Nem panaszkodhatok. Úgy érzem, az irány jó. Ha szeretni fognak, az fogja tenni, akit szeretnék, hogy szeressen. Mondhatni boldog lennék barátom, ha el tudnám mindezeket neked mondani. Teljesen véletlenül bukkantam rá régi képekre, a fotóimat rendezgettem és mindenhol ott voltatok. Annyi emlék, ami fájjon. És azt kellene valahogy elfogadni, hogy már emlékként éltek (a szívemben). De hogyan?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése