Muszáj Tusványos

Fáradt vagyok. Ez a hét már az elejétől fogva csak fárasztott. Alapjába véve egyetlen igazán kellemes órára emlékszem a héten, de az maradjon titok. Úgyhogy ma estére már akkora fejem volt, mint egy elefántnak, s valahogy le kellett vezetni a feszültséget. S mivel a 220-at azért annyira nem szeretem kipróbálni, régi jó módszer szerint, elmentem kicsit száguldozni Vásárhely utcáin. Nem a sebességen a lényeg, hanem az éles kanyarokon, az extrémen bevett íveken inkább (Még a radar se sűrűn vett volna be, csak egyes helyeken, ott viszont nincs). Ha lehet előző életről beszélni, akkor abban valószínűleg rally-sofőr lehettem, mert rendesen megnyugtat egy séta az utcákon. Felszabadító érzés bevenni egy kanyart és érezni, hogy pontosan kontroll alatt tartottad az autót, s mégis a maxximumot hoztad ki belőle és saját magadból. Az egészhez már csak annyit teszek hozzá, hogy mindeközben a Nightwish általam nemrég felfedezett Dark Passion Play albuma megy az autóban. Már a címek is sokat mondanak. Ez a kedvencem: For the Heart I Once Had.
S megkezdődött Tusványos. Ott kell lenni, már ma is hiányzás volt. Sok emlék köt oda, mindig egy kulturált esemény volt, ahol hozzám hasonlóan gondolkodókkal lehetett találkozni. Volt sok autóban alvás, padlófogás, ott a Mókus cukrászda, ahol egyszer a barátokkal... tekintet összeakadás, amiből aztán utólag több is lett. Kár, hogy utóbbi időben nem engedhettem meg magamnak, hogy a tábor teljes ideje alatt ott tartozkódjak. És ez valahol hiányzik is. Remélem holnap délután bár le tudok menni.