2008. július 30., szerda

Játék az élet ? De telik.

Megint öregedtem egy évet. S akkor, hogy kellene most érezzem magam? Reggel 7 óra 10 perc körül történt az esemény meg, legalábbis az elmondások szerint, nekem akkor még nem volt órám, se mobilom. De azért ma reggel felébredtem abban az órában, persze aztán még egy keveset visszafeküdtem. Nem sokáig, mert nem illik, hogy az ember végigaludja a születésének az évfordulóját. Így aztán keresgélem, hogy mit kezdjek magammal a délelőttől. Úgy döntöttem, hogy a mai napra változtatok a kinézetemen, fiatalítom kicsit magam. Tehát eltűnt a bajusz, szépen fokozatosan. És kiéltem a narcizmusom is, s fotóztam magam. Egész pontosan csináltam pár KÉPET az utókor számára. Hogy lássák majd, ez vagyok én, egy (talán) normális ember. Aki érez, lát és hall, időnként boldog, máskor meg szomorú, de alapvetően optimista beállítottságú. Hogy ma éppen mit érzek, a 32 év távlatában? Azt, hogy semmi sem történt ok nélkül és úgy kell jó legyen, ahogy történt. És nézünk az elkövetkező megpróbáltatások szemébe.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Isten eltessen!!!!:)
Szila`rd

Unknown írta...

Élj soká te Aldo Doni :D
Jah és nagyon nagyon jól áll bajsz nélkül.