2008. október 23., csütörtök

Idegesítő magatartás

Nem először történt meg és értelmetlenül állok az ilyen emberek előtt. Vágom én, hogy egyesek elvesztődnek a globalizáció sűrűjében és nem számít abszolút számukra egy nemzethez való tartozás gondolata, értékei. Elfogadom, hogy vannak ilyen emberek, bár megérteni őket nehezemre esik, de hát nevelés és egyéb behatások kérdése ez. De ezt a magatartást, amiben szinte naponta "részesülök", valahogy nem tudom sem megérteni, sem elfogadni. Adva van ugyanis egy kasszás nő, aki a lakhelyemhez legközelebb eső közértben dolgozik. Tud magyarul, többször is hallottam másokkal magyarul beszélni. Mégis, amikor én fizetek a kasszájánál, folyamatosan románul beszél velem. Hiába szólok mindig magyarul hozzá, csak románul hajlandó válaszolni. Pedig már megjegyezhette volna igazán, hogy velem magyarul is beszélhet, amennyit járok abba az üzletbe. Ha az összeesküvés elméletekben hinnék, már arra gondoltam volna, hogy valakik direkt erre képezték ki, hogy engem mérgesítsen a magatartásával. Merthogy időnként tényleg dühít, és inkább az akár hosszabb sorba is beállok, ahol román kasszás nő van, mert ott legalább tudom, hogy lehetőség se lenne anyanyelvemen beszélni, mert nem értené meg. Habár sosem próbáltam, lehet az szívesebben beszélne velem magyarul. De ez nem hajlandó, akármilyen nyilvánvalóan, hangosan magyarul köszönök, szólok hozzá (már mindenfélét megpróbáltam), ő csak románul beszél vissza. És történt már olyan, hogy közben magyarul beszélgetett valami ismerősével. Azt hiszem, az ilyenek esetében lenne indokolt a "bozgor" szót használni.

3 megjegyzés:

laszlo írta...

Szerintem ha elhüjited es ágyba viszed be fogja látni hogy magyarul is tud es utana csak magyarul fog veled beszelni .. dodokam :)

//ATC

Katka írta...

Tipikus pasi hozzáállás... :) Minden a kefélés körül mozog. Átécé fijjam, legyen igazad: keféld végig európát, magyarosíts :D

laszlo írta...

Katka, ez lett volna a cel :-)
Es a cel erdekeben... tudod tovabb...