2011. január 16., vasárnap

Kilátások a világba

Fel fogjuk lendíteni a munkát. Ezen dolgoztunk a hétvégén. És reményeink szerint sikeresen. Más témában nem sok előrelépés történt, maradt minden a régi. Még csak elméletileg vagyok segesvári. Igazán az nem is leszek. Amikor lehet itt tart a város, még a számítógép előtt üléshez is. Itt tart valami, aminek egy része ismert számomra, a másik része viszont egy megmagyarázhatatlan erő? Aztán majd, ha tovább megyek, akkor lehet ez is elmúlik. Van azonban valami, ami nem múlik el. Még akkor sem, amikor már minden elmúlt. Az idők folyamán sok minden elmúlt fájdalmasan. Ennél csak az fájdalmasabb, ami nem múlik. De annak még van esélye. Fájdalmaim miatt viszont időnként rossz is vagyok egyesekkel. Pedig igyekszem, hogy ne más szenvedje meg azt, amit én érzek. Csak hát nem mindig sikerül ez sem. Egy dolgot nem tud sehogy-se megtanulni az ember. Ez törvény kellene legyen. Az élet NEM JÁTÉK. Nem játszani kell a másikkal. Mit veszítünk, ha őszinték vagyunk és nem jön össze? Csorbul a büszkeségünk? És akkor mi? Az ilyen büszkeség az ami eltávolít sokszor a boldogságtól. Megpróbálni valamit, amit a szívünk mélyén érzünk, az egy esély a boldogsághoz. Ha megtartjuk magunknak az érzést, elbaltáztunk egy lehetőséget. És nem jutottunk előre. Persze, azok, akik szerencsésebbek voltak, valószínűleg majd ellent mondanak ennek. Abban talán igazuk is lehet, hogy aki egy stratégia szerint éli le az életét, hamarabb boldogul. De miért mindig stratégia? Szeressünk valakit és rögtön van egy csodás érzés a szívünkben. Ami már megéri.

Nincsenek megjegyzések: