A szív meddig él, remél

Mert hát ilyen ez a fránya szív. De hát ezt mindannyian tudjuk, csak a magyarázatát nem. Eszembe jutott, hogy valamikor rég, még fiatalkoromban bukkantam rá egy ismeretlen költő néhány szerelmes versére, az egyiknek volt ez a címe: A szív meddig él, remél. Senki ne kérdezze meg, milyen okból kifolyólag, talán a mai napi meleg ment az agyamra, s nem szellőztettem eleget a fejem. De megosztom veletek a verset. Volt pillanat, amikor nekem személyesen nagyon tetszett, s ha azokra a pillanatokra gondolok, akkor most is jól kifejezi őket. S akkor íme:

Majd fájni fog, mikor már nem leszel,
Hisz Te vagy akiért még élhetek.
Ameddig nem tudtam, hogy létezel,
Talán már akkor is szerettelek.

Nem tudtam jössz-e majd, de vártalak,
Hogy szeress engem, s boldoggá tegyél.
És bár sokáig nem találtalak,
A szív ameddig él, addig remél.

Szívem még él, remél, s nagyon szeret,
De közben fél, hogy egyszer nem leszel.
Úgy érzi, más utánad nem jöhet,
Ha elmész másnak soha nem felel!

Tudnom kell most, szeretsz-e kedvesem,
Vagy szívem hallgatásba kergeted?
Hangja olyan lesz majd, mint jégverem,
Igaz melegét csak Te érezheted!

Az ész azt mondja, ez csak így lehet,
Tán jobb, ha ennek hamar vége lesz:
„Fájjon a szív, azért, mert tévedett",
Ha ő győz majd, te bátran elmehetsz.

Ha játszanál, kérlek ne tedd velem,
Sokan azt tették és a fájdalom,
Ott él szívemben, nem feledhetem.
De csókjaiddal néha ápolom.

Ölelsz magadhoz mikor szenvedek,
Szeretsz örökké, erről álmodom,
Mert boldogan csak veled élhetek,
Vagy életem múlását várhatom.