Évente egy ilyen nap

Ezennel beléptem az utolsó hivatalosan is fiatalnak nevezett életévembe. Rögtön a belépés előtt kénytelen voltam rácáfolni erre fizikai erőnlét szempontjából, mivel nem jött össze a 2 perccel hamarabb indulás, így a belépést egy kilométernyi sprint előzte meg. De, nyugi van, elértem, csak egy perccel indult el hamarabb. Viszont a ma reggeli zenehallgatás elmarad, de legalább rohanás közben szembe sütött a nap. Aztán egy fehérnép nem volt hajlandó megállni az átjárónál és még ő húzta a száját. Ki ad könyvet az ilyeneknek? No, de ma nincs stressz. Az őzek újra az erdő szélén voltak, az épp előző mukinak szerencsésen összejött frontális ütközés nélkül, nekem pedig állandóan az a fotó van a szemeim előtt.

Fenomenális

Maga a lehetőség egy ajándéknak köszönhető. Olyan ajándéknak, amit arra használhat az ember, amire a legnagyobb szüksége van. Ami leginkább széppé tudja tenni az ajándékot magát. Az elején még felnézni is alig mertem, pedig kedves ismerősökkel találkozhattam közben. Felnézni azért nem, mert veszélyesen megváltozott az átlagéletkor. No meg az illető életkor viselkedése, a lehetőségek felkínálásának módja. Drasztikusan, túlságosan drasztikusan halad minden a Korral. Majd végül aztán az utolsó 10 perc hozta meg azt az eredményt, amely érdemessé tette az egész estét. Fenomenális élmény ez minden egyes alkalommal, már egészen a kezdetektől fogva és egyre jobb és jobb lesz. Lecke arról, hogy összehangolódva mit lehet. Akár még álmosan is. Köszönöm.

UI.
Ablakból kémlelt édes Mennyország,
Titokban nézted furcsa járását,
Álmodtál róla, nem vált valóra,
Csak nézted, hogyan megy tovább.

A program legyen program

Ha valami 7 óra 10 perckor indul, akkor az ne induljon el már 8 perckor. Tisztában vagyok azzal, hogy időben oda kell érni valahova, de ha 2 perccel az indulás előtt odaérsz és elmegy előtted, az szörnyen idegesítően hat az egész napodra. Főleg, ha a késést valahogy ki kell küszöbölnöd, mert neked viszont meg kell érkezni időben. Közel 2 hónapja minden hétköznap elértem, amikor pontosan indult és nem tartott vissza valami. Aztán ma rohantam utána, taxival, másik maxival, s mégis elillant. Gondolom érezte, hogy ha utolérem, nem rakja az ablakba, amit beolvasok neki. Hiszen azzal a két perccel, amit meg akart spórolni, szinte az egész napomat elrontotta. A fenének lett volna kedve mások programját felborítani, azért, hogy az általa nyert 2 perc miatt ne legyen probléma. Amúgy is rohan velünk az idő, folyamatosan rohanunk valahova és szép lassan megszavaznám, hogy bár 36 órás legyen a nap, hogy történhessen benne valami lényeges is, bár lehet nem attól függ. Ha meg kell történjen, elég neki néhány perc, valószínűleg. De a program szerint induló járművek vezetőinek az órájának pontosságát időnként szúrópróbaszerűen bevizsgáltatnám. Mert, ha én számolok el néhány milligrammot, neki se fog jól esni. Ahogy nekem se a ma reggeli esőben stoppolni.

UI. a kép csak illusztráció, semmi köze a témához, s bárminemű hasonlóság elő személyekhez csak a véletlen játéka lehet.

Hétfő, Tusványos után

Azt szokták ugyebár mondani, hogy hétfőn még a fű se nő. Pedig igazán nőhetne, hisz egy-feszt esik mostanság az eső, ha kell, ha nem. Ami természetesen lehangoló tud lenni, nem kellemes a sárban tapicskolni, no meg aztán a fotózáshoz se a legmegfelelőbb. Végül is lejárt az idei Tusványos is, egy hétvégi kiruccanás formájában. Alapjába véve szerencsésen odaérkeztem, hiszen amikor éppen azon gondolkoztam Segesváron, hogy délután vajon mivel megyek odáig, betoppant egy csíkszeredai illetőségű eladási ügynök. Köszönettel tartozom neki, mert gyors utazással, röviddel 6 után már helyben is voltam, kiszemeltük a sátorhelyet, s kezdődhetett a muri. Aminek a lényege elsősorban az emberekkel való találkozás öröme. És persze általában jó emberekkel találkozik ott az ember, bár vannak azért kivételek is, de azokon túl lehet lépni. Rövidnek tűnt a hétvége, hamar elillant. Sokkal hamarabb, mint a hazafele vonatozás a Maros völgyében. Bár egyes körülményeknek köszönhetően még a hosszú vonatozás is kellemes volt egy ideig. Aztán újra itt a hétfő, a munkahét, de a héten még lesz egy esemény. No, majd meglássuk. Több kép nincs.

Mi másért, ha ezért nem

Az utolsó hétvége határozottan kellemes volt. Bár fárasztó fizikailag, de pihentető szellemileg. Olyan körülmények között is, hogy szombaton is dolgoztam, de meló után Szovátára mentem, hisz már nagyon várt a keresztfiam. És én is alig vártam már, hogy lássam. Gombászni mentünk és az eső kétfelé került ki minket, ezért köszönettel tartozom. Régóta kívántam a keserűgombát, finom is volt megsütve túróval. Aztán vasárnap Székelyföld körútra vittem a kolléganőimet. Bucsin, Gyilkos tó, Békási szoros, Libán, mind szuper helyek, s szuper KÉPEK. Mert hiányzott kis fotózás már. Aztán már újra hét közbe. S újra filmet ismételtem, magával ragadott az If Only. Kiért? A hattyú kissé régebb készült, de ugyanazzal a társasággal való kirucckor.

PoliPillanatok

A kevés kis szabadidőben összehozott sikeresnek mondható sajtótáj. Nyilatkozunk, ezt-azt. Aztán, össze kell mindezt egyeztetni a munkával. Ami nemesít. És időnként ezen nemesítést csak óriási rohanással lehet elérni. Így van, össze kell egyeztetni a dolgokat. A káposzta is jóllakjon, de a kecske is megmaradjon alapon. Aztán talán időnként kimarad a képből valami. Ok, hogy van kecske, de ki ügyel rá, ok, hogy van hozzá káposzta, de ki termeli? Dolgozunk, mindenki, aki akar, a maga területén. Mindenki specifikusan termel is. De biztos az, hogy érvényesül a mindenkori kereslet/kínálat törvénye? Vagy időnként "beleszólunk" kicsit a keresletbe, aztán rögtön a kínálatba is. Vagy nem csak időnként "szólunk bele", hanem ez vezeti a szokásainkat is? Ezt talán inkább a konkurenciától kérdezném. Mi építünk, ez a célunk. Mindenkire szükségünk van ehhez. Valami újat próbálunk építeni, olyat amit mások csak ígértek, vagy akár folyamatosan csak ígérnek. Ahhoz, hogy ezen akaratunk ne szélmalomharc legyen, csak arra van szükségünk, hogy mellettünk legyenek az emberek, akikért csináljuk. Egymagunkban nem tudjuk jól megcsinálni.

Csak... egy imát.

Ő az egyetlen nagymamám, akit nagyon szeretek és tudom, hogy ő is nagyon engem. Már szinte 90 éves, de még nem szeretném elveszíteni. Nagyon sokat köszönhetek neki, gyerekéveimből szinte pont annyit, mint önzetlen szeretetéből mostanság. Szeretném, ha tudná, hogy mennyire sokat jelent számomra, szeretném tudni, hogy ma, amikor a kezét fogtam, érezte is ezt. Tudom, hogy felismert. És oly nehéz volt, hogy csak a jelenlétemmel segíthettem rajta talán. Annyiszor imádkoztál értünk Mama, és mi most érted imádkozunk. Legyél még nekünk.

Vesedonorok

Válság ide vagy oda. Egyre többen vannak. Minap 6 kilométernyit jöttem gyalog be miattuk. Száguldanak. A jobbik eset az, amikor magányosan. Biztosan kemény érzés lehet. Annál a sebességnél. Biztosan kemény volt kamiont előzni, amikor a maxi lehúzott. De mi van, ha épp a tájat nézi a maxi sofőrje? És belé kapaszkodik egy kilógó akármi, s leszed. Ha esetleg túléled, lesz amit mesélni talán az unokáknak. Lesz aki meséljen. S ha nem lesz aki meséljen, akkor mi van?

Drámai meccs

A hét utolsó munkanapjai nehezen múlnak el. Csütörtökön újra megmérkőztünk a segesváriakkal, ezúttal már jóval jobban ment. Aztán ma a hazaút volt érdekes, majd viszontagságos. Mivel egyesek a maxi-taxi szétesésére hivatkozva beszólnak az embernek (mosoly), kellemes beszélgetés előfeltételeit teremtik meg időnként. Egy-két poénra még fáradtan is kedve van az embernek, így akár ismerkedik is. A viszontagság azonban onnan eredt, hogy Koronka külső határában leállt a maxi, hisz a forgalom megakadt egy baleset miatt. És lévén, hogy egyes helyekre lehetőleg időben illik odaérni, a hátralévő néhány kilométer megtétele időben jobbnak tűnt gyalogosan, nyakamba vettem hát az utat. Egész nagy dugó volt, ezért jónak bizonyult az ötlet. Bár kissé hosszas a megvalósítása. De eredményesnek és szükségesnek bizonyult egy rossz lépésbe való belerángatás megelőzésében. Aztán már itthon, nyugisabban, a holnapi újabb mély-vízre készülve megnéztem a foci WB talán eddigi legdrámaibb meccsét (bár nem igazán sokat láthattam eddig belőlük). Az érdekes az volt, hogy előre éreztem valahogy, melyik megy be, s melyik mellé. Még kis mély-víz, aztán valahogy e hétvégén kis pihenés is jól fogna. De azt majd holnap kora délután, talán.