reggel induláskor jó hideg volt, havazott és az utakat nem lepték el a hóekék. Annál inkább a hó. Beültem hát a szánba és a lovak közé csaptam, vigyázva, hogy ne szaladjon szét a ménes. Az út a híres, hivatalosan 42 km-nyi erdélyi autópálya elhagyása után már elég tűrhető volt. Igen, kipróbáltam és kevésnek bizonyult. És hóekét se sűrűn látott. De a közlekedő sávban volt két elnyomott csík, oda ha beletalált az ember a kerekekkel, közlekedhetett. Aztán ha utolért valami nála lassúbb autót, akkor vagy alkalmazkodott annak a sebességéhez és csendesen kutyagolt utána, vagy behúzta a nyakát, átment a szinte szűz havas előzősávba, és belelépett a gázba, finoman, egyengetve az autó útját. Majd fokozatosan visszaengedte a járművet a hóhiányos csíkokra. Ennyit az A3-ról. Az elhagyása után seperc alatt Váradon voltam, majd Debrecen és M3 (ott már tudják, hogyan kell takarítani). A West-End-ig meg se álltam, majd a "poci-vizitet" (:)) követően fantasztikus tájékozódással eljutottam a Budakeszi Ramada hotel köré, amit aztán pár kitérő (újabb néhány km autópálya, Fót, vissza, körforgalom, zsákutca, lakóházak) után sikerült is megközelíteni. Sehol egy tábla, hogy hol lenne célszerű lehajtani, és ha visszakerülsz az autópályára, ereszd el a hajad, mert a következő lehajtó az jóval odébb van. No, de nem veszítettem semmit, mert a bűvész közben olcsó trükkökkel próbálta a kolléganőimet szórakoztatni. Ezt valószínűleg a recepciós fiú is tudta, mert csak második próbálkozásra adott olyan mágneses-kártyát, ami nyissa is a szobám ajtaját. Így a végére futottam csak be, ami nem akadályozta a művészt meg abban, hogy egy trükkhöz engem fektessen a földre. Aztán vacsi, beszélgetések, ajándékozás, két pohár Ikon-merlot és lefekvés. Pénteken évértékelő, majd ebéd, indulás és rutinszerű tájékozódás a budapesti forgalomban a Mammutig, majd vissza a Lánchídon Pestre. Ott volt szerencsém futtában megismerni a jövendőbeli kománémat, akinek kétszer annyi izma van mint nekem, hisz aerobik-edző. És már indultam is vissza, alacsonyan repültem újra az M3-ason, egy másfél órás megszakítással két csúnya baleset miatt. Debrecen előtt és utána a határig akkora volt a köd, hogy a kormányt is alig láttam. Aztán itthon meg havazott, a Királyhágón draftingoltam fel is, le is. Gyalu után ugyanaz az A3-as, semmi se változott. Tordán egy energiaitalhoz nyúltam, ami aztán hazáig repített. Az évnek vége közeledik, jól megérdemelt pihenéssel és egy jobb évben való reménykedéssel. Hisz a 2009-es évet se fogom visszasírni, jó, hogy eltelt.

Örökké felkészületlenül

Lehullott az első igazi hó. És már nem is ért szinte senkit meglepetésként, hogy az utászokat ez meglepetésként érte. Nem baj, hogy december közepén járunk, nem baj, hogy már előre jelezték a meteorológusok, hogy havazások jönnek. Őket mindez meglepte, nem voltak rá felkészülve és emiatt több megyében járhatatlanok az utak, komoly fennakadások voltak/vannak és egyesek hosszú órákat, sőt akár több mint egy napot töltenek a hóbuckák között. Káosz. Ahelyett, hogy gyönyörködnének az emberek, milyen szépen havazik. És korán reggel indulok én is. Én se gyönyörködni valószínűleg.

Suttogó 3. évad

Összesen 5 napig tartott ki ezek szerint a harmadik évad 18 része. Egyik fordulat a másikat követi, egyszerűen nézeti magát. Nagy szerencse az, amikor nem kell egy hetet várni a következő részig, lényegében szuperül lefoglalja az ember szabad pillanatait. Az utolsó rész miatt még a negyedik szériából is meg kell nézzem az elsőt bár, már most.