2008. szeptember 26., péntek

Sarlóspusztában

Korán indultunk reggel. Ez most leírás, M7-es, amire kijutni simán csak a Hungária körúton kellett végigmenni, ez péntek reggel 40 percnyit jelentett az életünkből. A tájékozódás szuperül működött, behoztuk az elveszített időt az autópályán, és így időben érkeztünk. Regisztráció, ismerősök, bár egyesek kissé sznobok, és erősen elvannak azzal, hogy ők kik/mik. S közben szinte alig valakik. Csak régi ismerősök. Akiknél az újabbak is kedvesebben viselkednek. Az idő szuper, velünk tart. Lovasbemutató, lovaskocsizás. Kis lovaglás is belefér. Meglátogatjuk a birtokot, van ott minden. Aztán kis sétakocsikázás, baleset is van, riadalom. Mi szerencsésen érünk vissza, s jöhet az ebéd. Utána becuccolunk a szobákba. High-tech megoldások, a villany is csak a kártyával működik, ami az ajtót nyitja, majd megfelelő helyre kell bedugni. Ez hátrányos lenne az akumulátorok töltése szempontjából, de szerencsére van egy áramforrás, amin írja, hogy hűtő. Az pedig logikus, hogy állandó árammal működik. Kezdődik is a pusztaolimpia, csapatokra vagyunk osztva, zsákba ugrunk először, aztán bálagörgetés, majd hintóhúzás bekötött szemmel, és csapattársak irányítanak. Patkóvederbedobálás, bábúlecsapása ostorral, vasvillahajítás. Dolgozunk keményen. Annyira, hogy utána még kis röplabda is belefér, azóta is kékek a csuklóim... Amikor annak is vége lesz, aludhatnék is, de nem tudok. Szilvi főz a tv2-n, a Noxos. S rögtön utána vacsora, ömlik a bor, hiszen saját birtokunk van, bortermeléssel. Saját együttesünk énekel, jól játszanak. Hiába, szuper nevük van, alkalomhoz illő: Mellékhatás. Csodálom őket, aztán táncikálás. Van kivel kipróbálni. De, reggel indulni kell haza...

Nincsenek megjegyzések: