Az élet megy tovább?

Nem igazán tudtam írni mostanság. Igaz nem is történt sok minden, mintha megállt volna az élet. Csak melo, és emlékezés. Mindenfelé az emlékezés. Aztán csütörtökön kirándulni indultunk, 6 csonkaországi ügyvéddel körbejártuk a Székelyföld egy részét. Néhányuk először járt itt. Jópofák voltak, enyhén vegyes társaság, évfolyamtársak, akik annak ellenére megmaradtak barátnak, hogy egyes kérdésekben teljesen másképpen gondolkoznak politikailag. Teljesen érdekes volt, amint megpróbáltak önmaguknak magyarázatot adni arra, miért szégyenlik vagy félnek attól, hogy kezükbe fogjanak egy magyar zászlót a hazájukban, amit Magyarországnak hívnak amúgy, és hogyan jutott oda a helyzet, hogy azok, akik ezt meg merik tenni, azokat szélsőségesnek titulálja a sajtó. És akkor vajon kinek érdeke ez, kinek a kezében van az illető sajtó. A válasszal nem mindenikük értett egyet én pedig meséltem nekik arról, hogy milyen élményeim voltak, amikor 2006-ban a FIDESZ kampányban segítkeztünk jóbarátommal Miskolcon. Arra gondoltam, hogy bár vitáznak, mert nem értenek mindenben egyet, azért jóbarátok. Hát akkor, ha teljesen egyformán gondolkodnának sok kérdésben, politikában, közéletben, magánéletben. Akkor mennyire jó barátok lennének? Aztán kirándultunk is. Parajdi sóbánya, rég nem voltam, Korond, Farkaslaka, Udvarhely, zetelaki tó, Libán, Gyergyóalfalu, Bucsin. Havazott rendesen, de sikeresen előzgettük a kamionokat. Még időben értünk vissza Szovátára, hogy hazafuthassak focizni. Nem szabad kihagyni. Aztán vissza Szováta. Hálásak voltak, hogy megkirándultattuk őket. Érdekes tapasztalat volt nekem is elbeszélgetni velük, látni, hogyan gondolkoznak, s miért.
Aztán hétvégén Kolozsváron voltunk, kis találkozáson. Szerettem volna tovább is menni, de máskorra maradt.
Ma pedig meglátogattuk jóbarátaim sírját és meggyújtottunk egy gyertyát az emlékezetükre. Ennyi néhány szóban az eltelt időről. Az emlékeket pedig őrizzük, ne feledjük. Mert azok által élnek örökre.