2010. július 3., szombat

Drámai meccs

A hét utolsó munkanapjai nehezen múlnak el. Csütörtökön újra megmérkőztünk a segesváriakkal, ezúttal már jóval jobban ment. Aztán ma a hazaút volt érdekes, majd viszontagságos. Mivel egyesek a maxi-taxi szétesésére hivatkozva beszólnak az embernek (mosoly), kellemes beszélgetés előfeltételeit teremtik meg időnként. Egy-két poénra még fáradtan is kedve van az embernek, így akár ismerkedik is. A viszontagság azonban onnan eredt, hogy Koronka külső határában leállt a maxi, hisz a forgalom megakadt egy baleset miatt. És lévén, hogy egyes helyekre lehetőleg időben illik odaérni, a hátralévő néhány kilométer megtétele időben jobbnak tűnt gyalogosan, nyakamba vettem hát az utat. Egész nagy dugó volt, ezért jónak bizonyult az ötlet. Bár kissé hosszas a megvalósítása. De eredményesnek és szükségesnek bizonyult egy rossz lépésbe való belerángatás megelőzésében. Aztán már itthon, nyugisabban, a holnapi újabb mély-vízre készülve megnéztem a foci WB talán eddigi legdrámaibb meccsét (bár nem igazán sokat láthattam eddig belőlük). Az érdekes az volt, hogy előre éreztem valahogy, melyik megy be, s melyik mellé. Még kis mély-víz, aztán valahogy e hétvégén kis pihenés is jól fogna. De azt majd holnap kora délután, talán.

Nincsenek megjegyzések: