2009. szeptember 1., kedd

Közbelép a Poli-tika

Az első sorok olvasása után már megdöbbentem. Valami szokatlan volt. Nem az a nyílt, megszokott nyelvezet, ami el- és kimondja az igazságokat. Nem az a stílus. Csak a közepéig olvastam el, és nekifogtam írni róla. Most végigolvasom és ígérem, az eddig leírtakon nem változtatok. Megvolt. Fantasztikus megnyilvánulás a szövegíró részéről püspök úr, gratulálok neki. Ha nem ismerném az igazságot, biztosan elhinném. És igen, figyelembe véve azt, hogy az emberek nagy része nem tudja kiszűrni az igazságot, mert nem tapasztalta meg azt, ezen közlemény kifejezetten sikeresen megfogalmazott. Mostantól kezdve tekintem a püspök urat politikusnak. Hisz miután rászerveztek az egyébként jogosult SZNT-re, majd újabban kedves udmr-s barátai a püspök úrnak kisemmizték a konkurenciát, Ön, akit egyébként eddig őszintén tiszteltem, arról beszél, hogy "sikerült egyetértésre jutni az RMDSZ képviselőivel abban, hogy – pártállásuktól függetlenül – az összes székelyföldi választott önkormányzati tisztségviselő összefogása és határozott kiállása kimozdíthatja a holtpontról Székelyföld területi autonómiájának ügyét." Ennek jelét én nem, hogy nem láttam, de Ön vagy álmodozó vagy ami még rosszabb, már tudatosan félreinformál, vagy ténylegesen besorozták. Én ott voltam Ön mellett, amikor megszervezték az alapszabályzat megszegésével az akkor még erdélyi magyarság kongresszusát. Mert hittem valamiben, felismertem azt, hogy azok, akik azt mondják, hogy minket képviselnek, tulajdonképpen már évtizedek óta elárulnak minket. Ön viszont, most újra azokkal szövetkezik, nem hozzáértő politikusok, de igaz magyarok kezdeményezése ellenében. A Székely Nemzeti Tanács akkor alakult meg, amikor felismerte, hogy az rmdsz-től már hiába várja, hogy képviselje az autonómia kérdését. Szinte 20 évet veszítettünk el. Értem én azt, hogy Ön áttért a profi politizálásra, azt is, hogy alig néhányan olvassák majd a véleményem. De ettől még nem lesz megérdemelt autonómiánk.

Hogy érthető legyen, azok számára is, akik egyébként nem kattantak még rá, a NYILATKOZAT.

Nincsenek megjegyzések: