Kedves ünnepelni egybegyűltek!

Amikor a tegnap este elgondolkodtam azon, hogy mit is fogok ma mondani ezen a nagy napon, előkerestem az ezelőtt 11 évvel elmondott beszédem. És szomorúsággal azt kellett tapasztalnom, hogy akár ugyan azokat a dolgokat elmondhatnám most is.

Hiszen az 1848-as szabadságharc célkitűzései ma is időszerűek, javaink, munkánk eredménye akárcsak akkor, most is csak részben illetnek minket, annak ellenére, hogy ennek az országnak adózó polgárai vagyunk. Kis iróniával talán azt is mondhatnánk, hogy kormányzó polgárai. Miközben nincs állami magyar egyetemünk, de időszakosan lenyomják a torkunkon a tanügyi törvényt és az 1848-as forradalom hőseiről való megemlékező beszédem csak a szívemben mondom a Kossuth utcában, mert sehol nem írja ezt. Nemzeti kultúránk, nyelvünk és ezáltal az erdélyi magyarság egész jövője folyamatosan veszélyben van, épp ezért felelősségünk és elkötelezettségünk hasonló kell legyen a márciusi szabadságharcosokéhoz. A nemzeti összetartásra, amelyre a 48-as szabadságharc hősei példával szolgáltak, ma is óriási szükség van. De szükségesnek tartom felhívni a figyelmet arra, hogy 1848-ban a viták ellenére nem volt olyan magyar közéleti személyiség, aki Bécs szándékait próbálta volna védeni, magyarázni a forradalmi magyarságnak. Nem magyarázkodtak Bécsnek, nem fordultak szembe a nemzettel. A magyar a magyarnak kívánt megfelelni, a nemzet egységét, a nemzet érdekét mindenek fölött állónak tartotta. Bár így állna most is a helyzet, de azért nem adjuk fel. Hiszem és vallom, hogy hosszútávon az egyetlen lehetőségünket a szülőföldünkön megmaradni úgy hívják, AUTONÓMIA. De ezt akkor tudjuk megvalósítani, ha hiszünk a lehetőségében és sikerében. És elsősorban a jogosságában, hiszen a többségiek ezt ígérték annak idején Európának, egy országért cserébe. Ezt kellene számon kérni tőlük és azokkal alakítani ki partnerséget, akik nem csak kirakatként használnak minket Európa felé. Tanuljunk meg hát újra nagyok lenni, hogy méltó leszármazottai lehessünk a „márciusi ifjaknak”. Mert magyarnak lenni jó és székelynek lenni büszkeség. „Itt az idő, most vagy soha!” És fogalmazódjon meg a szívünkben egy szép gondolat azokról a bajtársainkról, akik hittek ebben a harcban, de ma már nincsenek köztünk.