2010. december 29., szerda

Ez igen tél, ez igen élet

Reggel hatkor, a sziporkázóan csillogó hóban igyekszem elérni a Szovátáról induló kisbuszt. Sehol egy nyom, az éjszaka folyamán lehullt újabb hóréteg mindent eltakart. Kemény ez az idei tél, már rég emlékszem ilyenre, talán még gyerekkorunkban. Mint ahogyan az évnek a vége is kemény és időnként két napra jut ki négy óra alvás. Így alig várja már az ember, odaérjen a kisbuszhoz, hogy esetleg még egy didergő szundival pótolhassa az alváshiányát. Hiányzik az a kilenc szabadnap, ami ideragadt a 2010-es évbe. Még szerencse, hogy az a négy óra valami miatt sokkal pihentetőbb volt, mint ebben az évben sokszor egy egész éjszaka.

2010. december 11., szombat

Remember me (SzKFA)

Ajánlották ezt a filmet, ráadásul egy számomra kedves személy tette, így hát belefogtam a szombat délutáni fáradtságom mellett megnézem... magyar szinkronos... huppsz, durván kezdődik... nini, az alkonyos srác játszik benne... na ez az ötlet tetszik, CsECs, vagyis Csajok Egység Csomagja, az egy éjszakás kalandokhoz, jó biznisz lenne, vagy lehetne pasiknak is, akár kihozni egy uniszex változatot... "van, hogy az ember szeret valakit, csak lenni nem akar vele". Van?... hát igen, a nagy kioktatásokat mindig egy könyvtárba kell megejteni... amikor az ember alapból feszült és ingerült, inkább ezt nem folytatom... és hülye helyzetek pedig vannak... egy izgága barát érdekes ötletei... na, ez a stílus emlékeztet valakire: "szia cica, apád csúnyán átgázolt a jogaimon, szexelünk egyet?" csak a szavakat kellene behelyettesíteni, s máris az lenne... hát, alkonysrác csajozós dumájából sokan tanulhatnának, az biztos... kérdés: mi történt az arcoddal. válasz: apád verte szét (persze nem ez volt a válasz)... és íme, egy egyébként teljesen normális mondat, ami rendes körülmények között ártalmatlan, de ismerve a történet elejét, hasít: "nem járok metróval"... azt írták ez dráma, de közben időnként teljesen vicces (eltaxizol a newyorki éjszakába egy idegen pandával)... itt meg kell említsem, hogy nekem is van egy ilyen hugim, akit imádok... hát persze, ez alap, poháralátét csak három randi után jöhet szóba... mukikám, há bulizós csajt fogtál... mennyi fájdalom van a viccek mögött sokszor... igen, hát mesélni valótok az van... ismerős, menjünk bulizni, egy italra, a lakótárs meg emlékeztet valakire, főleg, amikor a "szép lányt" mondta... hát igen, azt hiszem rájöttem, hol az a pont, amikor az a vastag könnycsepp, ott szorongva valahol, felindultan az átérzett fájdalmaktól, elindul a gravitációtól vezérelve... a bűnök kategorizálása: cselekedeti és mulasztási. Mennyire igaz... "Aiden elment" jól van fiú, ez jó kezdés, az lesz, előrelátom... és, romantikus zene indul. annyira egyértelmű már... halló, holivúd, lehetne már kicsit újítani valamit... hiszen szép lassan a filmes szeretkezések kétfélék lehetnek, látszik mell, vagy nem látszik mell... szóval, aki csak ezért a jelenetért nézné meg, nem látszik... és szerencsére a rendező arról sem feledkezett el, hogy nemrég a csaj apja elpotyolta a pasit... megállítottam, kiolvastam a cetlit: "please don`t leave, i`ll be back"... igen, amikor valakit, aki fontos, elveszítünk, akkor kialakulnak ilyen szokások, amiket valószínűleg csak az értene meg, akit megtaláltál... még egy könnypont (ez nemtom miért, a barátkozás...)... egy vacsora, ami úgy érzem, sorsdöntő lehet... érdekes pillanatokkor derülnek ki fontos igazságok, de emlékeztet ez a lány valakire, amilyen higgadtan kezel egyébként megrázó dolgokat... egy jó tanács, ha adhatok. Sose másokon töltsük ki a bosszúnkat. Erre nincs mentség, mindenkivel úgy viselkedjünk, ahogyan a személye megérdemli... ha most azt mondja, te olyan erős vagy... nem mondta, de azt hiszem, gondolta... nohát persze, most irigy vagyok kicsit... hűha, lesz itt még komplikáció... az érzékek feszítése magas fokon, a fájdalmas pontok kihasználása, mi lesz ebből... apa - pasi 2 : 0... az igazság pillanata, csak ne a rossz következtetést vonjuk le. Mekkora baromság idióta fogadások után végül beleszeretni valakibe, aztán meg nem hiszik el az igazságot... rendező úr, értjük, de itt kicsit sántít. Ennyi idő alatt nem lehet összepakolni. No meg aztán, ilyen hülye öngyilkos módon tálalni a sztorit se... és egy igaz barát, az mindig ott van mögötted, és a maga módján segít... na, ilyenkor kell te is ollót fogjál, ha már a kislányok pofáját nem verheted szét... könny 3. ezért én is mennék sittre... ebben a filmben a legkisebb ellenfél is oda tapos, ahol a legjobban fáj... és most stresszel, hogy ez dráma... na neeeeeeee.... wtc... és párosával jöhetnek a kövek... mindenki a maga jellegzetes módján éli meg a fájdalmát, összekapcsol, olyan csinál, ami emlékezteti, vagy olyat csinál, amit azóta nem... written by Will Fetters.

2010. december 9., csütörtök

Integráció? Ki veszít belőle?

A mai napon egy kegyetlen társadalmi valóság fogalmazódott meg bennem és tisztában vagyok, hogy sokan rasszizmussal fognak dobálózni, ha leírom. De nekem nem egy népcsoporttal, hanem egy társadalmi réteggel van ez a dilemmám. Tény és tagadhatatlan, hogy a társadalmi réteg alanyai nagyobbrészt egy bizonyos népcsoportból kerülnek ki. De ne vágjunk a dolgok elébe és kezdjük a történésekkel. Bejön ma két páciens anyukája (hogy így fogalmazzak). Két darab ártámogatott recepttel, hisz mind a két gyerek beteg (illetve kettő belőlük). Persze nem ugyanaz a bajuk, tehát két különböző antibiotikum szuszpenzió van felírva. Az anyuka nem tudja kitölteni a recepteken az adatait, de ez már megszokott (egyesek már lustaságból is a "nem végeztem iskolát" kategóriába sorolják magukat, mint kiderült ez nem az ő esete volt). Miután felvázolom a két gyerek terápiás kezelésének a módját, nyilván ráírva a két szuszpenzióra a gyerekek nevét, a biztonság kedvéért ugye azért megkérdem, el tudja-e majd dönteni, melyiknek melyikből? Hát persze, hogy nem. Akkor kiegyezünk abban, hogy a lányéra plusz jelet, a fiúéra meg mínuszt írok (de nem vagyok biztos, mire az ajtón kilépett, még emlékezett). Jó barátom mondta erre, hogy lehet inkább rajzolnom kellett volna, csak hát arra kinek van ideje. No, de aztán a következő kérdésem az volt, hogy tudja-e akkor, melyik gyereknek mennyit kell adjon az antibiotikumból? Hiszen nem játék ez, a nem megfelelő dózis értelmetlenné, sőt akár veszélyessé is teheti. Kiderült, halvány lilája nincs. Számára a 2 x 5 ml kb. annyit jelentett, mint ha engem arról kérdeznének, ki csalt meg kit a Vad Angyal 26. részében. És a probléma nem ott volt, hogy milliliter az mennyi, hanem, hogy 2 meg az 5. Akkor kanál ki a dobozból, s megmutatni. Kivételesen volt rá időm. De őszintén szólva, biztos vagyok, hogy nem volt semmi értelme, mert otthon már összevissza adja majd.

Értelmetlen. Ezek az emberek úgy kapnak ingyenes gyógyszert a gyerekeiknek, hogy semmire se tudják használni. Megjegyzem, a mi, egészségügyi biztosítást rendszeresen fizetők pénzéből, hiszen az biztos, hogy ők soha fél banit be nem fizettek. ELVÁRJÁK, hogy ingyen kapjanak mindent, ha 1 lejt kell fizetni az antibiotikumra, akkor már csak az ingyenes kell csak, holott nyilván az a gyerekükön semmit nem fog segíteni. Miért? Mert ők nem dolgoznak, nincs miből fizessék. De, miért nem dolgoznak? Persze, ezenkívül arról se feledkezzünk el, hogy a helytelenül kezelt fertőzések vezettek mindegyre oda, hogy újabb, meg újabb antibiotikumokat kénytelen az emberiség feltalálni. Mindig azt szoktam mondani, hogy a nem betartott terápiás kezelés az olyan, mintha enni adnunk a baciknak.

És itt most csak az egészségügyi oldaláról beszéltem ezeknek a dolgoknak, mert azzal találom magam szembe nap mint nap. Várok mindenkit a liberális, "ember"védő képviselők közül, töltsenek el néhány hetet a hivatásomban. Mert nekem már nem meggyőződésem, hogy az emberi jogok védői, azok az emberiség fennmaradásának a jogát is megfelelően képviselik, bármilyen durva legyen is ez a kijelentés. Integráljuk őket, igen, de hogyan? Mikor minden kísérlet abba fullad, hogy kihasználják az előnyeit és tovább élik a jól megszokott életüket.

2010. december 8., szerda

Csak egy ötlet

Szociológiai felméréshez ajánlom a következő témát. Felmérni, hogy a kormány anyaság és gyereknemzés ellenes intézkedéseinek köszönhetően december utolsó napjaiban mennyivel nő meg a császármetszéssel szülők száma, hiszen aki december 31 előtt szül, az még 2 évig lehet igazi anya a kisgyerekének.

2010. december 4., szombat

Őszintén szeress

video

Ha éjjel mesét mond a hold,
Titokban csókot lopok ajkadról,
Már csillagok felett szállunk boldogan,
Őszinték vagyunk, a magányt már nem kell hordozzam.

Őszintén szeress, úgy ahogy én szeretlek most,
Bájosan nevess, a csodákat őszintén kapod.

Őszintén szeress, úgy ahogy én szeretlek most,
Bájosan nevess, a csodákat mind tőlem kapod.

Ha tovább szállunk álmaink felé,
Újból ott állunk az út elején,
Az elveszett vágyak tengerén hajózunk,
Keressük egymást, mert ketten már boldogabbak vagyunk.

Őszintén szeress, úgy ahogy én szeretlek most,
Bájosan nevess, a csodákat őszintén kapod.

Őszintén szeress, úgy ahogy én szeretlek most,
Bájosan nevess, a csodákat mind tőlem kapod.

Őszintén szeress, (a csodákat, a szerelmet)
úgy ahogy én szeretlek most, (csókokat őszintén kapod)
Bájosan nevess, (a csodákat, a szerelmet)
a csodákat oszintén kapom, (csókokat őszintén kapod)


Őszintén szeress, (a csodákat, a szerelmet)
úgy ahogy én szeretlek most, (csókokat őszintén kapod)
Bájosan nevess, (a csodákat, a szerelmet)
a csodákat mind tőlem kapod.

2010. december 3., péntek

Köszönjük, akik ránk hallgattak

Az emlékek hevében sokszor nem könnyű felelősen eldönteni dolgokat. Megérteni azt, hogy minek van értelme, és mi vezet a cél mellékvágányra tereléséhez, amit esetleg egyesek szántszándékkal ki is akarnak provokálni. Az emlékek, amelyek adott esetben meghatározták az életünket, értékelendőek ebből a szempontból az utolsó pillanatban is. És sokszor annyira nehéz döntések elé tesz az élet, és nincs a régen megszokott támasz, akivel mindezeket ki lehetett tárgyalni. Az én életemben, egy meghatározó élmény volt 90 fekete márciusa. Mint a klasszikus dalban, 14 voltam éppen. Nem töltött apám bort és cigarettát se sodort. Akkor éppen a városon kívül végezte a kerti munkákat, amikor a provokáció hatására pontosan az erkélyünk alatt gyűltek össze a "hazájukat féltő", megvezetett románok és mi onnan végig követtük az eseményeket. Amint véresre ütlegelnek valakit, csak mert magyarul szólalt meg, sőt mivel a szomszédban egy asszisztensnő lakott, oda hozták fel ellátni és a kulcslyukon követtük ezt is. Ott lent a hangulat olyan volt, hogy indulnak el, és betörik a magyarok ajtóit... A hideg mindig kiráz, amikor visszagondolok arra, hogy az öcsémmel a konyhaasztalra kitettük a fiókból a késeket. Én 14, ő 11 volt. Abban is teljesen biztos vagyok, hogy ha csak néhány évvel vagyok idősebb, akkor én is a padokat bontom védekezésként a város főterén. Azóta megtudtuk a háttereket. Miért történt ez az egész. Mi volt a cél (amit egyébként elértek). Azóta eltelt 20 év, a bűnösök továbbra is pofáznak az országban és fémjelzik annak a pártnak a politikáját, aki az ellenzék kellene most legyen az ámokfutókkal szemben. Senki nem kérte tőlük számon, hogy egy 14 éves gyerek miért teszi ki a konyhába a késeket az asztalra, önvédelmi szándékkal. Sőt, megengedik maguknak, hogy 20 évvel ezután, ugyanabban a városban, ugyanolyan máshonnan autóbuszokkal hozott emberek provokáljanak minket, újra. Mindenki megvívja az életben a saját csatáját. Az én egyik csatám akkor zajlott le bennem, amikor arra kértünk mindenkit, hogy ne dőljön be a provokálásnak és maradjon otthon. Catalunia is not Spain! Ez európai úniós országban történik. Miközben itt azt magyarázzák, hogy túl sok jogot követelünk, sőt, már túl sokat meg is kaptunk. Kérjünk többet, hogy a minimumot megadjátok? Hiszen, alapvetően maga december 1 az, ami kellene emlékeztessen titeket románokat az ígéreteitekre. Számunkra pontosan az a legnagyobb gyász ebben a napban, hogy nem tartották be azokat az ígéreteiket, amelyeket az általuk ünnepelt napon ők maguk tettek meg. Lelkiismeretük furdalásának a kérdése ez, azért érzik szükségét annak, hogy folyamatosan ide jöjjenek bizonyítani, "Székelyföld Románia". Nem, Székelyföld a székelyeké, addig, ameddig a föld az övék. És a marosvásárhelyi várban se véletlen, hogy a templom református. Még akkor is, amikor néhány pitesti forrófejű nouadreáptás a falai alatt hazugságokat ordibál. Kinek van igaza? A több száz éves falaknak vagy a bizonyítási vágytól túlfűtötteknek? És mégis köszönjük, hogy eltűrtük őket itthon nálunk.