2009. augusztus 16., vasárnap

Falunapok, Bere, s 4 vad csaj

Kedveseim, mozgalmas hétvége volt. Székelyberében falunapok, favágó verseny, sörevő verseny, focibajnokság, finom gulyás, karaoke és híd a folyón, majd bál. Kitöltötte a hétvégét, feledni a hétköznapokat. Kiderült, az emberek nem szeretnek jelentkezni, aztán utólag megbánják, hogy nem volt bennük elég versenyszellem. Így volt ez a favágó versennyel is, ahol alig lehetett összeszedni 6 csapatot, akik először harcsa fűrészeljenek egy 3 cm széles karikát egy fatörzsből, majd ugyanazt megtegyék láncfűrésszel. A végén szinte mindenki elméletileg meg tudta volna verni a győztest. Bezzeg a sörevő versenyt már szinte fele be se fejezte. Aztán meg, úgy tűnik, hogy énekelni megmaradnak az emberek a toalett intimitásában, mert a karaoke versenybe senki nem akart benevezni, de anélkül is jót szórakoztunk néhányan és a hallgatóság velünk énekelt. Csupa jó számot adtunk elő, bár időnként jobb is lehetett volna a hangszín. És mindez KÉPEKben. Ja, nem mondtam, hogy 4 fotogén lánynak készültek hi5-os fotók. Az is jó kis muri volt. A képek persze nem nyilvánosak, maguknak tartogatják őket, bár ne szálljon el a képzelet, semmi extrém. Csak szép lányok, egy "fotográfus" szemével.

Nincsenek megjegyzések: