2009. január 2., péntek

bújék

Egy rendhagyó macska elszórakoztatott. Sosem szerettem a macskákat, de ez bebizonyította, hogy minden előitéletet megdöntenek a kivételek. No persze, szinten mindet. Eddig arról nem írtam, hogy mit jelentett számomra az, hogy szilveszterezni jövet, letettem két szál narancssárga gerberát ott, ahol barátaim az utolsót lélegezték. Hogy a pontos helyét megtaláltuk annak, hogy hol feküdtek. Azon a helyen most a gerberák feküsznek. Mondtam egy imát értetek, drága barátaim.
A macska alszik most, jót játszodtunk. Hiányzol. A legjobban te hiányzol most. Azért írok érzésekről. Kettőezernyolcnak vége, s elkezdődött egy új év. Barátom, már eldöntöttem, hazafele még gyújtunk két gyertyát is, most már tudjuk hol. Hogy melegítsen. De kérlek vigyázd az életem, hogy majd az, akit szeret(nifogok)ek (azárójelben olyan megjegyzések vannak, amelyeknek bizonyos okok miatt a kimondása sajnos korai), viszont szeressen. Mert hiányzik ez nekem, szükségem van rá, úgy, ahogyan arra is, hogy beszélgessem veletek. Ha lehetne. 2009 van, lesz, kell legyen. Értelemszerűen.

Nincsenek megjegyzések: