2008. szeptember 4., csütörtök

Utálom ezt az országot

Nem vagyok én Sabin Gherman, de teljes mértékben egyet tudok érteni vele. Ez az ország úgy szar, ahogy van. És sajnos sok ember is benne. Ott vernek át, ahol tudnak, hiszen ha beperelnéd őket, van mit várjál, ameddig az igazad kiharcolod. Sajnos éppen emiatt sokan nem harcolnak a végsőkig az igazukért. De legszívesebben többet soha nem szeretnék fővárosi illetőségű cégnek dolgozni, mert bármilyen hírű cégnek is legyenek a képviselői, ők akkor is inkább hazaiak. Nem veszik át az illető cég mentalitását, az marad a jólmegszokott nagyoláhfalusi. Ezért kell valahogyan, bármilyen kis mértékben is meggyőznünk a velünk Erdélyben együtt élőket, hogy sorsunkat saját kezünkbe véve sokkal másabb jövőt tudunk biztosítani magunknak. Mert az itt elők nagyrésze szintén ezt gondolja a túlsókról, csakhát fél közben tőlünk, és attól, hogy elveszíti azt, ami bitorol. Egész pontosan ezt súlykolták belé a túlsók, mert ők maguk bitorolják ezt az országrészt jogtalanul és szívják el az életerejét. S nehogy azt higgyétek, hogy szeretnek minket csak azért, mert a mi munkánkból élnek. Tisztelet a kivételnek, akik csak a szabályt erősítik. Azonkívül pedig közüllünk is vannak, akik jólmegvannak a túlsókkal... De ez már más téma, majd úgyis egyesek újraválasztják őket. Én csak annak örvendek, hogy végre egy magyar cégnél fogok dolgozni.

1 megjegyzés:

gizslany írta...

a "rendszerrol" orakig tudnek beszelni...