Vasárnap estére

Időnként a múltból élünk, gondolunk rá, és csak a szépre emlékezünk, a rosszat igyekszünk feledni. Vannak dolgok azonban, amik megmaradnak és ha visszagondolunk reájuk, akkor visszatérnek a régi érzések, valósághűen, mintha csak ma történtek volna meg. Pedig már rég elfeledtük, de az akkori érzés megmaradt és szinte ugyanúgy képes fájni. Íme egy régi, 1999-ből:

Az éjem kis csillagai (B.Cs.)

Hiányozni fognak, fenyők és a dombok,
Maros, mely a túlsó oldalon csörgedez,
Hiányzol majd Te is, de elmúlnak a gondok,
S később csak az emlék fájdalma lengedez.

Szép volt, de nem tudtál velem boldog lenni,
Sokszor máshol jártál, mellettem, s nem velem,
Hiába próbáltam érted bármit tenni,
Álmod, gondolatid megcsaltak szüntelen.

Szerelem, szenvedély, részedről hiányzott,
Mindvégig vak voltam, túl későn, most látom,
S engem karjaival közben már elkapott,
Mért van az, hogy mindig, mindig csak megbánom.

Nap lement s fagyos szél lengedez szívemben,
Nem tudom mit tegyek, csak látom vége már,
Az éj oly hosszú lesz, hosszú vagy végtelen,
Míg meleg sugártól lesz fényes láthatár.

S közben a fájdalom, hogy enyém nem lehetsz,
Megöli éjjelem minden kis csillagát,
S lehet, Te úgy érzed, minderről nem tehetsz,
Pedig, mert nem szeretsz, Te döfted szívem át.

Ez hát a sorsom az örökös szenvedés?
Mely miatt végül már nem merek szeretni.
Nincs vajon számomra egy igaz szívverés?
Nem tud a szívem már, mindig csak feledni!

Érzem, hogy nem szeretsz, mást keresel most is,
De mégis szívemet, a kezedben tartod,
És közben szüntelen mosolyogsz rám, mégis,
nincs ahonnan tudjad, hogy tudom a titkod.

Talán így vasárnap estére megteszi. A hangulatomhoz éppen jól talál, de jövő héten Bp.